A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika Orseolo Péter 1038-ban történt megkoronázásától kezdve egészen a tragikus mohácsi csatavesztésig, a bazilika falai között utolsóként felkent Szapolyai János 1526. november 11-én történ megkoronázásáig a magyar királyok tradicionális koronázó temploma volt.
Az ősi bazilika falai között, amelyet még Szent István kezdett el építtetni, és ami a középkori Magyarország legnagyobb templomának számított, a magyar történelem 38 királyának fejére tették fel a koronát, akik közül 15 uralkodót itt is temettek el.
A székesfehérvári bazilikába való királyi temetkezés egyébként csak Könyves Kálmán 1116-ban bekövetkezett haláltól vált szokássá, elődei közül Orselo Pétert még a pécsi székesegyházban, Aba Sámuelt Sármonostorban, I. Andrást a tihanyi apátságban, I. Bélát Szekszárdon, I. Gézát az egykori váci székesegyházban, míg Szent Lászlót Váradon temették el.
A török hódoltság idején a székesfehérvári királysírokat feldúltak,
uralkodóink földi maradványait pedig szétszórták a törökök, az itt eltemetett egykori királyaink közül egyedül csak a 12. század végén uralkodott III. Béla, valamint felesége, Antiókhiai Katalin maradványait sikerült azonosítani.
Ám a királyi pár földi maradványai sem maradtak itt az eredeti temetkezési helyen, mivel csontjaikat az azonosításuk után 1898-ban,
Ferenc József császár személyes költségén a budavári Mátyás-templomban helyezték végső nyugalomra,
ünnepélyes külsőségek között. (Egyes feltételezések szerint a maradványok Könyves Kálmán és felesége csontjai.)
Az elmúlt évezred vérzivataros történelme csak egyetlen királyunk, I. András síremlékét kímélte meg teljes épségében,
amely ugyanúgy látható a tihanyi bencés apátság altemplomában, mint 1060-ban, amikor az elhunyt uralkodó sírgödrére ráemelték a kriptafedelet.
I. András magyar király, a „legkeresztényebb jogarhordó", 1055-ben a Tihanyi-félszigeten monostort és királyi temetkezési helyet alapított. A "Fehér", illetve "Katolikus" melléknevekkel is felruházott király az altemplomi kripta fölé építtetett monostorba bencés szerzeteseket költöztetett.
Az altemplomot vulkáni tufába mélyítették, és mind a mai napig itt látható az 1060-ban elhunyt I. András király sírja. A Tihanyi Apátságnak a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzött alapítóleveléből tudjuk,
hogy András az akkori uralkodók szokását követve építtette a monostort és a királyi temetkezőhelyet.
Ez eredetileg bizánci szokás volt, amit később a nyugati uralkodók is átvettek.
A korai középkorban trónra lépő uralkodó első ténykedései közé tartozott annak a márványnak a kiválasztása, amiből a felséges úr halála esetén elkészítették a szarkofágját. A „legkeresztényebb jogarhordó" a legbecsesebb fennmaradt írásos nyelvemlékünkben, a tihanyi alapítólevélben rendelkezett Szent Ányos hitvalló tiszteletére a bencés monostor alapításáról.
( A latin nyelven írt, és magyar szavakat is tartalmazó alapítólevél eredetijét a Pannonhalmi Főapátság levéltárában őrzik, pontos másolata azonban a tihanyi apátságban is megtekinthető.)
A belharcok elől András és Levente hercegek Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem udvarában leltek oltalomra, aki 1046-ban minekután András királlyá lett, fegyveres erővel haza is segítette őket. I. András frigyre lépett Jaroszlav lányával, Anasztáziával, megerősítve ezzel szövetségüket.
András király felesége a Kijevi Nagyfejedelemségből bazilita szerzeteseket hozott magával új hazájába, 1050 körül. Anasztázia királyné szerzetesei a 20 méter magas bazalttufa-sziklába barlangokat vájtak maguknak lakhely gyanánt.
A barlangsorozat – a máig fennmaradt úgynevezett barátlakások - az Óvár keleti oldalába mélyítve készültek el. (1952-ben sziklaomlás temette be egy részüket, a megmaradt kőfalat és cellákat azonban 1994-ben statikailag stabilizálták, illetve helyreállították.)
A félsziget egyetlen felszínre bukkanó rétegforrása, a barátlakások közelében fekvő Orosz-kút - más néven Cyprián-forrás - is Anasztázia királyné szerzeteseinek emlékét őrzi.
Az 1500-as években, a török dúlta Magyarországon a végvárrá alakított monostor elpusztult,
csak a koraközépkori kripta maradt meg épségben,
ezért a 18. század elején visszatelepült szerzetesek ott miséztek. Ez a megoldás ugyan átmenetileg megfelelt a barátok igényének, ám a környékbeli hívek lelki gondozásához már nem volt elegendő.
1716-ban a tihanyi monostor és az apátsági birtokok a Pannonhalmi Főapátsághoz kerültek.
Az 1719-ben apátnak beiktatott Grasso Villebald fogott hozzá az apátság ma is megcsodálható barokk stílusú templommá építéséhez. Bár a legenda szerint András őrizte Attila kardját, ami miatt alattvalói legyőzhetetlennek hitték, a testvérével, Béla herceggel a trónért folytatott küzdelemben mégis alul maradt.
Németország felé menekülve a ménfői kapunál elfogták, és a Bakony erdejébe, Zirc udvarházába vitték fogolyként. Az ellenfelei által „Köszvényes" gúnynéven is emlegetett, ideg- és lábfájdalmakban szenvedő király itt halt meg 1060-ban, súlyos betegen.
Halála után holttestét az általa építtetett tihanyi apátsági altemplomban helyezték örök nyugalomra. I. András király síremlékét csaknem ezer év múltán is itt tekinthetjük meg eredeti állapotában.