Tényleg álruhában osztott igazságot Mátyás király? - A valódi Mátyás, mesék és mítoszok nélkül

Hunyadi Mátyás és Beatrix királyné (rekonstrukció)

Kiemelkedő tehetség volt a 15. századi magyarországi politikusok sorában, de aligha lehetett kedvelt személy – fogalmaz a népmesék és mondák igazságos Mátyás királyáról szóló írásában Horváth Richárd történész. Az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa szerint érdemes felülvizsgálni a „törökverő", valamint a főnemességgel szemben a köznemességre támaszkodó királyról szóló képet is. A mostani írás az első azok sorában, amelyeket az mta.hu az egyik legismertebb magyar uralkodó születésének 575. és trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából januárban kezdődött Mátyás-emlékév alkalmából közöl.

A törökkérdés

Hunyadi János fiaként bizonyosan sok elvárással és „árnnyal" kellett megküzdenie, ezért is érdekes Mátyás törökpolitikájának vizsgálata. A történeti köztudatban Mátyás is törökverőként szerepel, sőt, a mai napig tartja magát az a vélekedés, miszerint a király azért szeretett volna császár lenni, hogy a birodalom erejét is az oszmánok ellen fordíthassa.

II. Mehmed Konstantinápoly bevétele után egészen a Dunáig terjesztette ki az Oszmán Birodalom határát Forrás: Wikimedia Commons

Ezzel szemben Mátyás – ízig-vérig reálpolitikus lévén – felmérte országa katonai és gazdasági erejét, s ennek fényében viszonyult a törökkérdéshez. Uralkodása elején – korántsem idilli körülmények között – még szerencséje is volt, hiszen a nándorfehérvári vereség után Hódító II. Mehmed (1451–1481) nem tört ismét az országra, ám ennek a helyzetnek a változása csak idő kérdése volt.

Mátyás király hadseregéhez kapcsolódó zászló, ahol is az uralkodó az Árpád-házi családi sávokat, valamint a cseh királyság oroszlános címerét egyesítette egy negyedelt pajzsban, középen a saját, családi hollós címerével. A zászló ábrázolása Philostratus krónikában maradt fenn, és Corvin János bécsi bevonulását ábrázolja. A sávok és az oroszlán eredetileg ezüstszínűek voltak, a miniatúrán azonban az ezüst oxidálódott, így hagyománytiszteletből feketében ábrázolják a zászló rekonstrukcióján. Forrás: nemzetijelkepek.hu

A szultán 1463-ban ugyanakkor már lerohanta Boszniát, amit Mátyás kevéssel koronázását követően nem hagyhatott ellenlépés nélkül, így ostrommal (igaz, téli ostrommal) vette vissza Jajca várát. Ezután azonban 1476-ig elkerülte a déli határt, vélhetően nem csupán a cseh, majd a készülő osztrák hadjáratok miatt, hanem az erőviszonyok okán is.

II. Mehmed oszmán szultán Forrás: Wikimedia Commons

II. Mehmed birodalma 1458 táján ugyan még nem volt nagyságrendekkel nagyobb a Magyar Királyságnál, azonban az 1470–80-as évektől az „olló" nyílni kezdett. Ez lehetett az oka, hogy Mátyás harmadik és egyben utolsó török elleni akciója 1480-ban (Bosznia területén) eleve télen zajlott, s igencsak korlátozott célokat tűzött maga elé.

Mátyásnak esze ágában sem volt maga és országa ellen fordítani a teljes szultáni hadigépezetet.

Mátyás remekül értett a hatalomgyakorláshoz, ellenfelei „leszereléséhez". Ennek talán legfényesebb bizonyítéka, hogy az ellene szervezett három lázadást (1459, 1467, 1471), valamint az 1474-es belpolitikai válságot (ráadásul távollétében, hisz akkor Boroszlóban volt ostromzár alatt) sikeresen felszámolta.

A fiatal uralkodó, Mátyás portréja Forrás: Wikimedia Commons

Külön dolgozatot érne meg annak vizsgálata, hogyan lehetséges, hogy a „legnépszerűbb" király ellen oly sokszor fordultak hívei, de beszédes az a tény is, hogy összes kancellárja vagy szembefordult vele, vagy ő vetette börtönbe némelyiküket.

Téves toposz

Ami a kormányzását illeti, ha van a közgondolkodásban igazi téves toposz a korral kapcsolatban, akkor a király és a köznemesség kapcsolata feltétlenül ezek közé tartozik. Általánosan elterjedt vélekedés, hogy hatalmát jelentős részben a köznemességre és a városokra „támaszkodva" tudta megőrizni a hataloméhes és egymással is vetélkedő főnemesekkel szemben. Nos, ez a vélekedés a forrásokkal még köszönő viszonyban sincs.

A fentiekből is világos lehet, hogy Hunyadi Mátyás hatalmának első percétől fogva nem nélkülözhette a legnagyobb birtokosok támogatását.

Emlékezzünk, trónra kerültét jelentős részben a Szilágyi Mihály vezette hadnak köszönhette. Nyugat-Magyarország megtartása csak úgy volt kivitelezhető, hogy a kanizsaiak, Gersei Petők, később a Szentgyörgyi és Bazini grófok hűségére tértek, Garai László leváltott nádor pedig meghalt. Velük és a hozzájuk társult Újlakival, láthattuk az 1459-es lázadás alkalmával, meggyűlt a király baja. Tetszik, nem tetszik, a késő középkori Magyarországon a legnagyobb birtokosok megkerülhetetlen és állandó hatalmi tényezőnek számítottak.

Mátyás és Beatrix a királyi trónon. Miniatúra a Ransanus-kódexből az egyik corvinából Forrás: Wikimedia Commons

Persze nem volt mindegy, hogy hányan voltak, és miként szerezték a birtokaikat. Ennek felismerésében Mátyásnak múlhatatlan érdemei voltak, s tegyük hozzá gyorsan: utolsó is volt a középkori uralkodók sorában, aki ezt még ki tudta használni.

Uralkodása volt a magyar középkor öt és egynegyed évszázada alatt az utolsó időszak, amikor igazi, jelentős arisztokrata birtokegyüttesek jöttek létre tisztán a királyi adománypolitika eredményeképpen.

Ezekre a legjobb példa a Corvin- és a Szapolyai-vagyon kialakulása. Nem beszélve további „kiemelten" kezelt bizalmasairól, mint Magyar Balázsról, Egervári Lászlóról, Bátori Istvánról vagy éppen Kinizsi Pálról.

A cikk a következő oldalon folytatódik, kattintson!