Magáncég által fejlesztett hordozórakétát bocsátottak fel Kínában

Vágólapra másolva!
Első alkalommal bocsátottak fel magáncég által fejlesztett hordozórakétát csütörtökön Kínában, az ország északnyugati részén található űrállomásról - jelentette a kínai állami média.
Vágólapra másolva!

A Csungking Liangcsiang Star elnevezésű rakétát egy pekingi székhelyű magáncég, a OneSpace Technology fejlesztette ki. A rakéta szilárd üzemanyagú hajtóművel rendelkezik - mondta el a Hszinhua hírügynökségnek a társaság elnöke, Ma Csao. Az OS-XO néven is ismert hordozórakéta a legfeljebb 100 kilogramm súlyú rakományát 800 kilométeres magasságban lévő röppályára állíthatja - számolt be az állami média.

Az energiatakarékos technológiának köszönhetően a üzemanyag-költségeket 30 százalékkal sikerült csökkenteni.

A OneSpace Technology 2015-ben alakult annak nyomán, hogy a kínai kormány célul tűzte ki a kereskedelmi űrrepülés fejlesztését, és a privátszféra bevonását a szektorba. Su Csang cégalapító a China Daily-nek adott múlt heti interjújában elmondta: 2019-ben tíz hordozórakéta megrendelésre számítanak.

- jelentette ki Su.

Hszi Csin-ping elnök 2012-es hivatalba lépése óta a kínai kormányzat legfontosabb feladataként jelölte ki, hogy Kína nagyhatalommá váljék az űrrepülés területén, ennek kapcsán pedig az a terv született, hogy 2022-re Kína állandó személyzettel rendelkező űrállomást állítson röppályára.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!