Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, becenevén Sisi, 1837. december 24-én született Münchenben, és tizenhat éves korában már Ferenc József császár hitveseként az Ausztria császárnéja címet viselte.
Az utókor vitathatatlanul elismeri szépségét – gyakran a 19. századi Európa legszebb nőjeként tartják számon –,
ifjúkorában azonban nem tekintettek rá a igazán vonzó hölgyként.
Sőt! Néhány történetíró kifejezetten negatív kontextusban írt a fiatal hercegnő megjelenéséről, „kerek paraszti arcot”, és „erős és fiús alkatot” emlegettek testi adottságaival kapcsolatban. Mivel Sisi rendkívül érzékenyen reagált a megjelenését érintő kritikákra, ezért nehéz döntést hozott.
Speciális étrendet követett, éheztetni kezdte magát,
valamint bevezetett néhány különös, nem egyszer kegyetlen szépségápolási, illetve életviteli rituálét is a mindennapjaiba.
Sisi legfeltűnőbb és legjellegzetesebb vonását a földig érő, gesztenyebarna haja jelentette.
Erzsébet úgy tekintett a hajára, mint az őt megkoronázó glóriára. Semmire sem volt annyira büszke, mint erre, amely úgy borította be, mint egy köpeny, amikor kibontva hordta
– írja Brigitte Hamann, a császárné életrajzírója.
Ám a hatalmas hajzuhatag gondozása és ápolása embert próbáló feladatot jelentett: nem kevesebb, mint minimum háromórás procedúrával járt naponta.
Sisi minden reggelét hideg fürdővel kezdte, ez után jöhetett a masszázs, majd a könnyű reggeli és a szigorú edzés.
Végül a császárné leült egy székbe, és szó szerint átadta haját a fodrászának, Fanny Feirfaliknak. „A fehér kezével szinte elmerült a hajszálak tengerében, finoman az ujjai hegyével érintve őket. Épp úgy forgatta a fésűt, mintha bársonyt vagy selymet érintene, és ahogy a folyó hullámzik, úgy követte annak sodrását” – írta a hajápolási rituáléról Sisi görög oktatója, Konstantin Christomanos.
Miközben a fodrásza Sisi haját fésülte, befonta, majd elegáns kontyba tekerve a feje tetejére tűzte, Fanny kötelességtudóan beszámolt úrnőjének minden egyes hajszálról, amely kihullott vagy esetleg letört.
Ezeket ezután egy ezüsttálba tette, amit később maga a császárné is megvizsgált,
néha szemrehányást téve szolgálójának, ha túl soknak tartotta az elhullott szálakat.
Fanny azonban különböző trükköket alkalmazott úrnője idegeinek megnyugtatására, amellyel természetesen magát is mentette a szemrehányások áradata elől. „A fodrász egyfajta ragadós szalagot használt a császárné haját fésülve, és így gyakran tudott hajszálmentes fésűt felmutatni úrnőjének a procedúra végén” – állítja Brigitte Hamann életrajzíró.
A hajára rendkívül büszke Erzsébet végül hivatalosan is „császári fodrászává” nevezte ki Fannyt, és megtiltotta, hogy rajta kívül más is hozzáérjen a frizurájához. Szolgálatait nagylelkűen fizette meg:
a fodrász hamarosan annyit keresett, mint egy egyetemi tanár,
ami akkoriban igen magas összeget jelentett.
A tehetséges Fanny frizurakölteményei nagy népszerűségnek örvendtek: Sisi hajviseletét egyre több olyan nő kezdte el másolni, akik a császárné egyedi stílusát szerették volna követni.
Sisi a fodrászánál eltöltött időre szent rituáléként tekintett.
Ügyesen kihasználta azt az időt, amit Fanny minden reggel a hajával töltött, mert közben olvasott, hivatalos leveleket írt, valamint görögül és magyarul tanult.
Az akkori közvélemény nagy meglepetésére, Fanny segítségével háromhetente mosta meg a haját, ami a 19. században még igen gyakorinak számított.
A földig érő hajkorona rakoncátlan tincseinek rendbe hozása rendkívül időigényes munkának bizonyult.
Minden harmadik héten nyers tojással és brandyvel mosták meg a haját, ami egy teljes napot vett igénybe a szárítással együtt
– írja Ludwig Merkle Sisi életrajzában. „A császárnő a hajmosás során egy hosszú, vízálló selyemruhát viselt.”
Néha hajának a puszta súlya is problémákat okozott a császárnénak. Időnként fájt a feje, és ilyenkor inkább a szobájában maradt. Itt a szolgálók szalagokkal felkötötték a haját, így szabadítva meg őt annak a súlyától azt is biztosítva, hogy a „levegő keringjen” körülötte.
De nem ez volt az egyetlen bosszantó velejárója a különleges hajkoronának.
Fanny ugyanis néha igen szeszélyesen viselkedett, és nem habozott betegséget sem tettetni,
ha valamiért igazán megsértődött. Mindezt nyugodt szívvel tehette, mert tisztában volt azzal, hogy a császárnő kizárólagos fodrászaként úgysem tudja őt senki se helyettesíteni.
„Az ilyen napok után a fodrásznál nagyon elfáradtam” – mondta Sisi, aki nem viselte túl jól ezeket a sértődős napokat. – „Persze Fanny tudja, hogy csak ki kell várnia a kapitulációmat, hiszen a hajam rabszolgája vagyok.”
A hajápolási rituálé mellett Sisi életében kulcsfontosságú szerepet játszott a bőrápolás, valamint az étkezés és a torna, amit ma úgy mondanánk, hogy a fitnesz. Túlzás nélkül állítható, hogy egész életében fanatikusan viselkedett, ha szépségének és karcsú alakjának megőrzéséről volt szó. Utóbbi megtartásához saját praktikát is kifejlesztett: a csípője felett benedvesített kendőt viselt, ezzel is csökkentve ruhája körméretét.
Gyakran étkezett egészségtelenül és elégtelenül.
Reggeliből a lehető legminimálisabbra szorítkozott, de a vacsorája sem állt többől egy kevés kis mártásnál. „Csak nyers csirke-, vad- és marhahúsból préselt levet volt hajlandó megenni, és hétvégenként kizárólag tojást, narancsot valamint frissen fejt tehéntejet ivott” – írja Merkle. A gyenge kalóriabevitelt Sisi gyakori és szigorú edzéssel párosította.
Ahogy öregedett, úgy növelte a fizikai igénybevételt, és még inkább sanyargatta az amúgy is rosszul táplált testét. Merkle írása arról számol be, hogy amint megjelentek az arcán és testén az öregedés első jelei (amelyek egy részét a diétája, valamint fájó ízületei okozták), elhatározta, hogy még erőteljesebb munkával tartja meg a széles körben dicsőített szépségét.
A korábbiaknál is önsanyargatóbb fogyókúrával, valamint gyűrűkkel és súlyzókkal végzett testmozgással igyekezett megdolgozni ezért. Több órán át sétálgatott délutánonként,
amelyek inkább egyfajta „kényszeres meneteléshez” hasonlítottak a korabeli leírások szerint.
A drasztikus életmód azonban meghozta a császárné által vágyott eredményt.
A 19. században a harmincéves nőket már matrónaként pecsételték meg, különösen akkor, ha több gyermekük született
– írja Hamann. – Erzsébet császárnő azonban még ebben a korban is rendkívüli jelenségnek számított, szépsége a kor előrehaladtával sem veszített régi fényéből.”
Hiúsága még akkor is lábon tartotta, amikor 1898. szeptember 10-én, a genfi hajókikötőben Luigi Lucheni olasz anarchista leszúrta az akkor hatvanéves császárnét.
Hogy hogyan? Sisi egyike volt azoknak a hölgyeknek, akik a 19. században egy speciális, igen szűk, csupán 50 centiméter átmérőjű fűzőt hordtak.
Az uralkodónő így a szúrás után nem ájult el azonnal, hanem még képes volt járni, és elsétálni egészen a hajóig.
Miután összeesett, a szolgálók a kabinjába vitték, és csak akkor vették észre, hogy vérzik, amikor levették a fűzőjét.
Sisi utolsó mondatát magyarul intézte udvarhölgyeihez,
akiktől azt kérdezte, hogy mi történt vele. Ezután többé már nem tért magához, és meghalt, amikor átszállították a közeli szállodába.
Az orvosok a későbbi vizsgálatok során őszintén elcsodálkoztak azon, hogy a császárné vajon hogyan tudott törött bordával, átszúrt szívvel, valamint sérült tüdővel elsétálni a gőzhajóig. Sokan úgy vélik, hogy talán pont a szépségébe fektetett rendíthetetlen energiája és a hihetetlenül szoros fűzője akadályozta meg az azonnali halálát.