A Brothers-szigetek (arabul El Ikhwa) két vulkáni eredetű és korallokkal sűrűn benőtt sziklaszirt Egyiptom vörös-tengeri partvidékén, amelyek El Quesir-től 67 kilométeres távolságra fekszenek, kint a nyílt tengeren.
A szigetcsoport nagyobb tagja, a Big Brother területe nem éri el az egy négyzetkilométert sem,
a kietlen sziklás plató egyetlen éke az angolok által még 1883-ban épített világítótorony.
A Small Brothers, amely a „főszigetnél" is jóval kisebb, egy kilométeres távolságra fekszik ettől.
A tengeraljzat itt nagyon mély, a két apró sziget meredek fala csaknem függőlegesen szakad le 800 méter mélyre. Amilyen kopár a két szirtplató, olyan gazdag a tenger kobaltkék felszíne alatti világ.
Mivel a Brothers-szigetek a partoktól távoli térségben fekszenek,
amolyan víz alatti oázisnak számítanak a nyílttengeri élőlények számára.
Ez a magyarázata annak, hogy a Brothers-szigetek körüli vizek különösen gazdagok tengeri nagyragadozókban.
A Small Brothers meredek víz alatti lejtőin gyakori vendégnek számítanak a szürke szirticápák (Carcharhinus amblyrhincos), a csipkés pörölycápák (Sphyrna lewini), a pelágikus (nyílt vízi) életmódot folytató selyemcápák (Carcharhinus falciformis),
és ritkán még tigriscápák (Galeocerdo cuvier) is felbukkanhatnak a szigetek körül.
A Brothers-szigetek kétségkívül
legnagyobb attrakciói azonban az óceáni fehérfoltú cápák
(Carcharhinus longimanus), amelyek időszakosan, főleg november környékén, nagyobb számban cirkálnak a mélybe vesző meredek sziklás lejtők felett.
November 8-án egy ötfős kedvtelési légzőkészülékes búvárcsoport, a Deep Diver (mélységi merülési) minősítés megszerzéséhez szükséges gyakorló merülést hajtott végre két oktató felügyelete mellett, a Small Brother víz alatti lejtője mentén.
Miután befejezték az előírt gyakorlatot, délelőtt 11 óra 30 perckor megkezdték a felszínre emelkedést, amit a csoport egyik haladó nyíltvízi búvár (Advanced Open Water Diver) minősítéssel rendelkező tagja, Dan White videón örökített meg.
Nagyjából tíz méterre lehettek a felszíntől, amikor felfigyeltek a zátonyfal közelében cirkáló óceáni fehérfoltú cápára.
„Felvettem videóra az úszkáló fehérfoltost, mert úgy gondoltam, hogy ez egy nagyszerű találkozás" - nyilatkozta White.
Hozzátette, hogy az ezt megelőző gyakorlómerülésükön három óceáni fehérfoltúval is találkoztak,
és a randevú mindenféle problémától mentesen zajlott le.
Ahogy a cápát filmeztem, észrevettem, hogy az egyik búvártársam által kilélegzett buborékoszloptól a cápa kíváncsivá válik, és többször is nekiúszott a buborékfelhőnek, hogy megvizsgálja azt"
– emlékszik vissza az eseményekre Dan White.
Körülbelül ugyanebben az időben egy nagyobb csoport német búvár is felbukkant, akik összekeveredtek White csoportjával. A németek, akik ugyancsak észrevették az óceáni fehérfoltút,
erősen tempózva úsztak át Dan White csoportjához,
hogy közelebbről is szemügyre vehessék a cápát.
Az addig csak kíváncsiskodó állat viselkedése a másik búvárcsoport felbukkanása után megváltozott.
A cápa háromszor is megpróbált nekiütközni az egyik búvárnak,
amit sikerült ugyan elhárítania, de a harmadik alkalommal már csak egy másik búvár segítségével.
A beágyazott videón jól látszik, hogy a cápa mindháromszor igyekezett agresszívan ráfordulni a vele küszködő búvár lábára.
Hiába sikerült ideiglenesen elhessenteni az óceáni fehérfoltút,
mert a cápa nem tágított, hanem kissé feljebb emelkedve ismét elindult a búvárok felé.
A visszafordult óceáni fehérfoltú az egyik, a felszínhez közel komótosan és egymagában tempózó búvár mellett elhaladva hirtelen ráfordult a szemmel láthatóan mit sem sejtő búvárra, és belemart a bal lábszárába.
A harapás erejét jól mutatja, hogy a mintegy két és fél méter hosszú óceáni fehérfoltú cápa
szabályosan megpörgette az áldozatát.
A pórul járt búvárt, nagy szerencséjére, sikerült gyorsan kimenekíteni a felszínen horgonyzó búvárhajóra.
A fedélzeten egy volt haditengerész azonnali elsősegélyben részesítette az áldozatot, akinek sikerült annyira stabilizálni az állapotát, hogy helikopterrel kórházba szállíthassák.
A német férfi bal lábszárát ért harapás egészen a csontig hatolt, és gyakorlatilag eltüntette a vádli izomzatát.
A hírek szerint Egyiptomból rövid úton Németországba szállították, kórházi kezelésre.
A videofelvétel lehetővé teszi a támadás körülményeinek részletesebb analízisét. A felvételek alapján megállapítható, hogy az óceáni fehérfoltúval találkozó búvárcsoport tagjai több súlyos hibát is vétettek.
Mivel a Vörös-tenger egyiptomi partszakasza népszerű célpontnak számít a magyar turisták és búvárok körében, illetve
a hazai kedvtelési búvárok közül is sokan utaznak a „Longimanus-szezonban" óceáni fehérfoltú cápás merülésekre Egyiptomba,
talán hasznos lehet, ha okulásként összefoglaljuk a mostani baleset tanulságait, annál is inkább, mert a búvárhallgatók többnyire nem kapnak részletesebb tájékoztatást a cápás merülések biztonsági protokolljáról a búvárképzések során.
A videó alapján megállapítható, hogy a búvárcsoportból többen sem tartották be
az első és az egyik legfontosabb általános biztonsági szabályt, a merülőtársi rendszer következetes alkalmazását.
Utóbbinak az a lényege, hogy az önálló légzőkészülékes merülésre minősített búvárok is mindig csak párban merülhetnek, és a csoporton belül is a merülőtársaknak szoros közelségben, karnyújtásnyi távolságra kell egymástól maradniuk.
Csak így biztosítható, hogy bármilyen rendkívül helyzetben
azonnal és hatékonyan segíthessenek egymásnak.
A cápás merülés emlékezetes és izgalmas kaland, de semmiféleképpen sem a csupán néhány merüléssel rendelkező, és erre megfelelő kiképzést nem kapott kezdő búvároknak való elfoglaltság.
A videón látható csoport egyfajta elrettentő ellenpéldája lehet az előzőekben említetteknek, a búvárok ugyanis egymástól távol, és – egymáshoz képest – jelentős szintkülönbségeken úszkálnak,
figyelmen kívül hagyva a szemmel láthatóan agresszíven viselkedő cápa közelségét.
Jól látszik, nem igazán ismerték fel, hogy a cápa nem egyszerűen kíváncsiskodik, hanem rosszban sántikál, mint ahogy azt sem tudták, mit kell tenni ilyen helyzetben.
A legfontosabb szabályok, ha óceáni fehérfoltú, vagy más, az emberre potenciálisan veszélyes közepes vagy nagytestű cápafajjal találkozunk:
Mindig maradjunk nyugodtak, és soha ne próbáljunk meg gyorsan, pánikszerűen elúszni,
mert az csak ronthat a helyzeten.
(Ha valaki stresszes, lassítsa le a légzését, egyenletesen, lassan és mélyen vegye, illetve lélegezze ki a levegőt, ami a legjobb módszer a víz alatti stressz oldásra.)
Ha a cápa felénk úszik, álljunk meg, vegyünk fel függőleges testhelyzetet, és maradjunk álló helyzetben. Forduljunk szembe vele, mindig az arcunkat mutassuk felé, és ha körözni kezd, akkor kövessük, forduljunk utána.
Soha ne hagyjuk, hogy a hátunk mögé kerüljön!
Legjobb, ha a merülőtársak egymásnak háttal állva helyezkednek el, megakadályozva, hogy közéjük úszhasson. Kerülni kell a hirtelen, kapkodó mozdulatokat, a kezünket végig tartsuk szorosan a testünk mellett.
Amennyiben lehetséges, emelkedjünk a cápa fölé.
Soha ne közelítsük meg erőteljes tempózással, és ne üldözzük, mert az ilyen magatartás könnyen agressziót vált ki az állatból.
Ha nagyon tolakodóvá válik, próbáljuk megvédeni a közvetlen területünket. Amennyiben van valamilyen eszközünk, például víz alatti kameratok, azt lendítsük az állat orra felé, ennek hiányában, szükséghelyzetben ököllel felülről lefelé sújtsunk az orrára, vagy pedig oldalról a kopoltyúréseire.
Nagyon fontos, hogy mindig maradjunk csoportban,
sőt ha a közelünkben kezd el körözni, zárjunk össze szorosan, mert ez a legjobb módszer az agresszió megtörésére. (Tapasztalati tény, hogy az esetleges támadásnak mindig a magányos búvár vagy fürdőző van kitéve, a búvárok zárt és szoros csoportjára soha sem támad rá a ragadozó.)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a cápatámadások során szinte kivétel nélkül mindig valamelyik végtagot ragadja meg elsőre a ragadozó,
ezért sem szabad hadonászni, illetve hagyni, hogy hátulról a lábak közelébe férkőzzön.
Végül, szorosan együtt maradva lassan, és a szemkontaktust fenntartva kezdjünk el távolodni, majd a felszínre emelkedni.
A kékcápafélék családjába (Carcharinidae), illetve a Carcharhinus nemzetségébe sorolt trópusi kozmopolita óceáni fehérfoltú cápa a közepes-nagytestű, és az emberre potenciálisan veszélyes cápafajok közé tartozik.
Mivel ez a pelágikus, nyílttengeri életmódot folytató ragadozó elsősorban méretesebb zsákmányt, köztük csontos halakat, más cápákat, illetve kisebb cetféléket zsákmányol, egyáltalán nem tart az embertől, amit szintén figyelembe kell venni az óceáni fehérfoltú cápákkal való merüléseken.
Fogszerkezetének köszönhetően az óceáni fehérfoltú cápa harapása különösen roncsoló hatású. Fogképlete nagyon hasonló a nagy fehér cápáéhoz (Carcharodon carcharias), csak a fogak mérete kisebb.
A felső állkapocsban lapos, háromszög alakú és erősen fűrészezett szélű fogak ülnek, az alsó állkapocs fogai jóval keskenyebbek, de ugyancsak recés szélűek. Az alsó fogak a préda megtartását, a felső nagyobb és szélesebb fogak pedig a hús kitépését szolgálják, amit az állat a feje ide-oda rángatásával ér el.
Az óceáni fehérfoltú harapása igen mély, ezért különösen veszélyes, mert nagyon könnyen elszakíthat egy-egy életfontosságú artériát,
gyors kivérzést, sokkot és akár halált okozva, még egy nem életfontosságú testrész megharapásával is.
Megfelelő tapasztalattal és szaktudással felvértezve magunkat, biztonságosan és az észszerű kockázatvállalás határain belül gyönyörködhetünk a tengerek csodaszép „farkasaiban".