A pilóták és a légiirányítók közötti párbeszédeket szerencsére sikerült rögzíteni, így azok visszahallgathatóak.
A hangfelvételek szerint az észlelés február 24-én, helyi idő szerint délután 3 óra 30 perckor történt a Sonora-sivatag felett, Phoenix közelében.
Elhaladt valaki felettünk harminc másodperccel ezelőtt?
– kérdezte az első, Learjet típusú repülőgépet vezető pilóta, aki nyugati irányba, Kaliforniába tartott.
Kizárt
– válaszolta az FAA Albuquerque Légiforgalmi Központjának munkatársa.
Oké
– mondta a pilóta.
Mert valami volt ott, az biztos
– tette hozzá.
Bármi is volt az objektum, magasan repült. A repülőgép utazómagassága 11 000 méter volt, a rejtélyes tárgy pedig felette haladt el. Néhány perccel később az FAA egy másik utasszállító gép pilótájának – az American Airlines ugyanabba az irányba tartó Airbusának - is jelezte, hogy számítson egy útjába eső különös, repülő tárgyra.
A zavart pilóta nyugtázta a parancsot, és néhány perccel később valóban belefutott ugyanabba az objektumba, amit a Learjet személyzete is látott.
Igen, valami biztosan elhaladt felettünk – mondta az Airbus pilótája. „Nem tudtam kivenni, hogy légballon vagy micsoda, mindenesetre annyi bizonyos, hogy erősen tükröződött és több ezer lábbal felettünk volt, az ellenkező irányba haladt"
- tette hozzá.
Az FAA természetesen vizsgálódni kezdett az ügyben, de néhány hét alatt sem jutottak semmire. Az eredmények szerint a két pilótán kívül egyetlen más repülő jármű sem volt a környéken. Az objektum biztosan nem a Google léggömbje volt, és meteorológiai, valamint katonai ballon sem szállt arra ebben az időpontban.
„Közeli kapcsolatban vagyunk más ügynökségekkel, minden nap alaposan utánanézünk a körzetünkben lévő civil és katonai légi járműveknek, így a nagy magasságban szálló meteorológiai léggömböknek is” – nyilatkozta az FAA képviselője a New Times magazinnak. Magyarán: bármi is volt a szóban forgó ufó, az FAA nem tudott róla.
Néhány hónappal ezelőtt egy szintén megmagyarázhatatlan felvétel szivárgott ki a New York Times magazinnak köszönhetően. A 2004-es felvételen szereplő amerikai vadászpilóta egy azonosítatlan repülő tárgyat vett üldözőbe.
Forrás: Live Science