Az erdők és a gyepterületek szerepe a klíma alakulásában

Még a kidőlt fákat sem szállítják el az őserdő területéről

A vegetáció meghatározó szerepet tölt be a Föld klímájának alakulásában. Az alábbiakban az erdők és a gyepek klímaszabályozó képességével foglalkozunk.

Hazai helyzetkép

Magyarország a mérsékeltövi lombhullató erdők zónájában található. Területének jelenleg 20,1 százaléka erdősült (erdo.kormany.hu), míg az emberi tevékenység előtt 84 százalék volt az erdősültség. Így hazánk Európa erdőben-fában negyedik legszegényebb országává vált. A kopárnak tartott Görögország is megelőz bennünket a közel 32 százalékos erdősültségi arányával. Ráadásul az erdőterület nem jelent ökológiai értelemben funkcionális, jó minőségű erdőségeket, de még csak ültetvényt sem feltételez. Csupán erdőnek fenntartott területeket értenek alatta, így a frissen tarvágott erdőrészlet épp úgy beleszámít a statisztikába, mint egy mesterséges erdőültetvény. Jól érzékelteti a problémát, hogy a XX. század első felében csupán 11,8 százalékos volt hazánk mai területének erdősültsége, és ennek is csak egy töredéke az eredeti ősi erdőterület. Ebből következik, hogy a hazai erdők természetessége rendkívül alacsony. Homogén erdőállományok jellemzőek, kevés holt fával, és nagykiterjedésű bozótos, gyomos területek is megtalálhatóak. Erdeink csaknem fele ültetett, tájidegen, nem őshonos fafajokból áll (akác, erdeifenyő, fekete fenyő, kanadai nyárak, stb.).

A magyar erdők 3 millió autó széndioxid-kibocsátását kötik meg, és mindössze személyautóból 3,37 millió van jelenleg hazánkban, nem számítva az egyéb besorolású gépjárműveket.

Inváziós növényfajok által tönkretett erdőterület és természetközeli állapotú homoki lösztölgyes Forrás: DINPI archívum

A legfontosabb domináns őshonos fafajink a kocsánytalan tölgy, a kocsányos tölgy, a csertölgy, a gyertyán, a bükk és a kőris. Gyakori őshonos fajok még az erdőkben a hársak, juharok és égerek is.

A káresemények során, illetve véghasználatkor (letermeléskor) tapasztalható erdő veszteség nem egyenértékű a károsodott faállomány értékével, de az elvesztett járulékos szolgáltatásokkal sem, mert az emberek számára az adott természeti terület többet jelenthet annak gazdasági és környezeti szolgáltatásainál. Lélektani szempontból egy táj degradációja olyan veszteség, amely a lakosság értékítéletében is komoly kárként jelentkezik. Gondoljunk például a pilisi vagy bakonyi viharkároknál tapasztalható társadalmi visszhangra.

Vadkár, ragadozók és mesterségesen kordában tartott vadállomány

A vágásos üzemmód alacsony táplálékkínálathoz és a patások okozta károk megjelenéséhez vezet. A vadak által okozott kár tehát emberközpontú gazdasági megközelítés. Az erdőtermészetesség növekedése, a diverz cserjeszint kialakítása esetén a patás vadfajok szelektív rágása mind erdőgazdasági, mind természetvédelmi szempontból kedvező fajszerkezetet eredményez erdeinkben (Sütő et al. 2017).

A nagyvadak jelenléte nagymértékben hat a környezetre, a növényi mintázatoktól a talajszerkezeten át a talajképződésig. A szarvasok, vaddisznók, nagyvadak által nem preferált, kevésbé rágott, elkerült növényfajok előrenyomulása tapasztalható. Az erdei gyepterületeken a vadrágás jótékony hatását is megfigyelték a kutatók. A tisztások bebokrosodását gátolta a vadállomány rügyfogyasztó tevékenysége, ami a dinamikus gyep - cserje komplex hosszú távú fennmaradását eredményezte. A vadállomány radikális visszaszorítása a természeti terülteken a védett növénytakaró fenntartása érdekében a területek mesterséges kezelését teheti szükségessé, ami költségeket ró a társadalomra. A mezőgazdasági táblákban jelentkező vadkár pedig az erdők állapotából eredő tünet.

Pedig nincs miért szégyenkeznünk. A magyar gímszarvas populációk génállománya a legváltozatosabb Európában, mert keveredik a nyugat-európai, az ibériai és a dél-balkáni leszármazási vonal (Frank et al. 2017). A farkasok eltűnésével nagyvadaink végleg természetes ellenség nélkül maradtak, ami az állomány minőségének sem tett jót. A nagy létszámú ragadozók a genetikailag "hibás" egyedek természetes selejtezését sokkal tökéletesebben oldották meg, mert érzékszerveik erre adaptálódtak, jelenlétük pedig állandó és költségmentes volt. Nélkülük a vadállomány rapszodikus felszaporodása időről időre kampányszerű alul és túlvadászatot eredményezett. A vadkárok gyakorisága és monokultúrákra húzódása a vadászati nyomás, de még inkább a kedvező feltételeket biztosító élőhelyek visszaszorulásával nőtt. Addig amíg igazolható forrás nem számol be arról, hogy szabadon élő, egészséges farkas valaha ölt már meg embert a Kárpát-medencében, a patás állományokra nézve szabályzó és genetikai állományt javító hatásuk igazolt.

A gyepterületek funkciója

Sokan nem is gondolnák, de rendkívül lényeges a gyepterületek szerepe a légköri CO2 megkötésében és jelentős a klímaőr funkciójuk. A széndioxid megkötés javítása a gyephasználati módok megfelelővé tételével és a degradált gyepek rehabilitációján keresztül éppen annyira eredményes, mint az erdők széndioxid nyelő képességének kihasználása (Conant 2010).

Inváziós növényekkel fertőzött Apaj pusztai táj Forrás: Bakó Gábor

Az utóbbi 60 év alatt elveszett a hazai természetes gyepek fele. A szántó művelési ágba sorolt gyepek tényleges beszántása, a mezsgyék, fasorok és földutak eltűnése katasztrofális hatással lenne az élővilágra, de a környező települések mikroklímájára is. A fontos funkciókat ellátó gyepterületek hirtelen lecsökkenése, visszaszorulása mellett veszélyes azok minőségi leromlása is.

A talajlégzés során az atmoszféra felé szén-dioxid diffúzió tapasztalható. A talaj tehát nem csak a növények által megkötött szén hosszú távú raktára, de kibocsátó is. A fajgazdag, szerkezetileg diverz gyepek funkcionális szempontból szabályozottabban viselkednek. A magas diverzitású gyepek gázmérlege stabilabb, így az ökoszisztéma szolgáltatások szempontjából kiegyensúlyozottabb, megbízhatóbb a működésük, könnyebben modellezhető a légköri hozzájárulásuk (Zimmermann et al. 2017). A természetes, és természetközeli gyeptársulásokra kevésbé jellemző a diverzitás térbeli fluktuációja (Szabó et al. 2017) és nagyobb állandóság, kiszámíthatóbb reakciók jellemzik őket. A parlagok és a degradált, sérült társulások, az inváziós növényfajok által fertőzött gyepek esetében ez nem mondható el, sőt az ökológiai funkció, a környezetünkre gyakorolt hatás, és ezen belül a hasznos szolgáltatásként felfogható hozzájárulás alakulása is kiszámíthatatlan, nehezen jósolható. Az ősgyepek lényegesen szabályozottabbak, stabilabb viselkedésmintázatokat mutatnak, és ellenállóbbak is a klímaváltozás hatásaival szemben, mint bármely ember által megtervezett mesterséges funkcionális életközösség. A degradált területek, a mesterséges növénykultúrák és a klímavédelemre mesterségesen létrehozott felszínborítás sohasem nyújthat ilyen megbízható és fenntartható szolgáltatásokat.

Hazai érdekesség, hogy a szürkemarha által legelt területek biodiverzitása több mint kétszerese a juh és ló legelőkének, de a holstein fríz legelőkénél és a kaszálókénál is jelentősebb. Értékesebb növények fennmaradását teszi lehetővé, még intenzív legeltetés mellett is. A pázsitfű fajok száma a karámtól való távolsággal nő a Hortobágyon.

Szürke marha Forrás: Bakó Gábor

Ha egy felhagyott mezőgazdasági területen vagy szántón már elkezdődött a természetközeli gyep kialakulása, és az inváziós gyomnövények nem uralkodtak el, akkor semmiképp nem szabad felszántani a parlagot (Viszló et al. 2012). A gyeprekonstrukció a másodlagos szukcessziós folyamatok segítségével végbemehet, különösen akkor, ha száz méteren belül megtalálható a fajkészletet biztosító ősi, vagy természetközeli állapotú társulás.

A társadalom lassan reagál, későn ismeri fel a megváltozott körülményeket

A emberek többsége elvesztette kapcsolatát a természettel és virtuális valóságban él. Rossz a memóriánk, nem jól értékeljük időben és térben a dolgokat, nem látjuk át a folyamatokat és nem értjük azt a rendszert, ami életben tart minket. A lassan végbemenő folyamatokat nehéz észlelni. Az egészséges erdő olyan jól temperálja magát, hogy nem megfelelő körülmények között is fennmaradhat, de ha káros beavatkozás éri - például kivágják, radikálisan ritkítják, vagy inváziós, tájidegen fajok jelennek meg benne – az új körülmények között már nem tud megújulni. A látszólag intakt (ép) állapot ősi túlélési készség, de ha nem észleljük a környezeti változásokat, és az előző évszázad szokásainak megfelelően kezeljük erdeinket, elveszíthetjük őket. Jellemző példa a mátrai tölgypusztulás, kiszáradás, vagy a Zala megyei bükkösök tömeges pusztulása a 2000-es évek első felében. A szárazság miatt legyengült fákat két, robbanásszerűen szaporodó rovarfaj támadta meg és a bükkösök lábon elszáradtak (Fabók 2017).

Az egészséges erdő lombjai alatt olyan mikroklímát őriz, ami miatt a magok túlélnek és csíráznak, az újulat erőre kap. De ha bolygatják, ez a klímaőr funkció megszűnik, ha kiritkítják és az inváziós növények a bolygatott talajon megtelepednek, elveszik a fényt a magoncoktól, a betegségek behatolnak, a regeneráció nem lehetséges többé, az erdő megszűnik természetes közösség lenni. Költséges eszközökkel és kezelések árán tudunk csak mesterséges erdőt fenntartani a helyén. Például a hazai tölgyfajok természetes életciklusa 400-600 év, ami azt jelenti, hogy ha ez alatt egyszer képesek egészséges újulatot hozni, vagy az erdő különböző pontjain ezalatt pótolni az állományt, és ebből elegendő egyed éri meg a 10-20 éves kort, a megújulás biztosított, az erdő fenntartja önmagát. Ez nagyon stabil fenntarthatóságot biztosít, amennyiben az emberi tevékenységtől eltekintünk, ha azonban az antropogén okokra visszavezethető klímaváltozás miatt megváltoznak a környezeti feltételek, az ember gyors környezetátalakító tevékenysége már végzetes lehet az állományra és az erdő természetességének fenntartására nézve.

A területek helyreállítása nagyon fontos a szolgáltatásaik szempontjából, de az ökológiai rekonstrukció nem minden esetben és nem minden határon túl lehetséges. Az sem mindegy, hogy egy rekonstruált természetközeli állapotú terület mikor nyerte vissza a potenciális vegetációhoz hasonló állapotát. A fiatal gyep stressz hatásra könnyebben összeomlik, mint egy fél évszázada bolygatlan állapotú gyepterület, szerveződésének kezdeti állapotában nagyon sérülékeny. Ebből egyértelműen következik, hogy amennyiben az utolsó pillanatban változik meg a döntéshozók nézete a területhasználattal kapcsolatban, a gyorsan rekonstruált nagy felületek nem nyújtanak majd biztonságos ökoszisztéma szolgáltatásokat, nem pótolhatják rohamosan csökkenő természeti területeinket. Nincs olyan vetett gyep, amit ne kellene pár évente újravetni. Csak a természetes gyep fantartása lehetséges hosszú távon a társadalmat túlterhelő mesterséges beavatkozások, anyagi ráfordítás nélkül. Megállapítást nyert az is, hogy a viharok és a jégkár a gazdasági erdőkben jelentősebb hatást fejt ki, és nehezebben regenerálódó sebeket hagy (Zoltán és Standavár 2017).

A természetes növénytársulások valamelyest önszabályozók, a környezeti hatásokra belső átrendeződéssel reagálnak, és az állományok helyben gyűjtött evolúciós tapasztalatait nem tudjuk mesterséges, tervezett rendszerekkel, génmanipulált növényekkel és modellekkel megalkotott tárulásokkal kiváltani. Nem tudjuk, hogy mikor jutunk el oda, amikor a legfontosabb fajok sem lesznek képesek adaptálódni, de a fordulópont a természeti területek arányával lesz összefüggésben. A természetes gyepben a domináns fajok kiégését sokszor kompenzálni tudják lappangó kísérőfajok. Jellemzően az egymást követő harmadik aszályos év már felborítja a rendszert. A domináns növényfajok azonban nem tűnnek el. A tranziens növényfaj csak időlegesen tudja átvenni a szerepüket. A környezeti adottságok visszarendeződésével a fajösszetétel helyreáll. A domináns és szubdomináns fajok hosszú távú eltűnésével a tranziens fajok hosszú távú fennmaradása sem biztosított.

A növények magjai alkalmasak a növényfajok genetikai anyagának megőrzésére, ezért Magyarországon is létrehoztak génbankot. A magok csírázóképességének megőrzése nem könnyű és nem olcsó feladat. A hibernált magokat időről-időre el kell vetni a természetes előfordulási területeiken, a kifejlődő növény magjait újra gyűjteni, hibernálni. A kodícionált, mesterséges körülmények között végbemenő nevelés a legtöbb faj fenntartását nem biztosítja. A mesterséges génmegőrzés tehát a sci-fi világának eleme marad, a valóságban a természetes élőhely teljes degradációjával a fajok többsége örökre elvész. A növényfajok csírázási és túlélési esélyei különbözőek, eltérő hőfokon történő tárolást, eltérő kezeléseket igényelnek. A biodiverzitás kizárólag laboratóriumi megőrzése tehát nem csak kockázatos, de költséges is. A természeti élőhelyek megőrzése a leggazdaságosabb. Egyes fajok hatvan, nyolcvan évig csírázó képesek, mások csupán pár évig. Ezért különösen veszélyesek azok a tájidegen, inváziós növényfajok, amelyek magjai hosszabb ideig életképesek a földben, mint a természetes vegetáció fajkészletének magjai. Ilyen esetben hektáronként milliós nagyságrendű, 2-4 évig tartó kezeléssel kiirtott betolakodók pár év után magról ismét megjelenhetnek a területen.

Selyemkóró kézi permetezése védett természeti területen Forrás: KNP archivum

A mezőgazdasági termelést is veszélyezteti a klímaváltozás, mert a szárazság- és meleg tűrő haszonnövény fajok általában rosszul viselik a tartós elöntést és nem fagytűrők. Így a természeti területek mikroklímaőr funkciója teremt egyensúlyt, az élelmezési válság elkerülése érdekében.

A kiszámíthatatlan, szélsőségeket mutató időjárás keresztülhúzza a felmelegedést elviselő fajokra való áttérésbe vetett terveket, ezért nem dőlhetünk hátra az új, meleg és csak elvben kórokozó-rezisztens fajok bevezetésére hivatkozva, mert a genetika sem kínál biztonságos megoldást. Krízishelyzetben a bizonytalanság a legnagyobb luxus. Márpedig a túlnépesedés önmagában is a katasztrófa felé sodorja az emberiséget. A megbízható tapasztalati válaszok a potenciális vegetációhoz kötődő klímaválaszokban állnak rendelkezésre. Az olyan összetett rendszerek esetében, mint a mesterségesen befolyásolt, környezeti adottságokkal találkozó ökoszisztémák, semmiben sem lehetünk biztosak. Ellenben a múltbeli hatásmechanizmusok a már tapasztalt domborzati, vegetációs, talajtani és egyéb összhatások alapján jól közelíthetők. Még az írott emlékek előtti korokból is rekonstruálható a növénytakaró, mert a talajrétegekből, jégzárványokból, talajban feltárt fitolitok, magvak és egyéb maradványok elemzéséből a múltbeli vegetációs állapotok és légköri információk is egybevethetők. Időben távolodva a bizonytalanság nő, így az elmúlt évszázadok adataira nagyobb biztonsággal támaszkodhatunk a potenciális vegetáció rekonstrukciójának érdekében.

Zólyomi Bálint potenciális vegetáció térképe Magyarország természetes növénytakaróját szemlélteti Forrás: novenyzetiterkep.hu

A potenciális vegetáció az az őshonos növényzettel jellemezhető állapot, ami az adott térszín adottságai alapján, hosszú, ember által nem befolyásolt evolúciós időtávokban alakult ki. Megfelelő méretű területeken visszaállítva a természetes növényzetet, és ezek között a területek között valóban funkcionális módon helyreállítva az ökológiai folyosókat (védett természeti környezetet összekötő területsávokat) nagyobb eséllyel vennénk fel a versenyt a túlnépesedés és a klímaváltozás veszélyeivel.

A környezetrekonstrukció jelentősége

Látjuk, hogy a vegetáció meghatározó a klímaviszonyok tekintetében. Arra, hogy a vegetáció ember általi megváltoztatása milyen mértékben hat a környezetünkre, a történelemből meríthetünk példákat. David Wright amerikai geoarcheológus eredményei igazolták, hogy a Nílus mentén vándorló népcsoportoknak, az embernek róható fel a Szahara egy részének elsivatagosodása. Nagyvonalakban arról van szó, hogy a domesztikált állatok lelegelték a növényzetet, a világosodó felszín egyre több napsugárzást vert vissza, az elmaradó monszunesők miatt a talajban csíraképesen fennmaradt magok nem tudták megújítani a növényzetet. Az erdők és a gyepek eltűnésével a klíma radikálisan megváltozott. Jelenleg sokkal radikálisabb és gyorsabb folyamatok zajlanak, de a változások időléptéke miatt ezt nem észleljük. Éppen ezért napjainkban egyre jobban felértékelődik a stabilitás, a biztonságos, ismert és adott hatásokra megjósolható módon reagáló ökoszisztéma igénye. Ez a stabilitásra való törkvés a természeti állapotok és a potenciális, őshonos vegetáció fenntartása - és ahol szükséges - helyreállítása felé billenti a mérleget a genetikailag manipulált, illetve más élőhelyekről származó, részben ismert hatásmechanizmusokat kiváltó fajok telepítésével szemben.

Az újkőkort nem véletlenül illetik a „tölgykor" megnevezéssel is, mivel az ásatások során talált szenült maradványok nagykiterjedésű tölgy dominanciájú erdők jelenlétére utalnak a Duna mentén és az Alföldön a Kr. e. 7000 – Kr. e. 4000 időszakból. A korábbi vegetációs állapotok feltérképezésére számos tanulmány született, amelyek lehetőség szerint leírják a potenciális vegetáció területi összetételét (Bakó et al. 2012). A levegő minősége a különböző gázoktól és részecskéktől függ. Mind a természeti jelenségek, mind az emberi tevékenység befolyásolják a levegő tisztaságát. Az utóbbi évtizedben számos országban példátlan ipari növekedést tapasztaltunk, ami megváltoztatta a levegőminőségi értékeket, és ennek megfelelően befolyásolta életminőségünket. A tölgy és bükk fajok genetikai változatossága kiemelten fontos a mikroklímát és levegőminőséget befolyásoló gázcserefolyamatok miatt (Meeningen et al. 2016).

Az erdei életközösségeket úgy és olyan mértékben kell kezelni, illetve használni, hogy azok funkció-képes ökoszisztémák maradhassanak. Knoke (2010) vizsgálatai szerint, német nyelvterületen végzett 12 üzemi összehasonlító elemzésből az örökerdő elvek szerint folytatott erdőgazdálkodás egyetlenegyszer sem, angol nyelvterületről származó 12 tanulmányból pedig csak 3 esetben került ki hátrányosan (Csépányi 2013).

Biró Mariann elemzései szerint az idősebb botanikusgeneráció fiatalkori felmérései óta a növényzeti örökségünk 34 százaléka tűnt el Magyarországon. Felismerve a túlhasználatból, genetikai sokféleség hiányából, és szerkezeti homogenitásból, valamint a területcsökkenésből eredő környezeti változásokat, az erdők megítélésének egyik legfontosabb szempontja a természetesség lett.Az erdők természetességének, biodiverzitásának és ezáltal ökológiai stabilitásának fokozása, az ökológiai szempontból funkcionális erdők rekonstruálása és területük növelése a közeljövő egyik kulcskérdése lesz.

A fák károsanyag-kibocsátása

Több kontinensen végzett vizsgálatok igazolják, hogy a nagykiterjedésű, genetikailag hasonló, iskolázott fákkal erdősített területeken a fák károsanyag-kibocsátása nagyobb, mint a természetes erdők esetében. A genetikai homogenitás (az azonos génkészlettel rendelkező fák nagy területen történő telepítése) mellett a stressz, mint például a vízhiány vagy kemikáliák, légszennyezettség, az esők savasodása, illetve betegségek szintén negatív folyamatokat indítanak el a növényzetben. Az ilyen hatások a terpén- és fenolszerű vegyületek termelését erősítik a fákban, a sejtek oxidációjának korlátozása érdekében. Ez a reakció az abiotikus stresszre reagálva, kiegészítő védekezési rendszerként jelenik meg. A vízhiányos időszakok nem csupán az előnyös gázcsere folyamatok csökkenésével, de a fák izoprén kibocsátásával is csökkentik az erdők levegőminőséget javító képességét. Természetesen a fertőzések is negatívan befolyásolják a kontinentális területeken jellemző fafajok károsanyag emisszióját. A vizsgálatok négy tölgyfajra igazolták, hogy az illékony anyagok emissziója jelentősen növekszik a fertőzés súlyosságágának mértékével (Jiang et al. 2017). Kiderült az is, hogy az illékony vegyületek kibocsátása és a talajmenti ózon koncentrációja erősen növekszik a levegő kéndioxid szennyezettségével. Ugyanakkor e szennyező hatás elenyésző kockázat ezen fafajok szolgáltatásaihoz képest. Ez azonban nem mondható el minden gazdasági erdőültetvényről. A bioüzemanyag termelésére használt, gyorsan növő fafajok (pl. nyárfa, fűzfa és eukaliptuszfa ültetvények) nagy mennyiségű izoprént bocsátanak ki a növekedésük alatt. Az izoprénből mérgező ózon keletkezik a napfény hatására, amikor más, levegőt szennyező anyagokkal keveredik. Nick Hewitt (Lancaster University, Anglia) 2013-as nyilatkozata megerősíti, hogy „A nagy mennyiségű bioüzemanyag-termelés Európában is jelentős hatással lehet az emberi halálozásra és a haszonnövény termesztésre." Kijelentése óta kiemelt kutatási projektek foglalkoznak az egyes fafajok izoprén-emissziójával. Megjósolták, hogy az Európai Unió 2020-ra tervezett bioüzemanyag termelési iránycélja legalább 7,1 milliárd dollár többlet költséget ró az egészségügyre és 1,5 milliárd dollár kárt okozhat a mezőgazdaságnak. Nick Hewitt csapata egyébként egy emissziós táblázatot is alkotott különböző fajokra.

A Magyarországon korábban előszeretettel telepített papírnyár, az akácfélék egy része, és még számos tájidegen fás szárú növényfaj igen magas emissziós értékeket mutat a vizsgálati eredményekben. A síkvidéki területeinkre, alföldi és víz közeli keményfás erdeinkre eredetileg jellemző kocsányos tölgy esetében ennek töredékét tapasztalták, ahogyan a platánfélék kibocsátása sem mutatott kedvezőtlen képet. Az olajpálma biogén illékony szerves vegyület (bVOC) kibocsátása azonban a kontinentális területekre jellemző például tölgyfajokénak az ötszöröse is lehet. Az olajpálma a trópusokon legnagyobb ütemben ültetett haszonnövény. Ez utóbbi összehasonlítás egyértelmű a légköri hozzájárulás szempontjából, ugyanakkor kevésbé radikális különbségek esetében hiba volna kizárólag a fajok illékony szerves vegyület kibocsátási adataira alapozni egy település vagy a parkok telepítési és felújítási tervét. A fajok „haszna" és jótékony hatása olyan sokrétű, és annyira összetett, hogy különböző időszakban, tengerszinthez viszonyított magasságon és környezeti adottságok mellett még a fajon belüli egyedek is másként reagálnak. Például a nyírfa kibocsátása egy kísérletben augusztusban volt a legmagasabb, de júniusban és szeptemberben mutatkozott a legalacsonyabbnak (Hakola et al., 2003). Sokszor a szakirodalomban is felfedezhetőek ellentmondások. A vizsgálatok egy része bizonytalan, így ezekkel egzakt rangsor nem építhető fel. Az azonban elmondható, hogy az adott klímaviszonyokhoz adaptálódott őshonos fajok, változatos génkészlet mellett pozitív mérleget produkálnak és biztosítják azokat a szolgáltatásokat, amelyek a mikroklíma megőrzéséhez és az egészséges, élhető környezet fennmaradásához szükségesek.

A cikk eredetileg a National Geographic Magyarország online oldalán jelent meg.A cikkben szereplő hivatkozások jegyzéke is ott tekinthető meg.