Három kontinens gyerekei figyelik a madarak vonulását
![gólya](https://cdn.origo.hu/2023/12/gLWy2WKvN-P_4ovRC3QlESYN2Qcw32hU8qctgR-Ge1A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QxOGE1ZTQ4YmU0ZDQ4M2Y5NGIyNzAwOGJhYzFlN2Ux.webp)
Mivel a program főképp gyerekek bevonására törekszik, így csupán öt közismert, lakott területeken is áthaladó madárfaj - a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske - első feltűnését kell lefotózni és feltölteni az akció honlapjára - tette hozzá az ornitológus.
A szóvivő szerint ha Észak-Afrikától Finnországig érkeznek képek, akkor május végére kirajzolódik a madarak tavaszi vonulása.
A programot a madárvédelmi szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 2006-ban. Az eredeti elképzelés szerint a program Európa fiatalságát célozta meg, de mára Afrika és Közép-Ázsia is bekapcsolódott az akcióba, így már 54 országból érkeznek adatok a közös rendszerbe.