II. Károly az Anjou-ház durazzói ágának a sarja, a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodója, Nagy Lajos magyar király unokaöccse. Apja, a durazzói herceg, Lajos, fellázadt a nápolyi királynő Johanna ellen,
aki ezért börtönbe vetette és végzett vele, a gyermek Károlyt pedig gyámságába vette.
1365 után azonban Nagy Lajos király, akinek ekkor még nem volt örököse,
a visegrádi udvarba hozta Károlyt,
saját gyámságába vette, és itt nevelte.
A nagy lovagkirály meg is kedvelte unokaöccsét, akit komoly feladatokkal bízott meg. Nem csak az uralkodó, hanem a katonák és a főurak is megkedvelték, Lajos hívei pedig egységesen támogatták.
Károly 1371-ben Dalmácia és Horvátország hercege lett.
Miután VI. Orbán pápa Nápoly hűbérura letette a trónról Johannát, visszahívta Károlyt,
ezzel bosszulva meg a királynőt, amiért is Johanna az ellenpápához, az avignoni Kelemenhez állt át.
Johanna ellen VI. Orbán pápa Nagy Lajos fegyveres segítségét kérte. Az ekkor már beteg és öreg Lajos király le is mondott a nápolyi trónról, és a hatalmat Károlyra ruházta,
akit VI. Orbán pápa 1381-ben szabályszerűen meg is koronázott.
Károly, mint már koronás király, 1382-ben foglalta el a nápolyi trónt.
Lajos mielőtt lemondott volna a nápolyi trónról, megeskette Károlyt, hogy nem fog igényt támasztani a magyar trónra. Károlyt ekkoriban teljesen lefoglalták a Johannával folytatott trónharcok, amelyekből végül ő kerekedett ki győztesen,.Johannát elfogatta, börtönbe vetette, ahol a parancsára 1382-ben megfojtották a bukott királynőt.
Károly nápolyi trónra lépésének évében - nem sokkal Johanna meggyilkolása után - elhunyt Nagy Lajos király is.
Halálát követően zavargások támadtak Magyarországon.
Mária kiskorúsága miatt anyja, Erzsébet, az özvegy királyné uralkodott helyette, akit mindaddig teljesen háttérbe szorított az anyósa.
A gyengekezű, ám de annál inkább hataloméhes régens-királyné segítője Garai Miklós nádor, Lajos legfőbb bizalmasa lett. Erzsébet uralkodását nem mindenki nézte jó szemmel.
Az elégedetlen délvidékiek Károlyt kívánták trónra emelni,
ezért Horváth Pál zágrábi püspök azzal az ürüggyel, hogy zarándokútra megy Rómába, elutazott Nápolyba, és titokban meghívta Károlyt a magyar trónra.
Károly sokat töprengett, egyrészt a Lajosnak tett eskü, másrészt felesége, Durazzói Margit tiltakozása miatt,
aki féltette férjét a zűrzavaros magyarországi helyzettől, valamint egy esetleges merénylettől, mivel az apja is merénylet áldozata lett.
Őt egyébként Nagy Lajos ölette meg, amiért az meggyilkoltatta Lajos király testvérét, Andrást.
Margit emiatt szívből gyűlölte a magyarokat,
és a sors sajátos fintoraként, végül neki lett igaza.
Az olaszoknál a békés (della pace) jelzővel illetett Károlyt azzal bíztatták a tanácsadói, hogy ne aggódjon az eskü miatt, mert úgymond, "az egész nemzet azt kívánja", hogy fogadja el a magyar koronát.
Végül hosszas hezitálás után Károly visszajött Magyarországra, ahol 1385. december 31-én az ősi koronázó városban, Székesfehérvárott, Dömötör esztergomi érsek a fejére helyezte a Szent Koronát.
Az alacsony termete miatt Kis Károlyként is emlegetett megválasztott király még a megkoronázása előtt felszólította Máriát, hogy mondjon le a trónról.
Mária tudta, hogy hasztalan és veszélyes dolog lenne ellenállni, hiszen Károly Johannát is megölette,
amikor az nem akart lemondani a trónról.
Amikor még a koronázás előtt Károlyt kikiáltották királlyá, nem Garai Miklóst, hanem Széchy Miklóst választották meg nádornak.
Károly Erzsébet és Mária jelenlétét is megkövetelte a koronázási ceremónián,
mert ezzel akarta demonstrálni az országnagyok előtt, hogy hiteles a trónról való lemondásuk, ők viszont a székesfehérvári székesegyházban hangosan zokogva Lajos király sírjára borultak, amiből a jelenlévők számára egyértelművé vált, hogy mégsem önként mondtak le a koronáról.
E zavaró intermezzo miatt a koronázási szertartás nem valami lelkes hangulatban zajlódott le.
A vérig sértett Garai nádor Erzsébettel és Máriával szövetkezve, már rögtön a koronázás után merényletet tervelt ki Károly ellen. 1386. február 7-én Erzsébet a lakosztályába kérette Károlyt azzal az ürüggyel, közölni akar vele egy, a vejétől, Luxemburgi Zsigmondtól (Mária férjétől) érkezett fontos hírt.
Károly olasz kíséretével fel is kereste az özvegyet a lakosztályában,
ahol Erzsébet, Mária, Garai nádor, Forgách Balázs, Alsáni Bálint bíboros, Szentgyörgyi Tamás, Bebek György és annak fia, Imre vártak a királyra. Garai jelzésére Forgács Balázs pohárnokmester hirtelen egy karddal Károlyra támadt, és nagy erővel lesújtott fejére, eltörte koponyáját, a fél szemét pedig kiütötte.
A lakosztályból kiszűrődő zajra mindkét párt hívei berontottak, és heves dulakodás alakult ki,
amiben Forgách is súlyosan megsebesült. Közben a palota előtt a Garai párt hívei Máriát, a másik párt emberei pedig Károlyt éltették, azonban az utóbbiak kisebbségbe szorultak.
Forgách Balázs a király elleni támadásért később Gimes várát és a hozzá tartozó uradalmakat kapta meg jutalmul. Erzsébet a súlyosan megsebesült Károlyt és embereit börtönbe záratta.
Február 14-én Károlyt saját kérésére átszállították Visegrádra, ahol pár nap múlva meghalt.
Halálának közvetlen oka máig kérdéses:
vagy az elszenvedett súlyos sérülések, vagy pedig mérgezés végzett vele, de az is lehetséges, hogy a királynő megfojtatta. Mindenestre történelmi tény, hogy 1386. február 28-án a király már halott volt.
Holttestét temetetlenül hagyták a börtönben, mert VI. Orbán pápa még egy évvel korábban, 1385. február 2-án egyházi átokkal sújtotta Károlyt az ígéretei megszegése miatt, aki még azt sem átallotta,hogy megostromolja Nocera várát, ahová a pápa bezárkózott.
A hányatott sorsú „pünkösdi király" csak négy évvel később, 1390-ben kapta meg a végtisztességet
IX. Bonifác pápa bullájának köszönhetően.
II. Károly földi maradványait a visegrádi bencés klastrom sírboltjában helyezték örök nyugalomra.