A lottót, vagy ahogyan a „boldog békeidőkben", az Osztrák-Magyar Monarchia korában hívták, a lutrit, az 1897. évi IV. törvénycikkel kodifikálták a magyar jogrendbe a német-osztrák osztálysorsjáték mintájára. A népszerű szerencsejátéknak azonban ennél lényegesen hosszabb múltra nyúlnak vissza a gyökerei az egykor volt Duna-menti birodalomban.
Mária Terézia királynő az 1751-ben kiadott uralkodói pátensével először csak az osztrák és a cseh tartományokban engedélyezte a genovai rendszerű lottójátékot, állami monopóliumként.
Az uralkodó a játékszervezési jogot azonban koncesszióba adta a kor híres lottószakértőjének,
Octavio Cataldi grónak, aki ezért évi 260 ezer forintot volt köteles megfizetni a kincstárnak. A 18. század derekán ez ugyan mesés összegnek számított, ám a kiváló üzleti érzékkel megáldott arisztokrata így is milliókat keresett a szerencsejátékon, mivel a koncessziós díjon felüli bevétel kizárólag őt illette meg.
Az élelmes gróf 1763-ban kieszközölte az udvartól, hogy Pozsonyban és Budán is szervezhessen lottófogadásokat a játékszenvedélytől fűtött derék magyar alattvalók legnagyobb örömére.
A genovai szenátorválasztásból kialakult szerencsejáték olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy az udvar 1770-től Erdély illetve Bánát területére is kiterjesztetté a koncessziót,
ahol „kis lutri" néven szervezték a fogadásokat.
Cataldi gróf 1771-ben bekövetkezett halála után élelmes bankárok lobbiztak a biztos és busás jövedelmet garantáló lottó-koncesszió megszerzéséért, ám időközben az udvar is rájött, hogy sokkal többet kereshet a polgárok játékszenvedélyén, ha nem közvetítők kezébe adja a szervezés jogát. A magyar népnyelvben csak kalapos királyként emlegetett II. József császár megérezve a könnyen jött csengő tallérok finom illatát,
1787-ben kelt legfelsőbb uralkodói elhatározásával egyszerűen saját kézbe vette az osztrák tartományok lottószervezési jogát. A 19. század derekán,
az 1848-as forradalom és szabadságharc eltiprása után jelentősen visszaesett a lottózási kedv.
1849 után, a Bach-önkényuralom éveiben a passzív rezisztencia sáncai mögé visszavonult polgárság egyszerűen hazafiatlan cselekedetnek tartotta azt, hogy a „labanc" eredetű szerencsejátékkal támogassa az osztrák elnyomó rendszert. A nagy összeborulás, az 1867-es kiegyezés után nem csak a magyar királlyá koronázott Ferenc József személyével, hanem a „labanc" lottóval szemben is megenyhült a nagyközönség.
Ennek jegyében már a koronázást követő évben,
1868-ban létrehozták a Magyar Királyi Lottóigazgatóságot,
amely ettől kezdve nem Bécset, hanem a felelős magyar kormány büdzséjét gyarapította évi hárommillió jó aranyforinttal. Az 1897-es „lottóreform" gyakorlatilag a második világháború végéig kitartott.
Az 1948 után totális hatalmat kiépítő Rákosi-diktatúra a „proletár erkölcsiség" nevében gyanús kapitalista csökevényként tekintett a lottójátékra. Az „ imperialista lottónak" ezért nem sok keresnivalója maradt a fényes szocialista jövőt boldogan építő dolgozó nép körében.
A kommunista hatalom csak a totót támogatta ezekben az években.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után kiépülő Kádár-rendszer, okulva a rákosista közelmúlt durva túlkapásaiból, hatalomra kerülése után a korbács és mézeskalács politikájának jegyében számos népszerűségnövelő, illetve hangulatjavító intézkedést tett. E törekvésekbe illeszkedett az állami szerencsejátékok, köztük a lottó újraszervezése is.
A pénzügyminiszter az 1957. január 17-én kihirdetett 4/1957 (I. 17.) PM. számú rendeletével felhatalmazta az Országos Takarékpénztárt a lottójátékok megszervezésével. Az ekkor elfogadott lottószabályzat szerint a fogadók 90 számból kihúzott 2, 3, 4, illetve 5 szám alapján juthattak jelentősen emelkedő összegű nyereményhez.
A lottóértékesítésből befolyt bevétel 40 %-a a költségvetést illette meg, 60 %-a pedig a nyereményalapba került.
A második világháború utáni első lottóhúzást kereken hatvan évvel ezelőtt, 1957. március 7.-én tartották meg. Nem kellett túl sokat várni Fortuna mosolyára sem; a legelső öttalálatos szelvényt alig hat héttel az első játék után húzták ki – a boldog nyertes akkoriban mesésnek számító 880 ezer forintot vihetett haza.
Az 1960-as 70-es években különösen nagy népszerűségnek örvendett az 1991-ben megszüntetett, a lottóhúzást kiegészítő tárgynyeremény-sorsolás.
Ha valaki nem vitte el az álomnyereményt, még mindig a szerencse kegyeltjévé válhatott
lakás, családi ház, vagy azokban az időkben különösen becses értéknek számító személygépkocsi megnyerésével.
Általában minden hónapban tartottak egy tárgynyeremény sorsolást is. 1957 és 1977 között 505 öröklakás, 224 családi ház illetve üdülő, és 590 gépkocsi talált gazdára. A legtöbb öröklakást a lottó újraindításának második évében, 1958-ban nyerték, kereken hatvan ingatlant. A népszerű ötös lottó monopóliuma csak 1988-ban tört meg, ebben az évben, október 29-én vezetették be ugyanis a hatos lottót .
További érdekes adat, hogy
ekkor még a hatoslottószelvény ára megegyezett az ötös lottóéval, ami - írd és mond -, 10 forint volt egységesen .
A rendszerváltás utáni első évtizedben az 1999. október 4-én bevezetett skandináv lottóval színesedett tovább a szerencsevadászat palettája.
Az elmúlt hat évtizedben nem csak a játéklehetőségek gyarapodtak, hanem a telitalálatok nyereményösszegei is egyre magasabbra kúsztak. Az egymillió forintos álomhatárt először 1959-ben lépte át a lottósorsolás.
Ez az összeg akkoriban komoly vagyonnak számított.
Az ötmillió forintos plafont viszont csak 1986-ban törték át, három évvel később, 1989-ben pedig tízmillióra hízott az addigi abszolút rekord.
A rendszerváltás után a nyereményplafon is rakétasebességgel emelkedett; 1992-ben érte el először a 100 millió forintos, 1994-ben pedig az 500 millió forintos rekordösszeget. A magyarországi lottótörténet első, egymilliárd forint feletti főnyereményét 1999-ben vitte el egy szerencsés fogadó.
Az eddigi abszolút rekordot jelentő jackpotot 2003. november 29-én vették fel:
5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forintot. A rekordnyereményt fialó szelvényt egyébként Sárváron adta fel a szerencsés fogadó.
A milliárdos határt ma már minden évben átlépik. Akármennyire is bizsergető eljátszadozni azzal a gondolattal, hogy egyszer mi magunk ütjük meg a milliárdos, vagy sok százmilliós főnyereményt, matematikailag ennek roppant kicsi a valószínűsége.
Nem túl egzakt hasonlattal élve, matematikailag
jóval nagyobb annak az esélye, hogy oxigénmaszk nélkül megmásszuk a Mount Everestet,
minthogy elvigyük az ötöslottó főnyereményét. A számok nyelvén mindez a következőket jelenti: az ötöslottón a telitalálat esélye 1: 43 949 268 , a hatoslottón 1: 8 145 060, a skandináv lottón viszont már „csak" 1: 3 362 260.
A lottón a telitalálat esélyei tehát roppant alacsonyak. Hogy mindezek ellenére mégis miért olyan népszerű ez a szerencsejáték? Mert mindenki aki lottózik, abban bízik, hogy egyszer talán ő lesz a kiváltságos 1: 43 949 268.