Buddha teljesen újszerű megjelenését egyértelműen a hellenisztikus művészet stílusa inspirálta. A műalkotások egytől egyig nagyfokú, szobrászati kifinomultságot tükröztek, és a buddhista művészet örökre megváltozott. Az akkori Buddha-ábrázolás talán leginkább a belvederei Apollónra hasonlított, amely egyike a leghíresebb, a művészettörténészek által nagyra becsült ókori márványszobroknak, így gyönyörű és hellenisztikus stílusban öltözött személyt formált meg. A szobrok kaptak egy könnyű tógát, a fejük fölé egy glóriát, és klasszikusan mediterrán göndör hajjal ábrázolták. Néhány Buddha-szobor görög technikával készült, amelyen a kezek és a lábak megformázását különös gonddal végezték, a legtöbb esetben márványból. Ráadásul némelyik Buddha-műalkotásban az ősi király arcát vélhetjük felfedezni. Ami örökre megváltoztatta a buddhizmus ábrázolását.
Nagy Sándor időszámításunk előtt 326-ban meghódította India északi területét. A makedón uralkodó néhány évvel korábban, 332-ben már betört Baktria és Gandhára területére is (a mai Afganisztán és Pakisztán területére). Akkoriban ezek a helyek sramana (független és párhuzamos, indiai vallási mozgalom, a történelmi védikus vallás mellett) befolyás alatt álltak, ahol leginkább a buddhista tanok érvényesültek. A legendák úgy jegyezték, hogy két baktriai fiú, név szerint Tapasszu és Bhallika meglátogatta magát Buddhát, és ezután hűséges tanítványokká váltak.
Amikor visszatértek hazájukba, Buddha bölcsességének tanítójaként tevékenykedtek. A területen a két fiú egy olyan buddhista központot alapított, amely úgymond „biztonságos buborékként" szolgált a hívőknek az élet viszontagságaiban, egészen addig, amíg be nem toppant a makedón király serege. Nagy Sándor 326-ban nagy csatát vívott a hydaspesi csatában az ősi, indiai királyság, Pauravasz uralkodója, Pórosz ellen. Ezután találkozott csak ezzel a vallással, amely mély benyomást tett rá. Nagy Sándor tetszését elnyerte az a széles kultúra, amelyet Ázsia ezen részén talált, és amelyet a buddhizmus inspirált.
Történelmi források szerint Nagy Sándor számos filozófust, köztük Anaxarkhoszt, Pürrhónt és Onészikritoszt választotta ki arra, hogy segítsék őt keleti hódításai alatt. Úgy döntött, szeretné ezt a földet minél inkább megismerni, ezért tanácsadóival kereken 18 hónapig utazgatott India területén. Ez idő alatt találkoztak, és mély eszmecseréket folytattak szerzetesekkel és indiai aszkétákkal, akiket annak idején „meztelen filozófusokként" ismertek.
Egyikük, Onészikritosz meglehetősen egyéni módon közelítette meg az eseményeket: folyton azt hangoztatta, hogy semmi sem jó vagy rossz, ami az ember életében történik. Szerinte a vélemények épp annyira számítanak, mint az álmok, és csak a legnagyobb filozófia képes arra, hogy felszabadítsa az elmét az örömtől és a fájdalomtól. Pürrhón vele szemben szkeptikusként gondolkodott. Létrehozott egy iskolát is, amely a pürrhonizmus nevet kapta. Az indiai tartózkodása után egy értekezésében azt írta, hogy "nem mondhatjuk egyetlen dologról sem, hogy létezik, vagy nem létezik, vagy létezik és nem létezik, vagy sem létezik és sem nem létezik", de azt is, hogy „semmi sem szép vagy rút, igazságos vagy igazságtalan: ezek az értékítéletek az emberi konvención alapulnak". A két kijelentés szintén jól tükrözi az ókori görög gondolkodás és a buddhizmus közti kapcsolatot.
A görög-buddhizmus (más néven gréko-buddhizmus) vallási és kulturális szinkretizmus (az eltérő vagy ellentmondó nézetek összeegyeztetésére irányuló törekvés neve) a hellenisztikus kultúra és a buddhizmus között egészen az 5. századig létezett. Ez a furcsa egyveleg azonban nem csupán a görög hitrendszerből nőtte ki magát, hanem jelentős elemeket vett át a korabeli pakisztáni, indiai és afgán kultúrából. Nagy Sándor meglepetésére később elfogadottá vált Közép- és Északkelet-Ázsia országaiban is, például Kínában, a Fülöp-szigeteken, Koreában, Japánban, Szibériában és Vietnamban. Ezeken a helyeken nemcsak magát ezt az újfajta „vallási keveréket" tették magukévá, hanem az ezzel kapcsolatos szimbólumokat és tanításokat is.
A hellenisztikus kultúra egyre terjedő befolyását leginkább az mutatta, amikor a meghódított keleti területeken megjelentek a görög hősök, kupidók és más, az országra jellemző szimbólumok. A helybéliek számára talán az lehetett a leginkább megdöbbentő, amikor Buddha legfőbb védelmezőjének szerepében megjelent a görög mitológiai hős, Héraklész. A görög-buddhista vallásban felcserélődtek a szerepek: Boreász lett a japán szélisten (Fudzsin) és az anyai istenség, Haritit pedig a görög mitológiában megjelenő Tükhé, a szerencse és a véletlen istennőjének alakja inspirálta.
A titánok leszármazottja, Atlasz (aki a vállán tartja az égboltot) szintén megjelent a görög-buddhizmusban: ő volt az, aki „az építészeti elemeket a helyükön tartotta". Az egyre népszerűbb motívumok közé kerültek a szárnyas kupidók, ám itt a megszokott ábrázolástól eltérően, párban repültek, és kezükben egy koszorút tartottak Buddha fölött, amely a győzelmet és a királyságot szimbolizálta. Megjelenésük és ábrázolásuk erősen kapcsolható a hellenisztikus művészethez. Emellett felbukkantak a buddhista kultúra számára korábban elképzelhetetlen állati istenségek is, amelyek eredete bizonyosan a hellén világban gyökeredzik. A kentaurokat, tengeri szörnyeket és tritonokat egyre gyakrabban használták a buddhista templomok dekorációjához.
Az ókori Belső-Ázsia történelmi régiója a mai Afganisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán határvidékén: Baktria több mint két évszázadon át állt közvetlen görög ellenőrzés alatt. Nevét az iráni nyelvek közé tartozó baktriai nyelvet beszélő népéről kapta. A görög-baktriai birodalmat Nagy Sándor hódításától, Krisztus előtt 332-től Krisztus előtt 125-ig származtatják. Ebben az időszakban a királyság területe szinte tökéletesen hellenisztikus vonásokat vett fel. A közelmúltban végzett régészeti kutatások eredményei azt mutatták, hogy az olyan hellenisztikus városok, mint például a mai északkelet-afganisztáni ásatási hely, Áj Hánum (lehetséges, hogy ez a történelmi Okszuszi Alexandria) is a görög-baktriai királyok numizmatikus művészetében bővelkedett. A terület Nagy Sándor birodalmának egyik igen gazdag részét képezte, ahol nem mellesleg Görögország történelmének legnagyobb méretű ezüst- és aranyérmei készültek.
A buddhizmus egészen az iszlám invázióig erős maradt Közép-Ázsiában. A görög-buddhizmushoz kapcsolódó legimpozánsabb műemlékre is itt leltek rá a kutatók. A krónikák Bámiján városáról (a mai Kabultól 230 kilométerre északnyugat-nyugatra), mint virágzó buddhista kereskedővárosról emlékeznek meg, ahol a Bámiján-völgy (Bamiyan) 1800 éves sziklafalába gigantikus Buddha-szobrokat faragtak az 5-9. században.
Monumentális szépségük erős kapcsolatot sejtet a hellenisztikus kultúra stílusával. Baktria művészeti alkotásainak nagy része azonban az 5 századtól kezdve elpusztult: csupán néhány darab élte túl a történelem viharát, azok is csupán a kolostorokban. A 20. századi afgán háború aztán még tovább rontotta a helyzetet: a világörökség részét képező, értékes Buddha-szobrokat a tálibok 2001-ben ítélték pusztulásra, mert szerintük azok a bálványimádók művei. Kutatók most egy svájci projektben dolgoznak azok méretarányosan csökkentett változatai elkészítésén.