Történelmi titkot fedett fel Horthy Miklós utolsó élő testőre
Horthy utolsó testőre, Farkas Ernő, még ma is szó szerint emlékszik századparancsnokuk drámai beszédére
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Farkas Ernő volt magyar királyi lövész-testőr szakaszvezető, az egykori elitegység, a magyar királyi testőrség utolsó élő tagja, sorsfordító történelmi események részese volt 1944 októberében, amelyről exkluzívan, a szemtanú hitelességével nyilatkozott az Origónak.
Kilencvenhetedik életévében jár, ám korát meghazudtoló, szálfaegyenes tartással fogad otthonában a magyar királyi testőrség utolsó élő tagja, Farkas Ernő, egykori lövész-testőr szakaszvezető.
A legújabb kori magyar történelem sorsfordítóan drámai időszakában, 1943 novembere és 1944 októbere, a Kállay-kormány intenzív titkos béketapogatózásai és Horthy kiugrási kísérletének összeomlása, illetve az ország sorsát végleg megpecsételő Szálasi-puccs közti időszakban szolgált a testőrségnél, annál az egységnél, amely 1944. október 16-án hajnalban egyetlen magyar katonai alakulatként, fegyveresen is szembeszállt Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer budai várpalotát megostromló rohamcsapataival.
Ami nekünk történelem, az Farkas Ernő számára személyesen átélt dráma volt.
Ezekről a tragikus hónapokról és vészterhes napokról beszélgettünk Horthy utolsó élő testőrével.
Az elitalakulatnak számító magyar királyi testőrség tagjának lenni önmagában is kivételezett beosztás volt. Ön hogyan került ehhez a komoly presztízzsel rendelkező alakulathoz?
1941. október 13-án, három és fél hónappal Magyarország hadba lépése után kaptam meg a katonai behívót a szegedi V. hadtest Kalocsán állomásozó 20. gyalogezredébe, ahol a 2. zászlóalj 4. századához osztottak be honvédként.
Az alapkiképzés befejezése után tisztesiskolára vezényeltek, amit kitűnő eredménnyel végeztem el, így rangban egyből kettőt ugorva, tizedesnek léptettek elő, és a századparancsnok mellé osztottak be írnoknak.
Az összes beérkező levelet, parancsokat és más katonai dokumentumokat én iktattam.
1943. február derekán a Kormányzóság fejlécével ellátott levél érkezett a századhoz.
Mivel én kezeltem a postát, felbontottam a levelet, amelyben az állt, hogy a Magyar Királyi Testőrségen belül felállítandó lövész századba keresnek erre alkalmas katonákat.
Azonnal referáltam elöljárómnak, akinek – az alkalmat kihasználva - jelentettem, hogy nagyon szívesen jelentkeznék testőrnek. Engem is meglepett, hogy rögtön támogatta a kérésemet. 1943. március 10-én kellett jelentkeznem a szegedi V. hadtest parancsnokságán.
Érdekességként megemlítem, hogy akkoriban az a Feketehalmi-Czeydner Ferenc altábornagy volt a hadtestparancsnok,
akit a kormányzó utasítására az 1942-es újvidéki vérengzés miatt később hadbíróság elé állítottak,
és akit végül a németek szöktettek ki az országból a halálos ítélet elől. Visszatérve a válogatásra, 65 kiszemelt közül csak tizenöten feleltünk meg a követelményeknek.
Melyek voltak az alapvető elvárások a testőrjelöltekkel szemben?
Több feltételnek is meg kellett felelni.
Eleve nem lehetett testőr, aki nem volt legalább 175 cm magas.
További elvárás volt a színmagyar származás, a kifogástalan állóképesség és egészségi állapot, valamint az arányos testalkat és a megfelelő katonai előélet, illetve minősítés.
A szegedi válogatáson még nem közöltek semmit, csak azt, hogy az eredményről értesíteni fogják az alakulatunkat. Két héttel később, 1943 húsvétján érkezett meg az alegységemhez a távirat, hogy azonnal vonuljak be Gödöllőre, a királyi kastélyban állomásozó testőralakulathoz.
A bevonulásom után rögtön megkezdődött a kiképzésünk, összesen százhatvanan alkottuk a testőrség lövészszázadát. Jó három hét múlva, egyik délelőtt magához hívatott a századparancsnok, Pásztóy Artúr testőr-alezredes. Beléptem az irodájába, szabályszerűen lejelentkeztem, és feszes vigyázban állva vártam, hogy megszólítson.
Az alezredes pár percig nem szólt semmit, hanem az íróasztalán fekvő iratokba mélyedt, majd hirtelen felpillantva megkérdezte, „Te vagy a Farkas Ernő?" Igenlő válaszomra rövid úton közölte, hogy kinevez maga mellé írnoknak.
Mi történt a gödöllői kiképzés befejezése után? Ön találkozott-e személyesen Horthyval?
Még Gödöllőn beadtam a továbbszolgálói kérvényemet, amit el is fogadtak. Így 1943. november 7-én már mint továbbszolgáló testőr-szakaszvezető vonultam be a Magyar Királyi Testőrség körletébe, a budai Várban lévő Nádor-laktanyába. Amikor megérkeztünk, a laktanyában a folyamőrség zenekara várt bennünket.
Innen egyből a várpalotába, a kormányzói rezidenciához vonultunk,
ahol felsorakoztunk a díszszemléhez.
Rövid várakozás után megjelent a tengernagyi egyenruhát viselő Főméltóságú Úr (a kormányzó akkori hivatalos megszólítása, a szerk.) Lázár altábornagy, néhány magas rangú tiszt, valamint három, cilindert viselő miniszter társaságában.
A századparancsnokunk a kardjával tisztelgett, és jelentést tett a Kormányzó Úrnak, aki ezután ellépett a felsorakozott század előtt, alig karnyújtásnyira ment el mellettem. Feltűnt, hogy milyen sima az arca, illetve, hogy jóval a tarkója alatt egyenesre van nyírva a haja. Ezután egy rövid, talán ötperces beszédet tartott, amiből nem sokat értettem, mivel nagyon halk volt a hangja.
Milyen alegységek tartoztak a testőrséghez?
A laktanyában volt elszállásolva a teljes testőr-zászlóalj, mintegy 400 katona, altiszt és tiszt. Ehhez az egységhez tartozott a koronaőrség, a 60 fős lovas testőrség, a Főméltóságú Úr és családja közvetlen védelmét ellátó udvarlaki őrség, valamint a mi századunk, a 162 fős testőr-lövész alegység is.
A testőrségnek a Kormányzó Úr bizalmasa, Vitéz csíktaplóczai Lázár Károly altábornagy volt a legfőbb elöljárója, a lövész század élén pedig Vitéz Papp-Kökényesdy Sándor alezredes, a közvetlen elöljárónk állt.
Leginkább könnyű fegyverzettel voltunk felszerelve, puskával, géppisztolyokkal, golyószóróval és gránátokkal.
Természetesen voltak szállítójárműveink, és a testőr-zászlóalj kötelékéhez tartozott egy páncélos szakasz is, amelyet gróf Festetics Benő szakaszparancsnok irányított. Gyakran jártam a kormányzóságon, mivel a beosztásomnál fogva minden délután át kellett mennem a várpalotába.
Amikor megkezdte a szolgálatát, a Harmadik Birodalom és a vele szövetséges országok, köztük Magyarország számára is egyre borúsabbá vált a hadi helyzet. Az év elején befejeződött a megsemmisítő német vereséggel végződött sztálingrádi csata, ami után Németország végleg defenzívába szorult a keleti fronton. A Donnál elpusztult a 2. magyar hadsereg, júliusban a szövetségesek partra szálltak Szicíliában, megbukott Hitler legfőbb szövetségese, Mussolini, majd 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Önök mit érzékeltek akkoriban ezekből a vészterhes változásokból?
Az akkori kormányfő fia, Kállay András testőr-főhadnagy szakaszparancsnokként szolgált a századunkban. Közvetlen, szimpatikus ember volt, aki gyakran megosztott velünk az apjától, Kállay Miklós miniszterelnöktől származó bizalmas információkat.
Tőle hallottam, hogy a németek rendkívül súlyos helyzete miatt a kormány titokban már az angolszász szövetségesekkel tárgyal a fegyverszünet lehetőségéről. Azt ugyan tudtuk, hogy a Főméltóságú Úr - talán március 17-én - kiutazott Hitlerhez, de a küszöbön álló megszállásról semmit sem sejtettünk.
Arról, hogy a németek bevonultak Budapestre, a századparancsnokunk tájékoztatott minket március 19-én, a reggeli órákban.
A német megszállásból mi nem sokat éreztünk, nem is riadóztattak bennünket.
1944. június 7-én, ugyancsak Kállay főhadnagy közölte velünk, hogy előző nap Normandiában partra szálltak az angolszász szövetségesek. A románok kiugrása után (1944. augusztus 23-án Románia szembefordult a hitleri Németországgal, a szerk.) mi is egyre jobban éreztük, hogy nagy dolgok vannak készülőben.
Két héttel az október 15-i fegyverszüneti proklamáció előtt fokozott harckészültséget rendeltek el a laktanyában, amit már le sem fújtak.
Ez azt jelentette, hogy ruhástól és a fegyverünkkel együtt kellett aludnunk, készen állva a riadóztatásra, és az azonnali bevetésre.
Október 2-án a parancsnokunk felsorakoztatta a századot, és drámai beszédet tartott előttünk. Közölte, hogy rendkívül súlyos a helyzet, majd – még ennyi év távlatából is jól emlékszem a szavaira – ezt mondta: „Fiúk, lehet hogy rövidesen mind meghalunk itt a Főméltóságú Úr és a családja védelmében. Lépjen ki, aki nem akar ebben a harcban részt venni, és az visszamehet az eredeti alakulatához."
Néma csend fogadta a parancsnok beszédét, de senki, egyetlen testőr sem lépett ki a sorból, hiszen valamennyien arra esküdtünk fel, hogy az életünk árán is megvédjük a Kormányzó Urat. Október 8-án Zólyomi főhadnagy – a szakaszparancsnokom - közölte, hogy aznap hajnalban a németek elrabolták Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti I. hadtest parancsnokát.
Csak később tudtam meg, hogy a kormányzó mindenbe beavatta Bakay altábornagyot, akit mint bizalmas hívét az átállás katonai biztosításával bízott meg.
Így érkezünk el 1944. október 15-e, a fegyverszüneti proklamáció bejelentésének eseményekben dús, ám tragikus napjához. Hogyan emlékszik vissza erre a sorsfordító vasárnapra?
Kora délelőtt két sebesült bajtársunk érkezett vissza a laktanyába, akik beszámoltak a Főméltóságú Úr fia, ifjabb Horthy Miklós elrablásáról. Aznap reggel a Kormányzó Úr fia az Eskü térre (ma Március 15. tér, a szerk.) ment tárgyalni, mint megtudtuk, állítólag Tito képviselőjével. Ifj. Horthy Miklós kíséretére három fegyveres testőrt rendelt ki a parancsnokunk.
Bajtársaink beszámolója szerint az ifjabb Horthy bement a Duna-part közelében álló házba, az egyik testőr vele tartott, a másik két társunk pedig kint várakozott.
Ám alighogy beléptek az épületbe, tíz német érkezett a helyszínre, majd lövések csattantak,
és tűzharc alakult ki. A két bajtársunk felvette a harcot a németekkel, de már nem tudták megakadályozni a Főméltóságú Úr fiának elrablását, akit a németek - állítólag gestapósok - leütöttek, és egy szőnyegbe csavarva hoztak ki az épületből.
A foglyukat feldobták a ház előtt várakozó teherautóra, majd sietve elhajtottak. A hír hallatán a laktanyaparancsnok utasítására az egyik Nimród könnyűpáncélosunk azonnal elindult a helyszínre, de mire odaért, a németek már rég felszívódtak a foglyukkal együtt.
Kora délután élő adásban hallottuk a rádióból sugárzott fegyverszüneti proklamációt.
Már kezdett alkonyodni, amikor Papp-Kökényesdy alezredes telefonon arra utasította a lövész-század helyettes parancsnokát, hogy azonnal vonuljon az alegységgel a királyi palotához, teljes fegyverzetben. A testőrök Zólyomi főhadnagy parancsnoksága alatt futólépésben, fegyverüket tűzkész állapotban tartva siettek az oroszlános kapu, a kormányzóság bejárata felé.
Közben mi, akik a laktanya védelmére maradtunk hátra, kinyitottuk az ablakokat, és homokzsákokból golyófogó mellvédeket kezdtünk építeni.
Minden második ablakba egy-egy könnyű géppuskát állítottunk fel, és teljes riadókészültségben várakoztunk.
Már beesteledett, amikor arra figyeltem fel, hogy az Úri utcából, a német követség irányából géppisztolysorozatokat adnak le. A rádió késő délutántól csak a Szálasi-nótát meg német indulókat sugározott, és ezt nagyon rossz jelnek tartottuk.
Ennek ellenére készen álltunk a harcra. Este tíz óra körül hallottuk, hogy a várat aknavetővel kezdik el lőni a Horvát-kert felől. Csak később tudtam meg, hogy ezek nem is németek, hanem a Kormányzó Úr szegedi háziezredének alakulatai voltak, akiket a Vár védelmére vezényeltek fel Budapestre, ám áruló parancsnokaik elsőként álltak át Szálasi oldalára.
A folyamőrség ugyancsak a nyilasokhoz átállt egyik naszádja közben a Duna felől lőtte a várpalotát.
Október 16-ára virradóra, kora hajnalban, talán kettő vagy három óra körül befutott egy parancs, már nem emlékszem pontosan, hogy a Kormányzóságról, vagy a Miniszterelnökségről-e, amely elrendelte az ellenállás beszüntetését. A tömör utasítás így szólt:
A Főméltóságú Úr parancsot adott, minden ellenállást be kell szüntetni."
Ezt rögtön jelentettem az udvarlaki alegység ügyeletben lévő alezredesének. Miközben visszasiettem a szolgálati helyemre, erős motorzúgást és iszonyatos csörömpölést hallottam a Bécsi kapu irányából.
Mivel a leereszkedett sűrű köd miatt nem lehetett látni, csak feltételeztem, hogy a zaj forrásai német harckocsik lehettek.
Még csodálkoztam is, hogyan tudnak ilyen simán bejutni a Vár területére,
amit előző nap felsőbb parancsra erős aknazárral vettek körbe. Jól emlékszem, hogy október 15-én este két felismerhetetlenségig szétroncsolt holttestet, egy főhadnagy és egy zászlós fehér lepedőbe csavart tetemét hozták be a laktanyába, akik véletlenül aknára léptek.
Mi történt ezután, október 16-án?
Hajnalban egy kis időre ledőltem. Amikor felébredtem, már világosodott. Kinéztem az ablakon, és azonnal megpillantottam a laktanya előtt leparkolt legmodernebb német Királytigris nehézharckocsit.
A félelmetes tank 88-as lövege éppen a szobámra volt irányozva,
így nem csoda, hogy azonnal elpárolgott az álom a szememből.
A Királytigris mellett nyolc-tíz állig felfegyverzett Waffen-SS katona ácsorgott. Nem kaptunk semmilyen parancsot, ezért egyelőre várakoztunk. Kora reggel a palota irányából gépfegyver és puskaropogás hangjai hallatszottak. Később kiderült, hogy nem mindegyik védelmi körletbe jutott el a hajnali, az ellenállás beszüntetésére vonatkozó parancs,
így amikor a németek megindultak, több helyen is puskatűzzel fogadták őket a testőrök.
Kállay András főhadnagy a szakaszával a palota déli végén, a királyi kerteknél foglalt el tüzelőállást, emlékezetem szerint.
Itt egy egész SS-század akart betörni,
ám Kállay főhadnagy szakasza heves golyózáporral várta a németeket, akiket ki is vertek innen. Az SS-ek számos embert vesztettek. A bajtársaimtól tudom, hogy a németeknek 16 halottjuk volt, nem pedig csak az a négy, akiknek Szálasiék később dísztemetést adtak. Reggel kilenc óra körül arra lettem figyelmes, hogy a Kapisztrán templomból egy rakás német katona jött elő, majd támadó alakzatba rendezkedve egy, a kezében pisztolyt szorongató tiszt vezetésével, óvatosan megindultak a laktanya felé.
Rendkívül lassan, és sűrűn körbe-körbe tekintgetve jöttek, látszott rajtuk, hogy nagyon félnek.
Könnyen leszedhettük volna őket, de már hajnalban parancsot kaptunk, hogy nem tüzelhetünk, azóta pedig nem jött semmilyen újabb, ezzel ellentétes parancs. A laktanya főkapuja zárva volt. Amikor a németek odaértek, a tisztjük dörömbölni kezdett az ajtón. Az ügyeletes tisztünk, egy alezredes beengedte a németeket, akik megszállták a laktanyát.
A németek közül többen is beszéltek magyarul, mert mint kiderült, ők a Waffen-SS-be besorozott magyarországi svábok voltak. Módfelett megkönnyebbültek, hogy sikerült ilyen olcsón megúszniuk a kalandot. Megemlítették, hogy nem csak ők, hanem a Vár ostromára kivezényelt SS-egység katonái is nagyon tartottak a testőrségtől. Lementünk az udvarra, és a szélesre nyitott kapun át észrevettük, amint a Bécsi kapu felől egy szakaszra való karszalagos nyilas érkezik, Gömbös Ernő főhadnagy, a néhai miniszterelnök nyilassá lett fiának vezetésével.
(Gömbös Ernő Szálasi Ferenc szárnysegéde volt, a szerk.) Bejöttek az udvarra, majd Gömbös parancsot adott, hogy az összes fegyvert hordjuk össze egy helyre.
Mielőtt elkezdtünk beszélgetni, megemlített egy titkot, amit még soha senkinek nem mondott el. Úgy gondolom, hogy 1944. októberének mára már történelmi távlatba került szomorú eseményei olyan fontos részét alkotják a magyar történelemnek, hogy minden, még a legapróbb információ is fontos lehet az utókor számára.
Nos legyen, elmondom, amit 1944. október 16-án láttam, illetve hallottam, közvetlenül a lefegyverzésünk után. A laktanya kapujánál álldogáltam, és nem voltunk ugyan foglyok, de még nem tudtuk, mi lesz a további sorsunk. Ekkor figyeltem fel arra, hogy a Kapisztrán templom melletti sárga épület, a Magyar Nemzeti Bank akkori székháza előtt megáll öt teherautó, amelyeket géppisztolyos nyilasok felügyelnek. Kis idő múlva kinyílt az alagsor ablaka, amelyen át egy futószalagról faládákat kezdtek felküldeni.
A ládákat a fegyveresek a teherautókra pakolták fel. Igencsak furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Én is egyenruhában voltam, így odaléptem az egyik barátságosabbnak tűnő nyilashoz, és szóba elegyedtem vele. A beszélgetés közben megkérdeztem, hogy mi van a faládákban.
A nyilas ekkor közelebb hajolt, és bizalmasan elmondta, hogy 186 mázsa színarany, amit „Szálasi testvér" jóváhagyásával átadnak a németeknek, úgymond megőrzésre. A nyilas azt is közölte, hogy a teherautók a Kelenföldi pályaudvarra hajtanak, ahonnan az átadott aranykészletet vonaton szállítják tovább Németországba.
A háború után sokat beszéltek a híres-hírhedt aranyvonatról,
meg a nyilasok által Németországba hurcolt nemzeti vagyonról, amelynek egy része soha többé nem került haza. De arról soha és sehol nem találtam semmilyen forrást, hogy a németek 1944. október 16-án rátenyereltek volna a Nemzeti Bank aranykészletének egy részére. Csak azt tudom mondani, amit akkor láttam és hallottam. Ki tudja, mi lett ennek az aranynak a sorsa...
Mi történt a Szálasi-puccs után?
Még október 16-án este – már teljesen sötét volt – megérkezett egy szakasz nyilas, és zárt ponyvás teherautókra parancsoltak fel bennünket. Fogalmunk sem volt, hogy hová megyünk, negyedórás zötykölődés után egy katonai épületnél fékezett a tehergépkocsi, minket pedig letereltek az alagsorba. Másnap este a Kelenföldi pályaudvarról nyilas felügyelet alatt mentünk tovább, egész éjszaka vonatoztunk.
Csak amikor reggel megállt a szerelvény, akkor derült ki, hogy Pápára érkeztünk.
Az ejtőernyős laktanyába kísértek, majd bezártak bennünket egy helyiségbe,
és másfél napig felénk sem néztek, ott voltunk étlen-szomjan. Végül a fogságunk második napján benyitott hozzánk egy nyilas karszalagot viselő főhadnagy egy zászlós kíséretében, és impertinens hangon a következőket mondta: „Ide figyeljenek, mától a Szent László hadosztály kötelékébe tartoznak.
Parancsnokuk vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy. Holnap pedig felesküsznek Szálasi Ferenc nemzetvezető testvérre."
A főhadnagy mindehhez fenyegető éllel hozzáfűzte, ha megtagadnánk az esküt, megtizedelnek bennünket,
majd még "viccesen" hozzátette, hogy mivel csak hatan vagyunk, az eskü megtagadására kilátásba helyezett tizedelést úgy értsük, hogy a csoportunkból minden második embert agyonlőnek. Így kerültem a Szent László hadosztályhoz.
Hogyan alakult a sorsa a Szent László hadosztálynál, és részt vett-e harcokban?
December elsejéig voltunk Pápán, onnan Mórra, majd Bodajkra vonultunk. Az ezredemet 1944 karácsonya előtt vetették be a Vágnál az oroszok ellen,
az első összecsapásban azonnal 30 embert vesztettünk,
és az egységünket szétszórta a szovjet túlerő. Sokan, köztük én is elszakadtam az alakulattól. December 27-én másodmagammal éppen egy mély, meredek falú horhoson haladtunk át.
Nem sokkal korábban súlyos harcok folyhattak itt,
három kilőtt német harckocsi és vagy negyven katona holtteste között próbáltunk kijutni a szakadékból.
Amikor kiértünk a horhos végére, egy szovjet T-34-es harckocsival és vagy tizenöt, a tank körül álló orosz katonával találtuk szembe magunkat. Az oroszok rögtön integetni és kiabálni kezdtek, hogy „gyertek ide magyarok".
Nem volt mit tenni, odaléptünk hozzájuk. Nem viselkedtek velünk ellenségesen, a tisztjük, látva a csillagaimat a hajtókámon, azt kérdezte, hogy „officer", azaz tiszt vagyok-e. Miután közöltem vele, hogy "nyet", levette az acélsisakomat, eldobta, és egy orosz usánkát nyomott a fejembe.
Farkas Ernő magyar királyi testőr-szakaszvezető számára 1944. december 27-én fejeződött be a második világháború, amikor szovjet hadifogságba esett. Csak hat évvel később, 1950. december 6-án léphetett ismét hazai földre.
origo.hu
Üzent Oroszország: Biden lépése a harmadik világháborúhoz vezethet
origo.hu
Ne vegye fel, ha erről a számról hívják, sok pénzébe kerülhet
metropol.hu
Új kis kukta Krausz Gábor konyhájában: megmutatta a hírt a gyerekről, özönlenek a gratulációk
magyarnemzet.hu
A Liverpool játékosa a 93. percben kiejtette a lengyeleket az A ligából, dráma Varsóban!
ripost.hu
Tóth Gabi párja páros lábbal szállt bele Ördög Nóriékba
vg.hu
Fél évszázada nem csinált olyat az arany, mint Trump győzelme után
origo.hu
Lyme-kór: eddig nem ismert tüneteket okozhat
nemzetisport.hu
Ötgólos meccset nyertek a spanyolok, és Dánia is bejutott a negyeddöntőbe
origo.hu
Nemzetek Ligája: ők lehetnek a magyar válogatott osztályozós ellenfelei
origo.hu
Menczer Tamás: Rendkívül súlyos a háborús helyzet!
origo.hu
Miss Universe 2024: képeken a győztes
origo.hu
