Felszámolják a csendes-óceáni szemétszigetet

szemétsziget
Az Ocean Cleanup kezdeményezés végső célja egy 96,5 kilométeres gátrendszer építése a Csendes-óceán közepén
Vágólapra másolva!
Egy éven belül megkezdődik a Hawaii és Kalifornia között elterülő nagy csendes-óceáni szemétsziget eltakarítása - jelentette be egy holland alapítvány.
Vágólapra másolva!

Már jövőre elkezdik a szemétsziget felszámolását

Az Ocean Cleanup alapítvány szerint a tisztítórendszer tesztelése még az év végén megkezdődik az Egyesült Államok nyugati partjainál, majd

az eredetileg tervezettnél két évvel korábban, már 2018 első felében átszállítják a szemétgyűjtőt

a nagy csendes-óceáni szemétszigethez.

Az Ocean Cleanup kezdeményezés végső célja egy 96,5 kilométeres gátrendszer építése a Csendes-óceán közepén Forrás: Ocean Cleanup


A tisztítórendszer vízfelszínen lebegő része olyan, mint egy sorompó, míg a víz alá nyúló része egy szűrő, amely felfogja a műanyaghulladékot, de szabad áthaladást biztosít a tengeri élőlények számára.

Az áramlatok lassan az U alakú sorompóhoz sodorják a szemetet,

amelyet aztán hajóval összegyűjtenek és kivisznek a szárazföldre újrahasznosítás céljából.

A kiterjedt szennyeződés ötven százalékát takarítják el

A sorompót eredetileg a tengerfenékhez akarták rögzíteni, ám rájöttek, hogy sokkal hatékonyabb, ha a szűrőberendezés a hulladékhoz hasonlóan szabadon lebeg a vízfelszínen, mert így automatikusan eljut a legszennyezettebb területekre.

A szemétszigetet az áramlatok körforgása alakítja ki Forrás: NOAA

Ezzel a módszerrel öt év alatt a szemétsziget 50 százalékát lehet felszámolni. A rendszer ötletgazdája a mindössze 22 éves Boyan Slat, aki azután szentelte életét az óceán kitakarításának, hogy

egyszer Görögországban búvárkodva több műanyagzacskóval találkozott, mint hallal.

A makrohulladékot sikerül kigyűjteni

A fiatalember ötlete óriási sikert aratott a filantróp amerikai szupergazdagok körében, amit mi sem bizonyít jobban mint, hogy az alapítványa áprilisban bejelentette, 21,7 millió dollár adományt gyűjtött össze november óta, megteremtve a szükséges anyagi forrást az élestesztek megkezdéséhez.

Ilyen pusztítást tud okozni egy elhagyott műanyag halászháló Forrás: USFWS/Roy Lowe

Az Ocean Cleanup tisztítórendszere ugyan nem képes begyűjteni az óceánban lebegő apró műanyagrészecskéket, de Slat szerint a nagyobb hulladékok, például halászhálók és csomagolórekeszek begyűjtése révén megakadályozza azok lebomlását, és a táplálékláncba való bekerülését.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!