„Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett.”
(Részlet Mikszáth Kálmán: A Királyné meghalt című, 1898. szeptember 11.-én megjelent cikkéből)
Egy népszerű történelmi legenda szerint, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Báró Julius von Haynau táborszernagy hírhedt vérbírósága halálra ítélte Batthyány Lajos grófot – az első felelős magyar kormány miniszterelnökét –, és Ferenc József szentesítette az igazságtalan ítéletet, a mártír kormányfő özvegye, Gróf Zichy Antónia megátkozta az uralkodót.
Hogy így történt-e, vagy sem, ma már nem tudhatjuk,
ám történelmi tény, hogy Ferenc József hosszúra nyúlt uralkodását családi tragédiák egész sora árnyékolta be.
Az első sorscsapás 1857. május 29-én érte a fiatal királyi párt.
Ferenc József és Erzsébet elsőszülött gyermeke, az alig kétéves Zsófia Friderika ugyanis egy gyors lefolyású tífuszfertőzésben váratlanul meghalt.
A második súlyos családi tragédia éppen a magyar kiegyezés évében, 1867-ben sújtott le Ferenc Józsefre.
Hőn szeretett testvéröccsét, a II. Mexikói Császárság uralkodóját, az igen tehetséges és jó kedélyű Miksát
az országban zajló polgárháborús események sodrában letaszították a trónról,
és Benito Juárez, a lázadók vezére 1867. június 17-én – alig tíz nappal Ferenc József budai megkoronázása után – kivégeztette a császár és király legkedvesebb testvérét.
De ezzel még korántsem szakadt vége Zichy Antónia képletes átkának.
Alig bő két évtizeddel a kiegyezés után az addigiaknál is sokkal súlyosabb sorscsapás érte a királyi házaspárt: a trónörökös, Rudolf főherceg 1889. január 30-ának végzetes éjszakáján fiatal szeretőjével, Vetsera Mary baronesszel máig homályos hátterű öngyilkosságot követett el a mayerlingi vadászkastély falai között.
Nem véletlenül mondta az agg uralkodó, amikor 1914. június 28-án kézhez kapta a Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Zsófia főhercegné életét kioltó szarajevói merénylet hírét:
Az élet semmitől sem kímélt meg.
Hőn szeretett felesége, Erzsébet császárné ekkor már 16 éve volt halott.
V. Ferdinánd ausztriai császár és magyar király 1848. december 2-i viharos körülmények között történt lemondatása után a 18. életévét még éppenhogy csak betöltött Ferenc József becsvágyó anyjának, Zsófia főhercegnének,
valamint a politikai intrikák koronázatlan királyának, Klement von Metternich hercegnek köszönhette puccsszerű trónra ültetését.
Az ifjú uralkodó rendkívül zűrzavaros időkben csöppent a hatalomba;
az eltiport magyar szabadságharc után az országban kibontakozó általános ellenállás, a passzív rezisztencia kudarcba fojtotta a konzervatív udvari körök és a „rebellis magyarok” megbüntetését szorgalmazó Zsófia abszolutisztikus hatalom bevezetésére tett kísérleteit.
A birodalom összes eresztékében recsegett és ropogott: Cavour gróf piemonti miniszterelnök vezetésével megteremtődött az olasz egység, az 1859-ben kitört szárd-francia–osztrák háborúban Ausztria pedig végleg elvesztette Velencét és Lombardiát, valamint itáliai befolyását.
A krími háború politikai következményei, majd a sebesen felemelkedő új nagyhatalom, Poroszország katonai sikerei – így különösen az 1866-os königgrätzi csatában Ausztriára mért vereség után kialakult helyzet – jelentősen felértékelte a birodalom „keleti végeinek” politikai jelentőségét.
Ez a helyzet vezetett el végső soron az 1867-es magyar kiegyezéshez, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia megszületéséhez,
ami egy addig soha nem látott, és több mint fél évszázadig kitartó békés korszakot és prosperitást hozott el Ausztria és Magyarország népei számára.
A kiegyezés megteremtésében a nagyhatalmi politikai érdekek mellett Ferenc József messze földön híres szépségű felesége, a magyarokkal erősen szimpatizáló Erzsébet királyné is komoly szerepet játszott.
Ferenc József és Wittelsbach Erzsébet bajor hercegnő, a magyar történelem máig legnépszerűbb királynéja, Sisi kapcsolata úgy kezdődött el,
mint egy romantikus szerelmi románc.
Az 1837. december 24-én megszületett Erzsébet (Teljes nevén Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia) Miksa József bajor herceg harmadik leánygyermeke volt, így nem is számíthatott rangon felüli vőlegényre.
De a kiszámíthatatlan sors jóvoltából Erzsébet mégis a korabeli Európa legrégebbi uralkodóháza fejének, Ferenc Józsefnek vált a hitvesévé.1853-ban Zsófia, a fia felett zsarnokoskodó főhercegné nyomására a 23 éves Ferenc József Bad Ischlbe fogadta a Wittelsbach család nőtagjait. Zsófia főhercegné egyébként Sisi nővérét, Ilonát szemelte ki fia feleségének, akit Ferenc József korábban már meg is látogatott Münchenben.
A Bad Ischlben 1853 augusztusában létrejött újabb találkozó nem titkolt célja éppen az lett volna, hogy megtegyék a következő lépést Ferenc József és Ilona eljegyzéséhez. Sisinek nem szántak semmi ilyesfajta szerepet, ő csak és kizárólag mint családtag kísérte el Ilonát a „császári mustrára”.
Ferenc Józsefben azonban már az első müncheni vizit idején fellobbant a szerelem szikrája Ilona húga, az ekkor még alig 16 éves Sisi iránt, Bad Ischlben pedig kiteljesedett a szerelmi érzés a két fiatal között. „Kétszeres boldogság számomra, hogy leendő hitvesem kiválasztásakor mélyebb érzelmeimre hallgattam, és szívből remélem, hogy menyasszonyom kiváló tulajdonságaiban megtalálom majd életem boldogságát” – nyilatkozta az ifjú férjjelölt eljegyzésük alkalmából.
1854. április 24-én Ferenc József így nem a hoppon maradt Ilonát, hanem Sisit vezette oltár elé a bécsi Ágoston-rendiek templomában.
A Bécsbe került rendkívül művelt és szabadszellemű fiatal királyné olyan volt a Hofburg ókonzervatív körei számára, mint a leülepedett pocsolyába dobott kő: azonnal és szinte minden kérdésben konfliktusba keveredett a fia feletti befolyását féltékenyen őrző anyósával.
Zsófiát mélyen aggasztották Sisi úgymond „tűrhetetlenül” liberális nézetei,
amelyekkel „megfertőzi” az uralkodót is az anyós értékelése szerint.
A főhercegné azt sem tudta elviselni, hogy 1858-tól, Rudolf trónörökös megszületése után a királyné egyre nagyobb beleszólást követelt magának a gyereknevelés fontosabb kérdéseibe, az pedig végleg „kiverte a biztosítékot” a császári anyósnál,
hogy Sisi leplezetlen szimpátiával viseltetett a „rebellis” magyarok iránt.
A gyermek trónörökös nevelése körül kialakult éles és nemegyszer személyeskedésektől sem mentes vitában
a két malomkő közt őrlődő Ferenc József végül anyja pártjára állt, így Zsófia került ki győztesen a csatából.
Azt, hogy Rudolf nevelésének ügyében kénytelen volt kapitulálni, Erzsébet sem magának, sem pedig a férjének nem tudta megbocsátani később.
Sisi meghívta az udvarba a jeles nyelvészt, Falk Miksát, akitől Zsófia hatalmas bosszúságára magyar nyelvleckéket vett, és minden befolyását latba vetve arra ösztönözte férjét, hogy minél előbb egyezzen ki a magyarokkal.
Noha az éles eszű és a nemzetközi politika kérdéseiben is kiválóan eligazodó Erzsébet soha sem avatkozott bele közvetlenül az államügyekbe,
de férje négyszemközt gyakran kikérte okos tanácsait, többek között a magyarokkal való megbékélés tárgyában is.
Ferenc Józsefet roppant mód megviselte az imádott felesége és az anyja közötti állandósult konfliktus,
ami természetszerűen súlyosan megterhelte a királyi pár kapcsolatát.
Ferenc József az elmérgesedett helyzet elől a munkába, Sisi pedig a Hofburg fojtogató légköréből az egyre gyakoribbá és egyre hosszabbá váló külföldi útjaiba menekült.
Sisi életében egyetlen fia, Rudolf trónörökös tragikus sorsa jelentette a legnagyobb törést. Ferenc József, és a bohém természettel megáldott, liberális elveket valló, ám az anyjához hasonlóan briliáns elmével rendelkező Rudolf között súlyos nézeteltérés alakult ki a Monarchia jövője, továbbá az azt biztosítani hivatott reformok kérdésében.
Rudolf pontosan és tisztán látta, hogy a Monarchia hosszú távú fennmaradásához elkerülhetetlenné válnak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést is érintő reformok,
ám ez a kérdés Ferenc József számára olyan tabunak számított, amiről hallani sem akart.
A trónörökös mereven ellenezte a császári Németországgal egyre szorosabbra fonódó szövetséget is, az 1888-ban trónra lépett II. Vilmos császárról pedig egyenesen lesújtó véleménnyel rendelkezett;
a Kaisert tartotta ugyanis az európai béke első számú sírásójának.
Az ókonzervatív elveket valló császár, valamint a fia közötti viszonyt még jobban megmérgezte Rudolf bohém életvitele.
Ferenc József egyre rosszabb szemmel nézte, hogy Rudolf a „rangjához méltatlan” polgári értelmiségiekkel, újságírókkal, valamint művészekkel tartja a kapcsolatot,
és rendszeresen felrótta neki botrányos nőügyeit is.
Az apa és fia közötti konfliktus oda vezetett, hogy Mayerling előtt alig két nappal egy heves szóváltás során Ferenc József egyenesen azt vágta Rudolf fejéhez, hogy nem méltó a trónra.
Rudolf tragikus halála után Sisi élete végéig tartó búskomorságba, súlyos depresszióba esett. Már az ezt megelőző években sem tartózkodott túl sokat Bécsben,
de Mayerling után szabályosan menekült a császárvárosból.
Sisit súlyos lelkiismeret-furdalás gyötörte Rudolf halála miatt.
Soha sem tudta megbocsátani önmagának, hogy kapitulált Zsófia erőszakossága előtt, a férjének pedig azt, hogy nem állt ki mellette,
és hagyta, hogy elszakítsák tőle Rudolfot. 1889 után Erzsébet soha többé nem vetetette le a fekete gyászruhát, és összes szeretetét a császári pár negyedik gyermekére, az 1868-ban született Mária Valéria főhercegnőre pazarolta, akit az udvartól elszenvedett megaláztatásai miatt magyarrá akart nevelni Budán.
(Emiatt született az a korabeli – egyébként valótlan alapú – pletyka is, hogy Mária Valériának nem is Ferenc József, hanem a kiegyezés utáni első fess magyar miniszterelnök, Gróf Andrássy Gyula lenne a valódi apja.)
A tragédia után hátralévő éveit – mintegy önmaga elől is menekülve – folyamatos utazásokkal töltötte,
amolyan boldogtalan „mater dolorosaként” bolyongott Európa országaiban.
Az év legnagyobb részét legkedvesebb tartózkodási helyei, Gödöllő, Bad Ischl, valamint Korfu között ingázva, illetve más országokba utazva töltötte el, csakhogy minél tovább távol maradhasson Bécstől és a Hofburgtól.
Ez a nyughatatlan szándék vitte Sisit az utolsó, a sors kifürkészhetetlen akaratából végzetessé vált svájci útjára is. A császárné szeptember 9-én érkezett meg Genfbe, annak ellenére, hogy nem tartották sem megfelelően biztonságosnak, sem pedig jól előkészítettnek az utazását.
Másnap, a vele maradt kisszámú kíséretéből kedvenc udvarhölgyével és bizalmasával, Sztáray Irma grófnővel a szállásul szolgáló Beau Rivage hotelből a tóparti sétányon a hajóállomás felé siettek.
Ekkor ugrott hozzá Luigi Lucheni, aki fellökte a császárnét, és a nála lévő kihegyezett ráspollyal szívtájon szúrta.
A földre zuhant Erzsébet a rablótámadási kísérletnek vélt incidens után feltápászkodott,
és Sztáray grófnőbe karolva tovább folytatták útjukat a hajóállomás felé.
Ekkor még senki sem gondolt arra, hogy Ferenc József feleségén halálos sebet ejtett az olasz merénylő.
Amikor azonban elérték a kikötőt, és felszálltak a hajóra, Erzsébet hirtelen összeesett a fedélzeten. Csak akkor fedezték fel a vérző szívtájéki sebet, amikor lefektették és meglazították a fűzőjét.
Utolsó szavai magyarul hangzottak el,
amikor udvarhölgyéhez fordulva ezt kérdezte: „Mi történt velem?”. Sziszi ezután kómába esett, és soha többé nem nyitotta ki a szemét.
A hajó kapitányának utasítására az eszméletlen császárnét hordágyra fektették, és visszavitték a szállodába, ám az időközben odarendelt orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A merénylő kihegyezett ráspolya a királyné szívébe hatolt, és csak a rendkívül szorosra húzott fűző akadályozta meg a gyors vérveszteséget. Ennek volt betudható, hogy a halálos sérülés ellenére, még képes volt a saját lábán eljutni a hajóig.
Az elfogott merénylő mindent magára vállalat. Az anarchista Lucheni kihallgatóinak elmondta, hogy eredetileg az orléansi herceg volt a célpontja, aki – a merénylő legnagyobb bosszúságára – idő előtt váratlanul elhagyta a szállodát.
Lucheni a helyi újságból értesült arról, hogy Sisi is Genfben tartózkodik.
Mivel az anarchista a kudarc ellenére sem mondott le arról a tervéről, hogy meggyilkol egy főrangú arisztokratát, Ferenc József feleségét szemelte ki új célpontjának, ezúttal már sikerrel.
Erzsébet holttestét a teljes kíséretével együtt különvonaton szállították Bécsbe.
Az udvari temetési szertartást pontosan egy héttel a merénylet után, szeptember 17-én rendezték meg
a Habsburgok hagyományos temetkezési helyén, a kapucinusok templomának császári kriptájában.
Sisi koporsóját az ugyancsak tragikus sorsú fia, Rudolf mellé helyezték.
A magyarok messze legnépszerűbb királynéjának síremlékén még napjainkban is mindig látható friss virág és néhány apró, piros-fehér-zöld színű papírlobogó.