A „Qu'ils mangent de la brioche”, azaz a híres „ha nincs kenyér, egyenek kalácsot” mondat már csak azért sem hangozhatott el a szerencsétlen csillagzat alatt született Marie Antoinette (teljes születési nevén Mária Antónia Jozefa Johanna) szájából, mert ez a neki tulajdonított mondás
már a luxusra vágyó osztrák főhercegnő Franciaországba érkezése előtt harminc évvel létezett.
Pedig ezt a legendássá vált kinyilatkoztatást egyértelműen a pazarló királynénak tulajdonítják, és - nem mellesleg - két pletyka is keringett annak elhangzása kapcsán.
Az egyik szerint Marie Antoinette 1793. október 16-án mondhatta,
mielőtt a párizsiak ujjongása közepette fejét vették
a Place de la Révolutionon, a mai Concorde téren.
A másik, ennél sokkal életszerűbbnek látszó szituáció viszont akkor alakulhatott ki, amikor az 1789-es lázongások idején arról tájékoztatták, hogy a francia nép éhezik, mert nincs kenyér, ő pedig a fentiek szerint reagált. Azonban mindkét történet hitelességével kapcsolatban alapos kételyek merülnek fel.
A pletykákkal ellentétben, először Jean-Jacques Rousseau a 18. század egyik legismertebb politikai filozófusa írta le önéletrajzában a „ha nincs kenyér, egyenek kalácsot” utóbb híressé vált, és XVI. Lajos feleségének szájába adott mondatot.
Akkoriban Marie Antoinette azonban még csak mindössze tíz éves volt, és Ausztriában élt. Csak négy évvel később érkezett Franciaországba, hogy XVI. Lajos felesége legyen.
Ráadásul Rousseau ugyanezt a kifejezést említette egy tizennyolc évvel korábban kelt levélben is, amely még a francia királyné születése előtt keletkezett.
A filozófus ebben egy „nagy hercegnőre” hivatkozott, aki a panaszkodó parasztoknak vetette oda az elhíresült mondatot
(a briós, illetve a kalács a gazdagok kenyerének számított). A történészek szerint valószínű, hogy Rousseau ezzel a kifejezéssel a Napkirály, XIV. Lajos feleségére, Mária Teréziára utalt, aki száz évvel korábban élt.
Más források azt sugallják, hogy a Bourbon-ház utolsó előtti uralkodója
XVIII. Lajos 1791-es emlékirataiban írt így a Habsburg-házból származó Mária Teréziáról.
Annyi azonban bizonyos, hogy a kijelentést mindkét esetben ahhoz használták, hogy ezzel illusztrálják a francia arisztokrácia és a nép között tátongó hatalmas szakadékot.
A súlyos kenyérhiány 1775-ben jelentős zavargásokat okozott Franciaországban. Marie Antoinette ekkor tollat ragadott és levelet írt családjának.
Bizonyos, hogy látva ezeket a szerencsétlen embereket, kötelességünk még keményebben dolgozni a boldogságuk érdekében
– írta a királyné, és ezek a sorok egyáltalán nem azt sugallják, hogy érdektelenül nézte volna a szegények sorsát. Akkor hogyan tulajdoníthatták mégis ez a kijelentést Marie Antoinette-nek?
Elsősorban azért, mert bár kezdetben ékesszólása, szépsége és személyisége miatt a franciák nagyon megkedvelték a királynét,
később ez a pozitív hozzáállás Marie Antoinette pazarló életmódja miatt szó szerinti gyűlöletbe csapott át.
Ráadásul Marie Antoinette kitűnő célpontot is jelentett, aki jól szimbolizálta a francia arisztokráciának a nép szemében gyűlöletes, bicskanyitogató szokásait és viselkedését.
Nem mellesleg Marie Antoinette osztrák származású volt, és a két ország korábban hadban állt.
A királynéra ezért sokan úgy tekintettek mint egy kémre, és ráragasztották a „L'Autrichienne” nevet, amely szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „az osztrák nő”, ám a francia nyelvben a chienne szó szajhát jelöl. Így kapott a királyné kettős jelentésű, igen sértő gúnynevet.
Marie Antoinette személyiségét gyakran érte kritika, és a francia nép igen kreatívnak bizonyult, amikor pletykákat terjesztett róla.
Megvádolták, hogy saját, nyolc éves fiával folytat vérfertőző viszonyt.
Ráadásul összehozták szinte minden férfival és nővel, akivel élete során kapcsolatba került, és egyre több felháborítóan obszcén, lejárató propaganda-mű (például egy 1789-es kiadású röpirat, a Királyi Orgia, amiben szintén L'Autrichienne-nek nevezik) és pornográf gúnyrajzok születtek róla.
Állították, hogy politikai intrikákkal és mértéktelen kiadásokkal gyengíti és súlyos államadósság felé sodorja az országot (ezért sokan Madame Deficit néven emlegették).
Az a hír terjedt róla, hogy megpróbálta átjátszani a francia kincstárban található pénzeket az osztrákoknak,
miközben az ellenségei vérében fürdik, és ő maga a „trón mögött rejlő hatalom", aki befolyásolja a király döntéseit.
Neki tulajdonították Orléans hercegének meggyilkolását és a svájci gárda lemészárlását is.
A valóságban azonban nincs arra bizonyíték , hogy ezekben benne lett volna a királyné keze. Kivéve persze a pazarló kiadásokat.
A francia királyné a pompát, a luxust, és a hatalmat természetesnek érezte. Nem tudta és nem is igazán érdekelte, hogy a jólét honnan, kiknek a munkájából származik.
Elhitte, hogy neki és a családjának Isten kegyelméből származik a hatalma, így Istentől kapott joga van a fényűző élethez.
Marie Antoinette ezért sem hasonlított egyetlen más, francia királynéhoz sem.
Fejébe vette, hogy ő lesz a legelegánsabb francia nő, és ezért hihetetlenül sokat költött ruhákra
és ékszerekre. Fényűző bálokat adott, szerencsejátékokat játszott (szenvedélyesen kártyázott), hatalmas összegeket költött parókákra, parfümökre és cipőkre.
Saját rezidenciát rendezett be a versailles-i kastély parkjában lévő Kis Trianon-palotában,
ahol többek között padlóba süllyeszthető étkezőasztal szimbolizálta a hivalkodó luxust. A francia királyné ugyanis nem volt hajlandó találkozni a személyzettel.
Ugyanakkor Marie Antoinette gyakran biztosított nagylelkű, jótékony adományokat a francia szegényeknek.
Ez pedig szintén szöges ellentétben áll a „ha nincs kenyér, egyenek kalácsot" neki tulajdonított kijelentéssel.
A rokokó tökéletes királynéja egy bátortalan, határozatlan, magának való emberhez ment feleségül XVI. Lajos személyében. A nem különösebben jó képességű, uralkodónak alkalmatlan király évekig nem teljesítette házastársi kötelességeit.
Marie Antoinette gyakran menekült a felszínes mulatságokhoz, a divathoz és a kártyajátékokhoz, hogy ideig-óráig boldognak érezhesse magát.
Ezt látva már édesanyja, az osztrák császárné és magyar illetve cseh királynő,
Mária Terézia is tarthatatlannak minősítette a kialakult helyzetet,
ezért Párizsba küldte fiát, a későbbi II. Józsefet, hogy beszéljen húgával és sógorával az utódnemzés kérdéseiről.
Csak ekkor derült ki, hogy XVI. Lajosnak fitymaszűkülete volt és ezért is rettegett annyira meghitt kapcsolatot létesíteni a nőkkel.
Egy operációt követően, végül hét év után hálták el a házasságukat.
A királyi pár ezután egészen közel került egymáshoz.
A királynak azonban kevés beleszólása volt felesége pazarló életmódjába,
és az évek során visszavonult a politikai felelősségtől is, végül súlyos depresszióba esett. A francia állam ügyei közben vészesen romlottak, a kincstár lassan kiürült, és az uralkodó egyre több kritikát kapott mind a néptől, mind pedig a francia arisztokráciától.
1789-ben kitört a francia forradalom, és két év múlva örökre bezárult az uralkodópár mögött a Temple börtön kapuja.
A konvent 1793. január 14-én halálra ítélte XVI. Lajost, - akkor már csak Capet Lajos polgártársat - akit január 21-én guillotine-nal nyilvánosan lefejeztek.
A forradalmárok az özvegy Marie Antoinette-et elszakították két, életben maradt gyermekétől és börtönbe vetették. Élete utolsó éveiben az egykor felületes királynő teljesen megváltozott: kitűnő diplomáciai készségét kihasználva mindent megtett, hogy megmentse családja életét.
A harmincas évei végén járó királyné közben a gyűlölet és megaláztatások miatt néhány hét alatt teljesen megőszült,
és 1793. október 16.-án követte férjét a halálba.
A kivégzés előtt a hóhér „praktikus okokból” levágta gyönyörű haját
(hogy a nyaktiló biztosan le tudja vágni a fejét), és egy fehér, hálóing-szerű ruhába öltöztették. És bár a tömeg szidalmazta, köpködte őt a halálba vezető úton, az özvegy Marie Antoinette bátran, tartással, büszkén, elszántan lépett a vérpadra.
Még Hébert, a radikális jakobinusok vezetője is kénytelen volt elismerni, hogy
a szajha mindvégig bátran, szemtelenül viselkedett.
- „Magukhoz hasonló, szürke időkben rendesen és jól megállták volna a helyüket.
De ezzel a drámai feszültségű korral sem Marie Antoinette, sem XVI. Lajos nem tudott lépést tartani; becsülettel meghalni tudtak, erősen és hősiesen élni nem” – írja Stefan Zweig Marie Antoinette című könyvében.