A szivárvány hagyomány szerinti hét színének már a megnevezésekor kezdődnek a problémák. Odáig még mindenki egyetért, hogy fölülről lefelé jön a piros, a narancs, a sárga és a zöld. A kéknél viszont már gondok vannak.
A hét szín úgy jön ki, ha kéket ketté bontjuk. A zöld után következő sávot egyszerűen „kék"-nek nevezzük, a következőt pedig, hol lilának, hol türkizkéknek, illetve az angol nyelvterületeken indigókéknek hívják.
Akad azonban nem is egy neves tudós – köztük például a néhai Isaac Asimov –, aki szerint nem kellene megkülönböztetni több kéket, hiszen tulajdonképpen csak a kék sötétebb és világosabb árnyalatairól van szó. Tehát szerintük csak hat színből áll szivárvány.
Az utolsó színben megint egyetértés van: ez az ibolya.
A 17. századi angol teológus, csillagász és matematikus, Sir Isaac Newton volt az első ember, aki rájött, hogy a spektrum összes színét látni lehet a fehér fény szétbontásával.
Ezt prizmával a legegyszerűbb megvalósítani és a prizma legtermészetesebb létrehozása vízcseppek (esőcseppek) segítségével lehetséges.
Ezért is nagyszerű módja a spektrum tanulmányozásának a szivárvány megfigyelése, amelyet az esőcseppeken megtörő fény hoz létre.
Még egy felületes pillantáskor is rögtön egyértelmű, hogy a színek nem diszkrét, jól elkülönülő kategóriák. Alaposabban megnézve észrevehetjük, hogy a színek folyamatosan olvadnak egymásba.
Az, hogy mégis hét színt különböztetünk meg a szivárványban, nem véletlen. A hetes szám (a hármashoz hasonlóan) régóta kiemelt szerepet tölt be a nyugati kultúrában.
Az egész – mint oly sok minden – a régi görögökhöz vezethető vissza. Krisztus előtt a 6. században Püthagorasz görög matematikus úgy vélte, hogy a számok bonyolultan kapcsolódnak a való világhoz. Számára a számok nem csupán elvont fogalmak, absztrakciók voltak, hanem szinte mágikus tulajdonságokkal rendelkeztek.
Püthagorasz volt az első, aki szinte minden való életben előforduló dologhoz számokat rendelt. Észrevette például (vagy legalábbis neki tulajdonítják a megfigyelést), hogy a hét zenei hanghoz matematikai egyenleteket lehet rendelni (püthagoraszi hangsor).
Itt jutunk vissza újra Newtonhoz. Newton nagy tisztelője volt Püthagorasznak, illetve az ő elveit követő tudósoknak, különösen Kopernikusznak.
A görög gondolkodó hatása tetten érhető azon is, miként alakult Newton felfogása a teljes színspektrumról.
Kezdetben az angol tudós csak öt színt látott a spektrumban: vörös, sárga, zöld, kék és ibolya. Csak azután tette hozzá a narancsot (a vörös és a sárga közé), valamint az indigókéket (a kék és az ibolya közé), miután átgondolta a zene és a színek közti püthagoraszi kapcsolatot.
Mivel Püthagorasz úgy gondolta – és ezt azóta is elfogadjuk –, hogy hét zenei hang van, ezért színből is hétnek kell lenni. Természetesen sokkal több szín van, mint ez a hét, de ezek valamennyien a hét főszín különböző kombinációival jönnek létre.
Látható tehát, hogy a szivárvány hét színének története roppantul összetett, nagyon hosszú és nagyon régre nyúlik vissza. Magában foglalja a matematika, a numerológia sőt még a zene elemeit is.