Népirtás zajlott Ausztráliában

Vágólapra másolva!
A gyarmatosítás korában elkövetett tömeggyilkosságoknak sok ezernyi ausztrál őslakos esett áldozatul - erről számoltak be az események kronológiáját először összeállító történészek.
Vágólapra másolva!

Az 1788 és a 20. század közepe közötti időszak alatt mintegy 500 tömeggyilkosságot követtek el az európai telepesek az őslakosok ellen Ausztrália-szerte. A Newcastle Egyetem történész kutatói a telepesek naplói, korabeli újságok híradásai, az őslakosoktól kapott bizonyítékok, állami és szövetségi archívumok dokumentumai alapján először katalogizálták az erőszakos cselekményeket.

- mondta el Lyndall Ryan, a kutatás vezetője

Ryan szerint a 250 tömeggyilkosságban 6200 áldozatot azonosítottak, közülük száznál is kevesebb volt európai. A kutatók tömeggyilkosságként határoztak meg minden olyan incidenst, amelyben több mint hat embert öltek meg. A kutatás várhatóan 2019-ben fejeződik be. Közben heves viták zajlanak Ausztráliában az első európai telepesek megérkezésének idei, 230. évfordulójával kapcsolatban.

Az első flotta Sydneybe érkezésének napja - 1788. január 26. - nemzeti ünnepnek számít Ausztráliában. Az első hajók zömmel fegyenceket és katonákat szállítottak a kontinensre Nagy-Britanniából.

A bennszülöttek egy része ugyanakkor az ünnepnapot a "megszállás napjának" tartja.

Egy idei felmérés szerint az ausztrálok fele azt szeretné, ha megváltoztatnák a nemzeti ünnep dátumát.

A konzervatív kormány ellenzi az ünnepnap megváltoztatását, az őslakos aktivisták azonban arra hivatkoznak, hogy a változás azért is fontos lenne, hogy Ausztrália szembenézhessen a múltjával. A 23 milliós népességű Ausztráliában mintegy 700 ezer őslakos él, akiknek gazdasági és társadalmi helyzete csaknem minden felmérés szerint nagyon kedvezőtlen.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!