Veszélyeztetett halfajt menthetnek meg az eldobált üvegpalackok

foltos kézhal
Vágólapra másolva!
Az eldobált üvegpalackok menthetik meg a kihalástól a foltos kézhalat (Brachionichthys hirsutus) ausztrál kutatók szerint.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál kormány tudományos ügynöksége (CSIRO) által készített tanulmány szerint a tasmaniai Derwent folyó medrében eldobált palackoknak kulcsszerepük lehet a halfaj megőrzésében. A foltos kézhal, amely emberi kézre emlékeztető uszonyain "sétál" a tengerfenéken, volt az első súlyosan veszélyeztetettnek nyilvánított tengeri élőlény a világon.

A szervezet kutatója, Tim Lynch elmondta, az eldobált sörösüvegek ideális helynek bizonyultak a halfaj szaporodásához, miután az erre alkalmas természetes helyeket elpusztította az emberi tevékenység, vagy az olyan kártékony fajok, mint a tengeri csillag.

foltos kézhal Forrás: Wikimedia Commons

Búvóhely

- nyilatkozta az ausztrál médiának. Tim Lynch szerint a mesterséges élőhelyek, mint az üvegpalackok, fontos részei lehetnek a természetvédelmi törekvéseknek a jövőben. A szakember szerint szép számmal találhatók üres üvegek a folyó medrében.

A folyó egyes pontjain az 1800-as évek óta horgonyoznak le előszeretettel jachtok és vitorlások, amelyeknek személyzete kiissza a rumosüvegeket, majd a vízbe dobja azokat - mondta.

A CSIRO egy állatkerteket tömörítő szervezettel közösen 63 ezer dollárt (12,8 millió forintot) költött arra, hogy műanyag karókat helyezzenek el a Derwent folyóban, amelyekre a kézhalak le tudják rakni ikráikat. A nőstény kézhalak általában 200 ikrát raknak le, amelyekkel egészen az utódok kikeléséig törődnek. Emellett szeretnének egy kisebb kézhal-populációt befogni és Melbourne-i, valamint hobarti akváriumokban népszerűsíteni. Tim Lynch szerint az emberek közül alig valaki láthatott eddig foltos kézhalat.

"Nem kellene ritka halnak lennie, régebben nagyon elterjedt volt" - fűzte hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!