Még mindig komoly problémát jelent, hogy az orvos nem feltétlenül indokolt esetben is antibiotikumot ír fel a betegeknek, és sok beteg ki is követeli magának a gyógyszert. Másrészt a betegek jelentős része nem mindig úgy szedi az antibiotikumokat, ahogyan kellene.
Gyakran nem veszik figyelembe az orvosi előírást, és nem úgy szedik a felírt gyógyszert, ahogyan az elő van írva. Jason Doctor, a University of Southern California pszichológusa lefolytatott egy kísérletet, azt vizsgálva, hogy vajon rá lehet-e venni az orvosokat kevesebb pirula felírására.
A kutató meggyőzött több mint 200 orvost, hogy írjanak levelet a betegeiknek arról, elkötelezték magukat, hogy a jövőben az antibiotikumokat sokkal megfontoltabb módon fogják felírni,
és a levelet poszterméretűre kinagyítva jól látható helyen függesszék ki a rendelőjükben.
Az egyetem kutatócsoportja ezután havonta küldött a kísérletben részt vevő orvosoknak egy olyan e-mailt, amiben megírták, hogy mennyi antibiotikumot írtak fel helytelenül a többi kollégáikkal összehasonlítva.
Az orvosok számítógépére feltelepítettek egy olyan riasztórendszert, ami mindig figyelmeztette őket, vajon tényleg szükséges-e felírni az antibiotikumot. Arra is találtak megfelelő módszert,
hogy az orvosok képesek legyenek leszerelni az antibiotikumot konokul és indokolatlanul követelő pácienseket.
A kísérletben alkalmazott intézkedések hatására jelentősen csökkent a felírt antibiotikumok mennyisége.
Az Egyesült Államokban és más országokban is elkezdték alkalmazni ezt a módszert. A probléma azonban, sajnos, akkor sem lenne megoldva, ha a betegek valóban csak a szükséges esetekben kapnának antibiotikumot.
Ugyanis az antibiotikumoknak van egy másik óriási piaca: a mezőgazdaság, ahol az állatok takarmányába antibiotikumot kevernek.
1950-ben egy laboratóriumban véletlenül fedezték fel, hogy az antibiotikumoktól gyorsabban nőnek az állatok.
Emiatt világszerte bevett szokássá vált az antibiotikumok takarmányba keverése még annak ellenére is, hogy a kutatások kimutatták, a rezisztencia az állatról átmegy az emberre is.
Létezik már egy ország, ami megmutatta, hogy le lehet szokni az antibiotikumokról,
az ember és az állat is leszokhat róla. A világviszonylatban is igen fejlett mezőgazdasággal rendelkező Hollandiában van az egy négyzetméterre eső legtöbb haszonállat, és korábban mindet antibiotikummal táplálták.
Ez volt évekig a megszokott, automatikus eljárás. A tiltás sem használt, a gazdák akkor is ugyanúgy jártak el, csak „átcímkézték” a dolgokat. Azonban egy veszélyes egészségügyi krízishelyzet után a holland kormány úgy döntött, hogy felszámolja az antibiotikumok mértéktelen felhasználását.
2009-ben a kormány elrendelte, hogy az állattartó farmereknek
2 éven belül 20 %-kal, 5 éven belül pedig 50 %-kal kell csökkenteniük az antibiotikumok mennyiségét.
Dik Mevius infektológus és állatorvos segített a gazdáknak tervet készíteni, hogy elérjék a kitűzött célt. Létrehoztak egy adatbázist, ami megmutatja, melyik gazda a legrenitensebb szabályszegő, és ők egyszerűen nem vásárolhattak antibiotikumot.
Az a farmer és állatorvos, aki szükségtelenül használt, illetve írt fel antibiotikum-készítményeket, büntetésben részesült,
vagy elvesztette akkreditációját. A kormány kétségkívül drasztikus intézkedése mindezek hatására kiválóan működött, és a holland gazdák együttműködtek. Ennek eredményeként néhány év alatt 60%-kal csökkentették az antibiotikumok mennyiségét Hollandiában.
Sok ország azonban éppen ellenkezőleg jár el, így például Kína, Brazília, Oroszország, India és Dél-Afrika azt tervezik,
hogy 2030-ra megduplázzák az antibiotikum-felhasználásukat,
ami komoly kockázatot jelent a baktériumok ellenálló képességének további terjedésével kapcsolatban.
Ezért vannak olyan tudósok, akik újabb antibiotikumok után kutatnak.
Vannak köztük, akik Panamában mintákat vettek a lajhár algákkal teli szőréből, mások pedig a komodói sárkány nyálát vizsgálják.
És vannak végül, akik nem újabb ellenszert keresnek, hanem más módon próbálják meg felvenni a harcot a kórokozókkal.
Kim Hardie, a Nothingham University mikrobiológusa a baktériumok kommunikációját tanulmányozza. Mert bizony akármennyire is furcsának tűnik,
a baktériumok is kommunikálnak egymással, mi több, tanulnak, és átadják egymásnak az információkat.
A baktérium egyetlen, 1/10.000 cm hosszú élő sejt, amely önálló anyagcserére képes, úgynevezett heterotróf prokarióta, sejtburokkal rendelkező képlet.
A burkon belül a sejtet kocsonyás folyadék, a plazma tölti ki. A plazmát membrán veszi körül, a membránt a sejtfal, a falat a tok. Az antibiotikum olyan vegyi anyagokat – kolicineket – termel, ami elpusztít más baktériumokat. Ez általában védelmet nyújt,
de vannak olyan baktériumok, amelyek képesek ehhez alkalmazkodni,
rezisztenssé válnak, és így együtt tudnak élni a kolicinekkel.
A baktériumok önállóan, és a csillóik segítségével igen fürgén mozognak.
Ha a baktérium rezisztenssé válik, a falósejt nem ismeri fel, és ezért nem képes elpusztítani.
(A falósejt a baktérium külső részét letapogatja, és ha azt idegenként azonosítja, akkor bekebelezi. Ha a betolakodó elveszti tokját, védtelenné válik, és a fagocitózis bekövetkezik.)
A baktériumok, ha mondjuk a páciens idő előtt abbahagyja az antibiotikum szedését, rezisztenssé válhatnak. Amikor például egy légúti betegséget okozó magányos baktérium bekerül a tüdőbe,
elbújik az immunrendszer, az emberben lévő antitestek elől,
amik elpusztíthatják. Ezért eleinte nem mutatja fegyvereit, a fertőzést okozó toxinokat, hanem csak „ül és vár”.
Amint rájön, hogy jó helyre került a szaporodáshoz, akkor elkezd kommunikálni.
Az elkülönült baktériumok számolják egymást, és amikor elegen vannak, előveszik fegyvereiket,
és kollektíven megtámadják az immunrendszert.
Ezért ha megakadályozzuk a kommunikációt, akkor nem tudnak támadni.
A baktérium képes rá, hogy önmagát nagyon rövid idő alatt osztódással megsokszorozza. Hardie szerint, ha jók a laboreredmények, akkor is legalább tíz évbe telik, amíg egy új antibiotikum a piacra kerülhet.
Az antibiotikum-rezisztencia terjedése többek között ezért válhat a 21. század egyik legnagyobb globális kihívásává.