Karácsonyi és újévi szokások a 19. századi Magyarországon

Karácsonyi ünnep 1900 táján Bécsben

Mikor és hogyan távolodott el a karácsony eredeti vallásos tartalmától? Mióta számít családi ünnepnek idehaza? Hogyan terjedt el a „Krisztusfa" állításának szokása? Melyek voltak a leggyakoribb ajándékok? Fónagy Zoltán és Katona Csaba történészek ünnepi összeállítása.

Az első karácsonyfát az 1820-as évek végén állították Pest-Budán – legalábbis Podmaniczky Frigyes báró emlékiratai szerint az ő drezdai születésű, evangélikus vallású anyja hozta magával a szokást. Valójában persze kideríthetetlen az elsőség: ami biztosan tudható, hogy a protestáns északi német vidékek karácsonyi szokásait a 19. század elején kezdték el utánozni Bécs legfelső köreiben.

1814-ben Arnstein bankár nagy szalont tartó berlini felesége, 1816-ban pedig a nassaui hercegi családból származó Henriett, a hadvezér Károly főherceg hitvese állított kivilágított karácsonyfát.

(Mindkét asszony evangélikus családja hagyományait hozta magával.) Az utóbbi családi ünnepen részt vett a családfő bátyja, Ferenc császár is, akit annyira megfogott a hangulat, hogy a következő évtől a Hofburgban is állíttatott fát. A mélyen vallásos uralkodó példája „legalizálta" a protestáns eredetű karácsonyfa-állítást a katolikus Bécsben.

Karácsonyi ünnep 1900 táján Bécsben Forrás: Origo

A szokás magyarországi elterjedésének érzékletes példáját őrizte meg egy 1842. december 24-én kelt naplórészlet. Ennek szerzője Szekrényessy Józsefné Slachta Etelka (1821–1876), akinek naplóit gyakorta emlegetik „az első magyar női erotikus napló"-ként. Ám a karácsonyi bejegyzés természetesen egészen mást állít a középpontba. Azt persze, hogy a Magyarországon még épp csak elterjedő szokásra, a karácsonyfa állítására nézve mennyire egyedi vagy általános a leírás, nem tudni. Feltűnő lehet azonban, hogy a karácsonyfák (hiszen kettőről is szó esik) személyes ajándékok, s egyúttal meglepetések: az egyik a naplóíró unokatestvéréé, a menyasszonyi sorban levő báró Baumgarten Máriáé (akinek dédunokája aztán Mályusz Elemér történész felesége lett), a másik pedig a férjé, Szekrényessy Józsefé.

Dolga távoztával nekiestem a két karácsonyfának és azokat bonbon és gyertyácskákkal ékesítém, Józsiméra két narancsot is kötvén. Közben gróf Niczkyné is jött, de lehetlen vala őt elfogadnom, mert különben nem készültem volna el. A vásznat is hozattam és egy szép darabot 21 pengőforintért kiszemeltem. Marinak szánt holmikat mind rendbeszedvén és kartonba rakván, alighogy készen valék, jött Józsim. Hogy semmi sejtése legyen afelől, hogy ő is Krisztusfát kap, persze azt mondám, hogy Mari számára többeket a kis falnyílásból kikeresvén annyira kimelegedtem, hogy éppen átöltözni valék kénytelen, midőn Niczkyné is itt volt. [...] Midőn beléptünk, az asztal közepén felállított fa narancs és cukrokkal ékítve, már teljes fénnyel ragyoga, kis gyertyácskáitól körözve: a két Zuber, kis Bémer papnevelőjével és örömömre Kammerer Pipszi valának itt. Később Kelle is jött. Csakhamar az asztal körül uzsonnához ültünk. Még torta is vala, de semmit sem ettem. Nemsokára az inas megsúgá nékem, hogy cselédeink itt vannak kisuhantam s velük át a leányok szobájába. Itt az asztalra minden kirakék. 1 Vég vászon lepedőkre. 2. Valis hat corsette-ra. 3. Hímzett kék thibet főkötőcske. 4 . Három hímzett batisztzsebkendő. 5. Ama szép főkötő cerice francia szalag s virágokkal, egy félékű vörös s zöld bársony szalagocskákkal, egy neglizsé rózsaszínnel, s ezenkívül két, ugyan régibb divatú anyámtól, de igen szép blonde csipkékkel. 6. Kis packfond tintatartó mint katonatáska. [...] Vacsora után a leány bevivé a fát az ajtó elébe, s ezt aztán becsukván, távozott. Hallván ezt, Józsimat kérém, feküdne le, úgyis kissé bágyadt és álmos, s emellett késő is lévén még. Egyedül hagyám menni, s midőn az ajtót kinyitá, majd visszapattant. Befuték. „Ugyan, mi ez?" „Mivel mondád, hogy még soha kaptál Krisztusfát, s mivel jó gyerek vagy: íme jutalmul egy." Kíváncsian nézdelé a fát: „S mi ez?" „Aranyozott diók. S tán a cukorterkecseket sem ösmered?" – kérdém nevetve. Most az asztalon levő tárgyakat nézé: „S mi ez?" „Finom hat vászonzsebkendők, hogyha náthája van, ne rontsa szép kis orrát! Itt egy pár hímzett papucs, melyek helyett a cím végett jobban szerettem volna cipőket készíteni, de hisz te csak azt viseled! Itt meg hat pár harisnya reggel hozzá, hogy meg ne hűtse magát!" „Majd bizony! Én még harisnyát húzgálok!" „Ó, maga lusta! itt meg csizmakapca, eddig hát pár, többet nem késztheték el, de a többi öt párt is nemsokára kapod." Nevetett s félig álmosan tréfált ki, midőn az inasnak csengetett, félvén, hogy a gyertyák meggyújtják a fát.

Karácsonyi képeslap (1902) Forrás: pinterest

A karácsonyfa-állítás terjedésének kedvező társadalmi hátteret biztosított a biedermeier korszak, amelyet a családiasság és az otthonosság kultusza, a magánszférába való visszahúzódás és bezárkózás jellemzett. Hangsúlyváltás következett be a karácsony ünneplésében, legalábbis a városi felső és középrétegek körében: az ünnep legfontosabb helyszínévé a templom helyett az otthon vált, fő tartalmává pedig a családi együttlét. A század közepére a császárvárosban a középosztály gyerekes családaiban a karácsonyfa az ünnep nélkülözhetetlen kellékévé vált.

Ugyanekkor vált az ünnep zenei jelképévé a Csendes éj, szentséges éj kezdetű dal,

amely 1818 karácsonyán csendült fel először a Salzburg közelében fekvő kisváros, Oberndorf templomában, s amelynek zenéjét a helyi tanító, versét pedig a segédlelkész írta.

A főleg németek lakta magyarországi városokban általában hamar követőkre találtak a császárváros szokásai, így

a reformkorban a tehetősebb polgárcsaládok már sokfelé díszítettek fát. Szélesebb körben azonban csak a század második felében terjedt el a szokás, legalábbis azokon a vidékeken, ahol könnyen hozzá lehetett jutni a tűlevelűekhez.

Az Alföldön a sűrű vasúti hálózat kiépüléséig, a 19. század utolsó negyedéig nemigen állíthattak karácsonyfát.

A cikk még nem ért véget, lapozzon!