A 19. század folyamán a városokban az újesztendő ünneplésének is sokrétű szertartásrendje alakult ki. Nem veszítette el ugyan az ünnep azt a hagyományos szerepét sem, hogy alkalmat adjon a családi-rokoni kapcsolatok ápolására, de a modern nagyvárosban az üzleti, hivatali, politikai nexusok erősítése került a középpontba.
Az újévi rituálé egyik legjellemzőbb elemévé az alá-fölé rendeltségi viszonyban állók tisztelgései váltak.
A tisztelgő látogatások skálája a miniszterelnököt és a házelnököt felköszöntő képviselők küldöttségeitől a főnökeiket meglátogató hivatalnokokon keresztül a számtalan egyesületi elnök előtti „udvarlásig" terjedt. (Ennek a szokásnak a nagyobb városokban a középkorba nyúló gyökerei is voltak.)
Még szélesebb kört érintettek a patrónus-kliens típusú látogatások.
Ezen a napon a közép- és felső osztályhoz tartozókat felkeresték mindazok, akik rendszeresen vagy alkalmilag személyes jellegű szolgálatokat teljesítettek körülöttük (borbélylegény, hordár, levél- és újsághordó, pincér, házmester stb.), s akiknek ilyenkor borravalóval illett viszonozni a jókívánságokat. Az ünnep fontos kellékévé vált az újévi üdvözlőkártya.
Magyarországon a német nyelvterületről terjedt el a szokás: a 19. század elején, újév környékén Pest-Budán már tömegével árulták az ilyen lapokat. Ezek eleinte leginkább a kisded Jézust ábrázolták, többnyire az új pályáját kezdő évet jelképező, felröppenő galambbal.
Később már csak közvetetten tartalmaztak bibliai vagy mitológiai utalásokat, ugyanakkor rendes tartozékukká váltak a – többnyire helyi rímfaragók által összeszerkesztett – üdvözlő versek, esetleg szállóigévé vált mottószerű idézetek. A 19. század vége felé már igen elterjedt, hogy a felső és középosztálybeliek névjegyüket küldték el újévi üdvözletként.