Kideríthették, mi küldi felénk az univerzum legfurcsább rádiójeleit

Arecibo
Vágólapra másolva!
A tudósok egy jelentős lépéssel közelebb jutottak ahhoz, hogy megfejtsék, honnan is erednek a világegyetem legrejtélyesebb jelenségei közé sorolt gyors rádiókitörések.
Vágólapra másolva!

A csillagászok csak a közelmúltban kezdték intenzíven kutatni az úgynevezett rövid vagy gyors rádiókitöréseket (Fast Radio Bursts, FRB). Ezek nagy energiájú asztrofizikai jelenségek, melyek felvillanó rádiópulzálások formájában láthatóak. Egy szempillantásnál is jóval rövidebben és látszólag rendszertelenül villannak fel az égbolton. Ez idáig összesen 24 FRB-t figyeltek meg a kutatók, közülük is kitűnik az FRB 121102, amely az egyedüli ismétlődő rádiókitörés.

Az ismétlődés páratlan lehetőséget teremtett az FRB 121102 tanulmányozására, így sikerült megállapítani, hogy egy tőlünk 3 milliárd fényévre található törpegalaxis csillagformáló régiójából érkezik, és valószínűleg neutroncsillag bocsájtja ki. Az új eredmények a Nature magazinban láttak napvilágot.

A tanulmányt ismertető Nature magazin borítója Forrás: Nature

A polarizált jelek elárulhatják a forrást

Az FRB 121102-ért felelős neutroncsillagot erős mágneses mező veszi körül. A kutatók szerint ezt a mezőt két dolog hozhatja létre:

vagy a neutroncsillag közelében megbújó nagy tömegű fekete lyuk szívja magába az anyagot, vagy egy csillagköd, esetleg szupernóva-maradvány mágneses szele kelti.

Az elmélet azon a megfigyelésen alapul, hogy a rádióhullámokat a mágneses mező polarizálja. A polarizáció a transzverzális hullámok egy lehetséges tulajdonsága, ami azt jelenti, hogy a rezgés a haladás irányára merőleges, egyetlen síkban zajlik. A világegyetem legtöbb objektuma polarizálatlan sugárzást bocsát ki, így az FRB 121102 hullámainak tulajdonsága segíthet a forrás mibenlétének meghatározásában.

Ami biztos, és ami nem

Az eredményeket ismertető tanulmány első szerzője, Daniele Michilli szerint az FRB 121102-höz hasonló jelek a Tejútrendszeren belül a galaxisunk centrumában rejtőző masszív fekete lyuk környéki régióból érkeznek. Talán az FRB 121102 is egy ilyen kozmikus környezet produktuma. Ugyanakkor a kutató szerint e hullámok jellemzőit magyarázni lehet egy erős szupernóva maradvánnyal és csillagköddel is. A kutatás társszerzője, Andrew Seymour kifejtette, hogy a polarizációs tulajdonságok és a hullámok alakja emlékeztetnek a fiatal, energikus neutroncsillagok által kibocsátott jelekre.

Egy valamit azonban a tudósok az új eredmények alapján biztosnak vélnek: a furcsa jeleket nem idegen civilizáció sugározza a Föld felé.

A lehetséges forrásról árulkodó új eredményeket az Arecibo Obszervatórium és a Breakthrough Listen projekt keretében működő Green Bank Teleszkóp közös megfigyelése szállította. Az FRB 121102 tanulmányozását a kutatók tovább folytatják.

Forrás: IFL Science

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!