A Beceite kőszáli kecske (Capra pyrenaica pyrenaica), vagy spanyol népies nevén bucardo a legnagyobb spanyol hegyi kecskék közé tartozott. Testfelépítése nagyon jól alkalmazkodott a zord környezeti viszonyokhoz. Sajnos állományának száma a folyamatos vadászat következtében drasztikusan megfogyatkozott, 1989-re már csak körülbelül tíz példány élt. A „kegyelemdöfés" 2000 januárjában következett be, amikor a Celiának elkeresztelt utolsó nőstény példány baleset következtében elpusztult.
Úgy tűnt tehát, hogy a bucardo a dodó és társai sorsára jutott, azonban nem veszett még oda minden remény. Alberto Fernández-Arias spanyol állatorvos még Celia kimúlása előtt bőrszövetmintát vett az állat bal füléből és lágyékából, majd ezeket a szövetmintákat lefagyasztotta.
Sokáig úgy hittük, az emlősök klónozása lehetetlen feladat, aztán 1996-ban megszületett Dolly, a bárány és minden megváltozott"
– mondta az IFL Science tudományos portálnak Alberto, aki munkáját egy spanyol és franciákból álló kutatócsoporttal folytatta.
A tudósok az Alberto által kinyert sejteket olyan kecskepetesejtekbe ültették, amelyeknek a sejtmagját előzetesen eltávolították. Elektromos áram alkalmazásával a sejteket egymásba olvasztották, majd beindították az embrió osztódását. Az embriókat házi és spanyol kőszáli kecskék mesterséges keresztezésével létrehozott hibridek méhébe ültették, ezek lettek a béranyák. Az anyaállatokba ültetett 57 embrióból végül csak egyetlen fejlődött ki teljesen, a nőstény Beceite kőszáli kecske 2003-ban született meg.
A puszta két kezemmel segítettem a kis bucardót a világra. Abban a pillanatban úgy tűnt, először a történelemben sikerült visszahoznunk egy kihalt állatot az élők sorába"
– mesélte Alberto. Az öröm sajnos nem tartott sokáig.
„Már az első pillanatban éreztem, hogy az állat légzési problémákkal küzd. Volt elegendő mennyiségű oxigén és gyógyszer előkészítve, ez azonban kevésnek bizonyult, egyértelmű volt, hogy nem tud rendesen lélegezni. Tíz percen belül el is pusztult" – mondta Alberto.
Mint kiderült, a kecskegida három tüdővel született, esélye sem volt a túlélésre.
A sztoriról az emberek többsége nem is szerzett tudomást egészen 2009-ig, amikor is az eredmények megjelentek egy tudományos folyóiratban. Ekkor azonban az eredeti kutatócsoport már szétszéledt és pénz sem maradt a kutatómunka folytatására.
Amennyiben sikerülne is egészséges egyedeket létrehozni, a következő nagy kihívás egy szaporodóképes populáció megteremtése lenne. Jelenleg csak nőstény állat sejtjei állnak a kutatók rendelkezésére, viszont a szaporodáshoz elengedhetetlen a hímek létrehozása.
A genetikai változatosságot is biztosítani kellene, csak így lesz a populáció hosszú távon életképes. Végül, ha az életképes populáció létrejön, az állatokat vissza kell szoktatni a természetes körülmények közé.
Amennyiben mindezt nem tudják megoldani, egyetlen klónozott példány létrehozása csupán arra lenne jó, hogy állatkertben mutogassák az érdeklődőknek.
A nyilvánvaló akadályok ellenére a kutatók nem akarják feladni a kihalt fajok feltámasztásának kísérletét, folyamatosan emelkedik az ilyen jellegű projektek száma.
Az ausztrál Lazarus (Lázár) program keretében például a Dél-Ausztrália hegyeiben élt gyomorköltő békát (Rheobatrachus silus) szeretnék feléleszteni. E kétéltű arról volt nevezetes, hogy petéit lenyelte, azok a gyomrában fejlődtek (akár egy méhben), és az anya csak a már kellőképpen fejlett utódokat „köpte” a világra. A tudósoknak akkor sikerült jelentős eredmény elérniük, amikor 2013-ban még a 70-es években mélyhűtött példányokból életképes sejteket nyertek ki.
Szintén dübörög a mamut feltámasztásának kutatása is, a projekt atyja, George Church genetikus jóslata szerint pár éven belül ismét elterjedhetnek a gyapjas ormányosok.
A cél nem más, mint egy elefánt-mamut hibrid embrió létrehozása.
A Harvard mamutfeltámasztó programja még 2015-ben indult. A kutatóknak sikerült a gyapjas mamut számos olyan génjét megtalálniuk, amik a jellegzetes mamuttulajdonságok megjelenéséért felelnek. A DNS-t egy Szibériában talált tetemből nyerték ki. A kutatócsoportnak ez idáig már számos mamutgént sikerült az elefántsejtekbe juttatnia, ami bizonyítja az elképzelés működését.
A feltámasztási kísérleteknek ugyanakkor számos ellenzője akad, akik egyrészt etikai problémákra hivatkoznak, másrészt úgy gondolják, a merész kutatások veszélybe sodorhatják több veszélyeztetett faj létét is azzal, hogy jelentős pénzeket vonnak el a fajmegőrzési programoktól.
Példának okáért sok pénzt kellene áldozni a feltámasztott fajok életben tartására, a védett területek kialakítására és a kis túlélő populációk intenzív gondozására.
Akármi is lesz, nem maradt sok időnk arra, hogy tegyünk valamit. Amilyen ütemben a fajok kihalása folyik az élőhelyek elvesztése, a túlhalászat és a klímaváltozás miatt, a világ fajainak fele eltűnhet a század végére.
Ezt a kihalást szokták a hatodik kihalásnak nevezni, mert a földtörténet hatodik tömeges kipusztulása lenne.
A korábbi öt nem köthető az emberhez, hanem éghajlati, csillagászati vagy más események okozták.