Tízezreket küldött a halálba az emberi jogok szószólója

Kétszázhatvan éve, 1758. május 6-án született Maximilien Francois Marie Isidore de Robespierre, a francia forradalom legismertebb és talán legellentmondásosabb alakja. A nemes elvek vezérelte és az anyagi javakat megvető, de a doktriner és könyörtelen politikus nevéhez fűződik az ezrek életét követelő jakobinus terror, pályafutását maga is a nyaktiló alatt fejezte be.

A belga határhoz közeli Arrasban született, négy gyermek közül a legidősebbként. Anyját hatévesen vesztette el, apja ezután elhagyta a családot, a testvéreket nagyanyjuk nevelte fel. Nemrégiben egy kutatás arra jutott, hogy ritka, a szöveteit károsító, gyulladásokat okozó immunbetegségben, szarkoidózisban szenvedhetett, gyakran vérzett az orra, himlőhelyes arcán a sárgaság nyomait is viselte. Az ügyvédi vizsga letétele után szülővárosában a szegények és elnyomottak ügyeit képviselte nem túl nagy sikerrel.

1789-ben - a másfél évszázad után ismét összehívott - parlamentben a harmadik rend képviselőjének választották meg.

A halálbüntetés ellenzőjéből annak támogatójává vált

Az egyszerű szokásait a fővárosban is megőrző, választékosan öltözködő vidéki ügyvéd gyenge hangja dacára a Nemzetgyűlés legaktívabb tagjai közé tartozott, de igazi befolyását annak köszönhette, hogy a demokratikus elvek, az emberi jogok mellett kiálló beszédeiben a párizsi néphez fordult. 1791 nyarán, amikor a király szökése után vérfürdőbe torkolló tüntetések robbantak ki, egy asztalos hívéhez költözött, s élete végéig itt lakott. Ekkoriban még a halálbüntetés legelszántabb ellenzői közé tartozott, nézetei a XVI. Lajos elleni per idején változtak meg, ekkor már szükségesnek és igazolhatónak vélte a legsúlyosabb ítélet kiszabását.

Maximilien de Robespierre, a jakobinus terror első embere Forrás: Wikimedia Commons

A jakobinus klubban tartott beszédeiben ellenezte a háborút, s mivel az kezdetben csak vereséget hozott, csillaga tovább emelkedett. A monarchia 1792. októberi bukása, a köztársaság kikiáltása után elsőként választották a Konventbe, ahol a Hegypárt (a jakobinus frakció) vezetőjeként

ő erőszakolta ki a hatalmától megfosztott XVI. Lajos, majd annak özvegye, Marie Antoinette kivégzését.

1793 elején a mérsékelt girondisták ellen fordult, akiket a fellázított párizsi népre támaszkodva kizárt a Konventből, tucatnyi vezetőjüket kivégeztette.

A cél szentesíti az eszközt

Robespierre hitt a cél szentesíti az eszközt elvében, egy percig sem habozott az erőszakhoz nyúlni, hogy megtisztítsa az ellenforradalmároktól az országot, és megteremtse az erények vezérelte köztársaságot. A belülről és kívülről fenyegető veszélyekre hivatkozva a jakobinusok bevezették a forradalmi terrort, felfüggesztették az alkotmányt. Minden állami testületet a Robespierre által uralt Közjóléti Bizottság ellenőrzése alá helyeztek, amely minden teketória nélkül minden gyanúsnak minősülő elemet letartóztathatott. A Megvesztegethetetlen lecsapott a szélsőbalos ellenzékre, majd a riválisává előlépett mérsékelt jakobinusokra is,

előbb a "veszett" Jacques Hébert-t, majd Dantont és híveit küldte nyaktiló alá - köztük volt Camille Desmoulins, gyermekkori jó barátja is.

1794 májusában Robespierre intencióira a Konvent az eltörölt istenhit helyett bevezette a "Legfőbb Lény" kultuszát, az elmélet a Robespierre által oly kedvelt Rousseau deizmusán alapult. Júniusban a terror fokozásáról döntöttek, de most már csak Robespierre megrendült helyzete, sokak szerint üldözési mániája miatt (úgy vélte, merényletet akartak elkövetni ellene, mert háza közelében egy fiatal lánynál két kis kést találtak).

A Legfőbb Lény kultuszának ünnepe Forrás: Wikimedia Commons

Mindenkit a "nép ellenségének" minősített, aki kritizálni merte, és mindenütt összeesküvést szimatolt, a gyanúsítottakat tárgyalás nélkül kivégezték.

A terror alig több mint egy éve alatt közel 300 ezer embert tartóztattak le, 16 954 halálos ítéletet hajtottak végre, mintegy tízezren a börtönben haltak meg.

A bukás

A külső fenyegetés elmúltával azonban a nép nyugalmat akart, s végül a megfélemlített Konvent és a saját bőrét féltő Jóléti Bizottság Robespierre ellen fordult. Amikor 1794. július 26-án (a forradalmi naptár szerint a második év thermidor 8-án) a Konvent ülésén a legfelsőbb szintet elérő összeesküvésről beszélt, s újabb tisztogatást helyezett kilátásba, a képviselők előbb tapsoltak, de aztán ellenséges csönd lett úrrá rajtuk.

A másnap reggeli ülésen már ellenfelei voltak a hangadók, zsarnoknak nevezték, ő pedig hiába próbálta védeni magát, szavai belevesztek a káoszba.

A hangulat ellene fordult, a nép ellenségének minősítették, és letartóztatták. A párizsi tömeg még egyszer kiszabadította, de a Konvent július 28-án hajnalban csapatokat küldött a "törvényen kívül állók" elfogására.

Robespierre letartóztatása Forrás: Origo

A dulakodásban Robespierre is megsebesült (ellőtték az állát, más beszámolók szerint öngyilkosságot kísérelt meg), s végül 20 leghűségesebb hívével együtt letartóztatták. Tárgyalást nem tartottak, s még aznap délután kivégezték őket. Robespierre utolsó óráit abban a cellában töltötte, ahol annak idején Marie Antoinette, a nyaktilót pedig ott állították fel, ahol XVI. Lajos és Danton feje hullott a fűrészporos kosárba. A bakó a vérpadon még letépte fejéről a roncsolt állkapcsát összetartó szalagot, így a kíntól félig öntudatlan állapotban fektették a guillotine alá.

Halálával véget ért a rémuralom, a forradalom konszolidáltabb szakasza kezdődött el.

Robespierre megítélése a mai napig vegyes, akadnak, akik a véreskezű tömeggyilkost, a hatalmának megtartása érdekében ezrek életét feláldozó szörnyeteget látják benne, mások viszont a zsarnokság ellen, a nép szabadságáért küzdő hőst. Franciaországban egy metrómegállótól és néhány utcától eltekintve nincs emlékműve, volt viszont a Szovjetunióban, de az 1918-ban Moszkvában emelt szobor három nap múlva összedőlt, és nem állították fel újra.