Újabb titkait adta ki a mélytengeri világ

Az óriáskalmárok a mélytengeri élővilág legnagyobb gerinctelen élőlényei

Mélytengeri korallzátonyokat és több mint 100, eddig ismeretlen tengeri fajt, köztük homárokat és puhatestűeket fedeztek fel ausztrál kutatók a Tasmania körüli vizekben végzett nagyszabású kutatás keretében. Mindez azt bizonyítja, hogy a mélytengeri élőhelyek kutatása még rengeteg felfedeznivalót kínál a tengerbiológusok számára.

Színpompás élőlényeket azonosítottak az örök sötétség birodalmában

Az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) munkatársa, Alan Williams szerdai közleménye szerint a mélytengeri koralltelepek átfogó elemzése még hónapokig eltart,

de már most sikerült azonosítani eddig ismeretlen és egészséges mélyvízi korallközösségeket

az óceáni aljzatból kiemelkedő kisebb dombokon, nagyjából 1450 méteres mélységben.

Alan Williams, a CSIRO tengerkutatója az expedíció mélytengeri robotkamerájával Forrás: CSIRO

"Mindez azt jelenti, hogy sokkal több ilyen fontos korallzátony található a Huon és a Tasman Fracture tengeri parkok területén, mint azt eddig gondoltuk" - tette hozzá a kutató.

Részlet a Tasmania mellett felfedezett mélytengeri korallzátonyból Forrás: CSIRO

Az egy hónapig tartó projekt keretében a szakemberek kamerarendszert építettek ki

nagyjából két méterrel a tengerfenék felett 1900 méteres mélységben,

és 60 ezer képet, valamint nagyjából 300 órányi videofelvételt rögzítettek.

Anthomastis korallok másfél kilométeres mélységben Forrás: CSIRO

A sűrű koralltelepek mellett a kutatók számos tengeri teremtményt, köztük élénk színekben pompázó, tulipánalakú üvegszivacsokat, biolumineszcens, azaz fényt kibocsátó tintahalakat, cápákat és angolnákat is találtak a mélytengeri aljzat közelében.

Az expedíció által felfedezett mélytengeri porcos hal, a cápákkal rokon kiméra vagy tengeri macska Forrás: CSIRO

A kutatók szerint a begyűjtött puhatestű fajok jelentős része ismeretlen a tudomány számára.

A begyűjtött fajok jelentős része ismeretlen a tudomány számára Forrás: CSIRO

A szakemberek továbbá több mint negyven tengeri madárfajról, valamint számos bálna- és delfinfajról gyűjtöttek adatokat.

Bebizonyosodott, hogy még 11 kilométeres mélységben is létezik élet

A mélytengeri élővilág jelentős része még napjainkban is teljesen felderítetlen. Ez azokkal a környezeti viszonyokkal magyarázható, ami miatt a mélytengeri régió kutatása csaknem akkora kihívást jelent, mint a kozmikus környezet kutatása.

Egy Neolithodes nemzetségbeli új rákfaj, amit közel két kilométeres mélységben gyűjtöttek be Forrás: CSIRO

Sokáig azt feltételezték, hogy a fény hiánya, a rendkívül alacsony hőmérséklet, valamint a nagy hidrosztatikus nyomás miatt a világtenger mélyebb régiói alkalmatlan élőhelyek a tengeri létformák számára.

A kamera rengeteg élőlényt örökített meg a nagy mélységben. Sokáig úgy gondolták, hogy a mélytenger krudélis környezeti viszonyai miatt nem létezhet élet a nagy mélységekben Forrás: CSIRO

A 19. század közepén egy brit zoológus, Edward Forbes ezekből a környezeti feltételekből kiindulva alkotta meg az úgynevezett azoikus zóna elméletét.

Edward Forbes, az azoikus zóna elméletének megalkotója Forrás: Wikimedia Commons

Forbes azt feltételezte, hogy 600 méternél nagyobb vízmélységben a fényhiány és a nyomás miatt teljesen élettelen a tenger, ám az azoikus zóna hipotézisét a későbbi mélytengeri kutatóexpedíciók megcáfolták.

Egy szürkecápa (Hexanchus griseus) úszik a kontinentális lejtő felett, több mint 2000 méteres mélységben Forrás: NOAA Ocean Explorer

Azt, hogy a mélytengeri régióban meglepően nagy a biodiverzitás, először az 1872 és 1876 között a világtengert bejáró Challenger oceanográfiai expedíció bizonyította be.

A Challenger-expedíció szaktudósai a kutatóhajó, a HMS Challenger korvett fedélzetén, 1874-ben Forrás: Wikimedia Commons

Az expedíció 3000 és 5000 méter közötti mélységből több mint négyezer, a tudomány számára teljesen ismeretlen új állatfajt gyűjtött.

A Challenger-expedíció hozott fel először tengeri élőlényeket az abisszális régióból Forrás: Wikimedia Commons

Az azoikus zóna elméletének a Trieste batiszkáf merülése adta meg a kegyelemdöfést.

A Trieste batiszkáf 1960. január 23-án Guam közelében, miután végrehajtotta történelmi jelentőségű lemerülését a világtenger legmélyebb pontján, a Mariana-árokba Forrás: U.S. Navy

1960. január 23-án Jacques Piccard és Don Walsh a merülőeszköz fedélzetén leszállt a világtenger legmélyebb ismert pontjába, a Mariana-árok Challenger-szakadékába, ahol 10 916 méteres mélységben több élőlényt is megfigyeltek.

Piccard (a képen középen feljebb) valamint Walsh a Mariana-árokban, csaknem 11 kilométeres mélységben Forrás: Archival Photography by Steve Nicklas, NOS, NGS - NOAA Ship Collection

Ezzel véglegesen bebizonyosodott, hogy az élet még a mélytengeri árkok kegyetlen környezeti viszonyai között is utat talál magának.

Jobban ismerjük a Mars felszínét, mint a mélytengerek világát

Oceanográfiai értelemben a valódi mélytenger a világóceán 1000 méternél mélyebb tartományát jelenti. A tengerkutatók a világóceán függőleges szintekre tagolását a fény elnyelődése alapján határozták meg.

Az Alvin mélytengeri kutató-tengeralattjáró süllyedés közben. Alig 36 olyan eszköz áll a kutatók rendelkezésére - az automata eszközöket is beleértve - amelyek képesek 6000 méteres mélységig lemerülni Forrás: Ocean Explorer/NOAA

A felszíntől a 200 méteres vízmélységig terjedő zóna az úgynevezett fotikus vagy fényzóna.

A 200 méteres vízmélység a fotoszintézis elméleti határa, ennél nagyobb mélységbe ugyanis már nem jut le elegendő fény a növény plankton fotoszintézisének biztosításához.

Psychrolutes marcidus mélytengeri hal. A mélyvizek élőlényei között akadnak rendkívül bizarr létformák is Forrás: Kerryn Parkinson / Norfanz founding parties

Fontos hangsúlyozni, hogy ez csak elméleti érték,

mivel a gyakorlatban a vízben lebegő hordalék, illetve a magasabb szélességi körökön az eleve kevesebb beeső és elnyelődő fény miatt már ennél kisebb mélységekben sem működik a fotoszintézis. A 200 és 1000 méter közötti mélységtartomány a szürkületi, vagy a bathyális zóna.

Pillanatkép a szürkületi zónából. A Galeus nemzetségbe tartozó kistestű cápafajok nagy előszeretettel tartózkodnak a self és a mélytengeri síkság közötti kontinentális lejtő mélyebb vizeiben Forrás: Twitter

1000 méter az a határ, ahol még a rendkívül érzékeny műszerek képesek kimutatni a felszínről beérkező fény fotonjait.

(Az emberi szem számára a fény elnyelődés miatt 500 métertől már koromsötét a világtenger.) Az 1000 méter alatti víztömeg a sötét vagy abisszális zóna, ide már egyetlen fotonnyi felszíni fény sem jut le.

Az óriáskalmárok a mélytengeri élővilág legnagyobb gerinctelen élőlényei Forrás: Marine Biology

A Föld legnagyobb egybefüggő területei a világóceán aljzatát alkotó abisszális síkságok általában

3000 és 6000 méteres mélység között húzódnak.

Az élővilág még az abisszális zónában is igen nagy diverzitást mutat Forrás: Pinterest

A tengeri élővilág számára a speciális környezeti viszonyok miatt külön kihívást jelentenek a 6000 méternél mélyebb óceáni árkok,

a biológiai oceanográfiában a világóceánnak ezt a részét, a hadális övet ezért külön entitásként kezelik.

Sárga kénlerakódás a "mélytengeri füstölők" környékén, 5000 méteres mélységben. Viszonylag új felfedezés, a kemoszintetizáló mélytengeri életközösségek léte Forrás: NOAA

Az elmúlt két évtized intenzív kutatásai bebizonyították, hogy a fotikus zóna alatti világnak sokkal nagyobb a biodiverzitása, mint ahogy feltételezték.

Mélytengeri gyíkhal (Bathysaurus ferox) Forrás: Museums Victoria/AFP/ Rob Zugaro

Felfedezték, hogy az örök sötétség viszonyai között például

kemoszintetizáló szervezetekre épülő önálló ökoszisztémák alakultak ki,

és viszonylag új felfedezésnek számít a kiterjedt mélytengeri korallzátonyok léte is. A szakértők szerint a mélytengeri fajoknak legfeljebb az 5-8 százalékát ismerhetjük.

(A hír forrása: MTI/Hszinhua)