1944. kora őszén már nem az volt a kérdés, hogy a náci Németország elkerülheti-e a totális összeomlást, hanem csak az, hogy hány hónapig húzódhat még el a Harmadik Birodalom agóniája. Június 6-án az angolszász-szövetségesek sikeres partraszálló hadműveletet hajtottak végre Normandiában.
A második front megnyitása halálos harapófogóba szorította a szovjet arcvonal poklában lassan de biztosan felemésztődő német haderőt, amely már 1942 végétől tartós defenzívába szorult a keleti fronton.
Az 1944. június 22-én elindított elsöprő erejű Bagratyion-hadművelet, a „szovjet Barbarossa",
amely a második világháború egyik legnagyobb szárazföldi offenzívája volt,
augusztus közepére kiverte a Wehrmacht megtépázott alakulatait Belorussziából illetve a még német megszállás alatt álló szovjet területekről, és a Vörös Hadsereg felvonult a Harmadik Birodalom keleti határaira.
Augusztus 23-án I. Mihály román király Bukarestben letartóztatta Antonescu tábornagyot,
Hitler legfőbb kelet-európai szövetségesét, és Románia - immár szovjet szövetségben - szembefordult a náci Németországgal.
A sikeres román kiugrás következményeként
a Hans Friessner vezérezredes parancsnoksága alatt álló német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport napokon belül a megsemmisülés szélére sodoródott,
a szovjet magasabb egységek pedig megjelentek a Kárpátok-térségében.
Miután a szeptember 13-án elindított erdélyi magyar offenzíva, a hadtörténelembe csak tordai csataként bevonult ellentámadás kifulladt, a Vörös Hadsereg alakulatai szeptember 22-én Makó térségében átlépték az ország trianoni határát is.
A náci Németország számára katasztrofálissá vált hadi helyzet cselekvésre sarkallta az 1944. március 19-i német megszállás után az ország élén meghagyott, ám tényleges cselekvőképességétől megfosztott Horthy kormányzót.
Horthy először július elején aktivizálta magát, a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozásával.
Horthy a német nyomásra kinevezett, és a Harmadik Birodalom érdekeit mindenben szolgalelkűen kiszolgáló Sztójay-kormányt már júliusban megpróbálta eltávolítani, hogy helyébe egy hozzá hű kabinetet állítson, az ország háborúból való kivezetésének céljával.
Edmund Veesenmayer budapesti német követ és Adolf Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottjának durva fenyegetésekkel tarkított fellépésére azonban
a kormányzó ekkor még visszakozásra kényszerült.
A román átállás után viszont gyökeresen megváltozott a helyzet.
Horthy a németek beleegyezése illetve Veesenmayer tudta nélkül puccsszerűen elcsapta a Sztójay-kormányt, és augusztus 29-én hívét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnökké. A miniszterelnök azt a bizalmas feladatot kapta Horthytól,
hogy haladéktalanul fogjon hozzá a szövetségesekkel való titkos fegyverszüneti tárgyalások megkezdéséhez,
és az ország mielőbbi kivezetéséhez a háborúból.
Ahhoz azonban már nem volt elég ereje a kormányzónak, hogy Veesenmayer követelésével szemben megakadályozza a volt Sztójay-kormány néhány németbarát tagja, köztük Jurcsek Béla földművelésügyi, és Remény-Schneller Lajos pénzügyminiszter beemelését az új kabinetbe,
akikről pedig köztudott volt, hogy a németek spiclijei.
Emiatt alakult ki az a skizofrén helyzet, hogy Horthy az új kormányt sem avathatta be a kiugrással kapcsolatos terveibe.
Horthy rezidenciáján, a budai királyi várban egyfajta titkos árnyékkabinetként működő, a kormányzó menyéből, Ambrózy Gyula kabinetfőnökből, Tost Gyula alezredes szárnysegédből, és ifj. Horthy Miklósból álló konspiratív módon tevékenykedő „kiugrási iroda" elsősorban a nyugati hatalmakkal keresett kapcsolatot.
A szövetséges nagyhatalmak képviselői, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill brit miniszterelnök, és Joszif V. Sztálin szovjet pártfőtitkár azonban már az előző év novemberében Teheránban lezajlott csúcstalálkozójukon megállapodtak arról,
hogy Kelet-Európa, és benne Magyarország a háború után szovjet érdekszférába kerül.
Amikor Náday vezérezredest ,
a kormányzó bizalmasát szeptember derekán kalandos úton kiküldték Rómába az angolszász szövetségesek dél-európai főhadiszállására,
hogy kieszközölje az amerikai-brit fegyverszünetet, azt a választ volt kénytelen hazatáviratozni szeptember 22-én,hogy a fegyverszüneti tárgyalások kérdésében egyedül Moszkva illetékes.
Horthy kormányzó belátta, hogy le kell nyelnie a keserű békát, és Moszkvához kell fordulnia. A „kiugrási iroda" a várban működtetett titkos rádióadó segítségével fel is vette a kapcsolatot a szovjet szervekkel.
Miután Moszkva nyitott volt a tárgyalásokra, szeptember végén a legnagyobb titokban és kalandos körülmények között magyar fegyverszüneti delegáció utazott a szovjet fővárosba, az oroszul jól beszélő Faragho Gábor altábornagy, a csendőrség felügyelőjének vezetésével.
Rövid, de intenzív tárgyalások után október 11-én, a Faragho vezette magyar delegáció aláírta a Kremlben az ideiglenes fegyverszüneti megállapodást.
Ebben a magyar fél kötelezettséget vállalt a szovjet csapatokkal szembeni ellenségeskedés beszüntetésére, valamint hogy hadat üzen Németországnak, továbbá az 1937-es határok visszaállítására is.
Az ideiglenes fegyverszüneti megállapodást az éppen Moszkvában tárgyaló brit miniszterelnök, Winston Churchill, valamint a moszkvai amerikai nagykövet, Averell Harriman útján Roosevelt elnök is tudomásul vette.
Ezzel elérkezett a cselekvés ideje, a legutolsó esély annak elkerülésére, hogy az ország pusztító utóvédharcok színterévé váljon.
Közben azonban a németek sem tétlenkedtek. Adolf Hitler a Kállay-kormánynak a német hírszerzés tudomására jutott különbéke-tapogatózási kísérletei óta nem bízott meg Horthyban, de ennek ellenére az ország megszállása után is, egészen 1944 őszéig a kormányzó személyében látta az ország belpolitikai stabilitásának legfontosabb garanciáját, ezért nem járult hozzá az elmozdításához.
1944. szeptember elején azonban a Führer maradék bizalma is elszállt. A németek már augusztus végétől sejtették, hogy a kormányzó titkos lépéseket tesz a kiugrás érdekében, még ha nem is ismerték a pontos részleteket.
Amikor azonban Vörös János vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke szeptember 12-én látogatást tett a Führer főhadiszállásán, és a szeptember 8-i koronatanácson (a kormányzóval és a vezérkari főnökkel kibővített minisztertanácson) hozott határozat szellemében a dél-erdélyi szovjet előretörés megakadályozására öt páncélos hadosztály azonnali átvezénylését kérte a németektől azzal, hogy ha nem kapják meg a segítséget, Magyarország kénytelen lesz fegyverszünetet kérni, - minden világossá vált Hitler számára.
Horthy és a Lakatos-kormány részéről óriási hiba volt ez az ultimátum, mivel ez egyértelműsítette, hogy a magyar kormány fegyverszünetre készül.
Ezért Vörös látogatása után a Führer azonnal ki is adta az utasítást a titkosszolgálat és a katonai elhárítás számára, hogy készítsék elő a magyarok „árulásának" megakadályozását.
Ekkor került képbe Szálasi és mozgalma. A németek egészen a Lakatos-kormány kinevezéséig hűvös távolságtartással viseltettek a nyilasvezérrel szemben, noha Szálasi már 1944 áprilisa óta kitartóan kereste a kapcsolatot a náci vezetéssel.
Hitlernek nem volt ínyére a Kárpát-medencei magyar szupremáciát hirdető hungarizmus amúgy meglehetősen zavaros ideológiája,
és Szálasit sem tartotta túl sokra. 1944 októberére azonban világossá vált a németek számára, hogy Horthy megbuktatása után Magyarországon nem akadna egyetlen olyan politikai tényező sem Szálasi és mozgalma kivételével, aki - Veesenmayert idézve- „...hajlandó lenne vállalni a felelősséget, ilyen szörnyű körülmények között."
Miután Veesenmayer visszatért Budapestre Hitler főhadiszállásáról,
ahol eldőlt, hogy Szálasi és mozgalma igénybevételével fogják megakadályozni a kiugrást,
szeptember 28-án arra kérte meg a nyilasvezért, hogy személyes biztonsága érdekében – ti., hogy elkerülje a letartóztatást – helyezze magát német védelem alá.
Egyben azt is közölte vele, hogy a birodalmi kormány a továbbiakban egyedül őt tekinti Magyarországon felelős politikai tényezőnek.
Szálasi Ferenc így szeptember végétől egészen október 16.-ig vagy a német követség Úri utcai épületében, vagy pedig az SS Hűvösvölgyi úti laktanyájában készült lázasan a hőn áhított hatalom átvételére.
A magyar fegyverszüneti delegáció Moszkvába érkezésének napján, október 8-án hajnalban, a titokban Budapestre vezényelt Otto Skorzeny SS-Obersturmbanführer (alezredes) kommandójának emberei a lakása előtt elrabolták az autójából kiszálló Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti I. hadtest kormányzóhű parancsnokát.
Ezzel pedig komoly csapás érte a fővárosban rendelkezésre álló egyetlen, komolyabb ellenállásra képes magasabb egység bevetésének lehetőségét.
(Bakay altábornagyot, mint a kormányzó bizalmas hívét, Horthy részletekbe menően beavatta a tervezett kiugrási akcióba, és a tábornok komoly előkészülteket tett a fegyverszünet bejelentésének katonai biztosítására.)
Október 14-én a kormányzó várbeli irodájában megtartott szűk körű tanácskozáson- amelyen részt vett Lakatos Géza miniszterelnök is - született meg a végleges döntés arról,
hogy másnap bejelentik: Magyarország fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel.
A tanácskozáson ugyancsak részt vett Vörös János vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke
azt javasolta, hogy még a fegyverszünet bejelentése előtt Horthy utazzon ki a feltétlenül megbízható, és az átállási tervekbe amolyan „homo regiusként" beavatott Dálnoki Veres Lajos vezérezredes Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadseregéhez.
A kormányzó azonban elvetette ezt a több, mint ésszerű indítványt mondván, „hogy a kapitány nem hagyhatja el a süllyedő hajót."
Pedig a németek a nácibarát magyar vezérkari tisztek útján pontos információval rendelkeztek mind a Moszkvában tárgyaló fegyverszüneti delegációról, mind pedig a kiugrás több fontos részletkérdéséről is, és ennek megfelelően tették meg ellenlépéseiket.
Horthynak naiv módon az volt a meggyőződése, hogy a magyar fegyverszünet esetében is működni fog a finn modell,
és a proklamáció bejelentése után a németek fegyveres harc nélkül egyszerűen kivonulnak az országból, mint ahogy nem sokkal korábban Finnországban tették. Ezt remélve, a másnap délelőtt tíz órára tervezett koronatanács után akarta Veesenmayerrel hivatalosan közölni a fegyverszünet tényét.
A németek ekkorra azonban már megtették az összes előkészületet ahhoz, hogy megakadályozzák a kiugrást, és Szálasit ültessék a hatalomba.
A „kormányzói puccs" leverésére az SS fenegyereke, a kalandor jellegű kommandós vállalkozásairól elhíresült Otto Skorzeny kapott megbízást. Október 15-én reggel a „kiugrási iroda" vezetőjét, ifj. Horthy Miklóst azzal a hamis információval csalták le egy Eskü téri (ma: Március 15. tér) lakásba, hogy ott Tito marsall megbízottja óhajt tárgyalni vele.
Tito megbízottja helyett azonban Skorzeny emberei vártak az ifjabb Horthyra,
akit rövid dulakodás után leütöttek, majd magukkal hurcoltak, miközben tűzharcot vívtak a bejáratnál várakozó testőrökkel.
A délelőtt 10 órára tervezett koronatanács – amelyen Horthy a fegyverszünet megkötéséről kívánta tájékoztatni a kabinetet – emiatt félórával később kezdődött meg.
Az október 15-én vasárnap, délelőtt fél tizenegykor elkezdődött koronatanácson Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kért az oroszoktól. Több miniszter aggályoskodására reagálva kijelentette, hogy ez már visszavonhatatlan döntés.
A szomszéd szobában várakozó menye, Horthy Istvánné a „fegyverszünet" szó elhangzásakor jelt adott az ott várakozó alkalmazottnak, aki nyomban felhívta a rádiót. A rádióban az adást megszakítva háromszor olvasták be a kormányzói proklamációt, de elmaradt a csapatoknak szóló hadparancs közlése. A proklamáció szövegén előző nap Lakatos még változtatott, mert annak hangnemét túl erősnek tartotta.
Így a „fegyverszünetet kötöttem" részt a „fegyverszünetet kérek" kitétellel helyettesítette, ami később komoly zavart okozott a katonai vezetésben.
A bejelentést az utca embere hatalmas megkönnyebbüléssel, a tervekbe be nem avatott katonai alakulatok parancsnokai pedig zavartan fogadták.
Az átállásba beavatott két hadseregparancsnokkal külön kódolt táviratban tudatták volna, hogy hajtsák végre a kormányzói hadparancsot, és nyissák meg a frontot a szovjetek előtt.
A távirat szövegét a kormányzó katonai irodájának vezetője, Vattay altábornagy, főhadsegéd továbbította a vezérkari főnökségre, ott azonban németbarát vezérkari tisztek elszabotálták a parancs továbbítását.
A védelem nélkül hagyott rádió épületét kora délután Skorzeny SS-alakulata szállta meg. Kettő órától a kétkulacsosnak tartott vezérkari főnök, Vörös János vezérezredes csapatoknak szóló parancsát olvasta be a rádió, amely szerint a fegyverszünet bejelentése még nem jelenti a harcok beszüntetését.
Mindez csak tovább fokozta a zűrzavart,
az ellenállásra kész Aggteleky Béla altábornagyot, a budapesti I. hadtest frissen kinevezett parancsnokát pedig saját tisztjei tartóztatták le. Ugyanerre a sorsra jutott néhány más, esküjét teljesíteni akaró parancsnok is.
A németek néhány óra alatt mindenhol kezükbe vették az irányítást. Felvirradt Szálasi nagy napja, aki német segítséggel mozgósíttatta az ugyancsak német fegyverekkel felszerelt nyilas pártszolgálatosokat. A jól szervezett puccsnak köszönhetően felfegyverzett nyilas alakulatok lepték el a várost.
Az Aggteleky altábornagyot letartóztató Hindy Iván vezérőrnagy Szálasira eskette fel a budapesti I. hadtest egységeit,
késő délutánra pedig a nyilasok oldalára állt át a rendőrség, és a csendőrség,
valamint a kiugrás biztosítására Budapestre felrendelt és beérkező honvéd alakulatok is. Az esti órákra a kiugrási kísérlet totálisan megbukott.
Horthy magára maradva teljesen elszigetelődött a budai várban, csak a testőrség tartott ki a kormányzó mellett,
aki elhatározta, hogy fegyveresen fog ellenállni a készülődő német ostromnak. Október 16-án kora reggel, Otto Skorzeny vezetésével Tiger-II. nehézpáncélosokkal megerősített Waffen-SS alakulatok szállták meg a királyi várat.
Noha a testőrség fegyveresen ellenállt, és a várpalota déli oldaláról betört németeket heves tűzharcban vissza is szorította, a teljesen összeroppant kormányzó, látva az ellenállás értelmetlenségét, tűzszünetet rendelt el.
A megtört kormányzót Veesenmayer követ kíséretében az SS parancsnokságra, a Hatvany-palotába vitték, gyakorlatilag már fogolyként. A hatalomátvételtől megmámorosodott Szálasi itt kereste fel Horthyt, hogy az államcsínyhez alkotmányossági látszatot szerezve, miniszterelnöki kinevezését kérje.
A kormányzó a nála kétszer is bejelentkező nyilasvezért azonban a kinevezést megtagadva, mind a kétszer elzavarta.
Szálasi viszont kötötte az ebet a karóhoz, és nyíltan megmondta Veesenmayernek, hogy csak kormányzói kinevezés birtokában hajlandó a felelősség vállalására.
Ez mindenesetre nem akadályozta meg abban Szálasit, hogy a Honvédelmi Minisztérium előtt délelőtt díszszemlét rendeztessen magának, majd a szomszédban lévő miniszterelnöki rezidenciára, a Sándor-palotába bevonulva megkezdje a kormányalakítási komédiát az odarendelt híveivel.
Veesenmayer némi tanácskozás után az előre elkészített lemondó, illetve Szálasit kinevező okirat fogalmazványával Lakatos Géza társaságában maga kereste fel a kormányzót,
akit foglyul ejtett fia életével zsarolva vett rá végül a papír aláírására,
becsületszavát adva, hogy a kormányzói aláírás ellenében szabadon engedik ifj.Horthy Miklóst.
( A német „teljhatalmú birodalmi megbízott" becsületszava fabatkát sem ért, ugyanis a németek ifj. Horthy Miklóst egészen a háború végéig a hírhedt mauthauseni koncentrációs táborban tartották fogva.)
A kormányzó az orra alá tolt papírlap aláírásakor megjegyezte, hogy csak a zsarolásnak engedve írja alá Szálasi kinevezését,
és az erőszakkal kicsikart kinevezés alkotmányjogilag amúgy is érvénytelen.
Az örömmámorban úszó Szálasit mindez cseppet sem érdekelte: október 16-án délután négy órakor az újdonsült nyilas miniszterek letették az esküt, és ezzel felállt a puccsista Szálasi-kormány, az ország pedig még közel fél évig tartó hatalmas pusztulással járó hadszíntérré vált.