A Karen Underkoffler vezette kutatócsoport a Zootaxa tudományos folyóirat legfrissebb számában írta le a nagy mélységben élő és az éttermekben egyre kedveltebb hal öt azonosított faját, a már ismert Lampris guttatus-on kívül három újonnan felfedezett fajt, és egy ötödiket, amelyet az eddiginél pontosabban körülírtak.
Az amerikai Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) kutatói Underkofflerrel az élen azután kezdték összehasonlítani a világszerte kifogott tündöklőhalakat, hogy
egy honolului halárverésen egy vevő felfigyelt arra, hogy az egyik példánynak szokatlanul nagy a szeme.
A kutatók Lampris-mintákat kértek múzeumoktól, kikötőktől, halásztársaságoktól szerte a világban, és az 1700-as évekig visszamenőleg tanulmányozták a szakirodalmat. Underkoffler még Monacóba is elutazott egyetlen példány tanulmányozása céljából.
A kutatások, köztük a genetikai elemzések végül kiderítették, hogy a világ különböző részein honos tündöklőhalak nem egyetlen fajt alkotnak, nemcsak látszólag különböznek egymástól, hanem ténylegesen is önálló fajt képeznek.
A kutatók szerint felfedezésük azért fontos, mert a különböző fajok ismeretével elejét lehet venni a túlhalászásnak.
Bár célzottan, "nagyüzemileg" nem halásszák a tündöklőhalat,
azok egyedei olykor fennakadnak a tonhal- vagy karadhalhalászok hálóin, és sporthorgászok is szívesen pecáznak a színpompás mélytengeri halakra.
A világszerte elterjedt faj színei feltűnően szépek: a 90 kilogrammos, ovális, oldalról erősen "ellapított" halak vöröses színű testfelületét fehér pettyek tarkítják, uszonyaik élénkpiros színben ragyognak. Az autókerék nagyságú hal 50-400 méteres mélységben él.
A tündöklőhalak testhőmérséklete körülbelül 5 Celsius-fokkal magasabb, mint a környezetüké,
ahol épp tartózkodnak. Szárnyszerű melluszonyaik állandó mozgásával képesek a hőtermelésre, emellett kopoltyúik egyedülálló felépítése minimalizálja a hőveszteséget.
Az erek, amelyek a felmelegített vért szállítják a kopoltyúkba, nemcsak a szén-dioxidot "adják le", hanem egyúttal a hal törzsébe irányuló, oxigénnel feldúsított, hideg vért is felmelegítik. A kopoltyúkat körülvevő zsírszövet "szigetelőanyagként" funkcionál, csökkentve a hőleadást.
A melegvérűektől, például az emlősöktől vagy a madaraktól eltérően - melyeknek szervezete hőt termel, s a környezettől függetlenül képes fenntartani az állandó testhőmérsékletet - a hidegvérűek, köztük a kétéltűek, a hüllők vagy a halak többségének testhőmérséklete a környezet hőmérsékletével együtt változik.
A tonhal és némely cápafaj egyedei is képesek felmelegíteni testük bizonyos részeit,
hogy sikeresebben vadászhassanak a mélyebb és hidegebb vizekben, de rendszeres időközönként kénytelenek a felszíni rétegekbe emelkedni, hogy megóvják létfontosságú szerveiket, így a szívüket a hideg károsító hatásától.
A melegvérűség előnyöket biztosít a tündöklőhal számára. Míg más mélytengeri halfajok lomhák, és a sötét, zavaros vízben meglapulva lesnek a zsákmányra,
a Lampris igazi ragadozó: a melegvérűségnek köszönhetően gyorsan reagál, jobbak az agyi és látási funkciói,
nagy távolságok megtételére képes. A tündöklőhal egyre népszerűbb fogás a hawaii éttermekben, de másutt is terjedőben van.
A NOAA adatai szerint míg a 2000 előtti években mindössze évi néhány ezer dollár értékben fogtak ki tündöklőhalat kereskedelmi célból, 2016-ban a zsákmány már elérte a 3,2 millió dollárt. A hawaii halászati szövetség adatai szerint 2015-ben csaknem 30 ezer tündöklőhal akadt bele a tonhal- és kardhalhalászhajók hálóiba.
(Forrás: MTI)