Közel három hete eltűnt a rétisaspár hím tagja, így a tojónak egyedül kellett etetnie és védenie fiókáját. Sokáig meg birkózott a feladattal, de
megjelent egy idegen hím, ami veszélyt jelentett, így többé nem hagyta el a fészket,
ezért a fióka nagyon legyengült, így a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai a kimentés mellett döntöttek.
"A rétisasunk fészkénél feltűnt egy fiatal hím rétisas, melynek zavarása megváltoztatta a fiókáját egyedül nevelő tojó addigi viselkedését. Zsákmányt már nem vitt fel a fészekbe, a fióka etetései megritkultak, majd teljesen elmaradtak.
23-án megjelent a revírben egy újabb szubadult hím madár is. A tojó rétisas a közelben kialakított etetőhelyről sem vitt fel eleséget a fészekbe.
A fióka állapota folyamatosan romlott, így a szakemberek a fészekből történő kimentése mellett döntöttek.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szerette volna elkerülni a természeti folyamatokba történő beavatkozást, de a bekövetkezett eseménysor ezt nem tette lehetővé.
"A hím rétisas múlt csütörtök óta nem került elő. Egyelőre van élelem a fészekben, a tojó madár eteti a fiókát, a nemzeti park munkatársai pedig gondoskodnak kiegészítő táplálék kihelyezéséről!
Nem lehet teljesen kizárni, hogy a hím madár mégis előkerül, és azt sem, hogy a tojó egymaga sikeresen neveli fel a fiókát. Egy elhamarkodott "mentőakció" kizárja ezeket a lehetőségeket, és állatorvosi körülmények között sem biztos a fióka sikeres felnevelése és repatriációja."
Később a tojó vadászni is elment, és egy sirállyal tért vissza a fészekhez, amivel meg is etette a fiókát.
Március elején hallal etette az akkor még pelyhes fiókát. Az erről készült felvételt is megosztotta a nemzeti park.
A magyarországi rétisas-populáció 30 év alatt a 30 párról 300 párra emelkedett.