Az egyebek között vérnyomelemzést alkalmazó, valamint egy önkéntes és egy próbababa bevonásával végzett nyomozás eredményeit a Journal of Forensic Sciences című folyóiratban publikálták.
A torinói lepel néven híressé vált ereklye a legenda szerint Názáreti Jézus halotti leple:
az evangéliumok tudósítása szerint Krisztus testét gyolcsba csavarták az után, hogy levették a keresztről, majd ebben is temették el.
A 4,37 méter hosszú és 1,1 méter széles, halszálkamintásan szőtt lenvásznon egy körülbelül 1,75 méter magas, szakállas férfi testének lenyomata rajzolódik ki,
akit láthatóan megkínoztak:
erre utalnak a fején, a kezén és a lábfején található sérülések, valamint egy szúrt seb a szív tájékán.
Az ereklye eredetiségét mindazonáltal eddig nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, a tudósok a mai napig vitáznak róla.
Az mára biztossá vált, hogy nem festmény a lenyomat,
az azonban továbbra is kérdéses, hogy pontosan mely korból származik. A római katolikus egyház nem foglalt hivatalosan állást a relikvia eredetiségét illetően.
A szkeptikusok szerint a vászon egy mesterien kivitelezett középkori hamisítvány.
Az 1988-ban elvégzett szénizotópos kormeghatározás szerint 1200 és 1304 közöttből származik,
ám sokan megkérdőjelezik ezen eredmények pontosságát.
A mostani vizsgálat kizárólag azokra a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentrált, amelyek az áldozat bal kezén és alkarjain lévő sebekből, valamint a Biblia szerint egy lándzsa okozta oldalsó sérülésből származhatnak.
A vizsgálat során az önkéntes csuklójára illesztett apró cső segítségével szimulálták a keresztre feszítésnél használt szög okozta sebből csepegő vért.
A lándzsa okozta oldalsó sérülésből származó vér folyási irányát pedig a próbababán vizsgálták.
A különböző eszközökkel végzett elemzések azt mutatták, hogy a sebekből eredő vér folyási iránya nem egyezik meg a lepelről készített nagy felbontású képeken látható foltokkal, hiába vett fel különböző fekvő pozíciókat az önkéntes.
Az új vizsgálati eredmény ismeretében is maradnak azonban még bőven nyitott kérdések. Az 1978-ban elvégzett részletes vizsgálat során megállapították, hogy a leplen látható alak kontúrját a lenvászon felületi rostjainak megpörkölődése és összenyomódása rajzolja ki.
A kémiai analízis kizárta mesterséges festékanyagok létét a leplen;
a később elvégzett szerológiai vizsgálatok döntő többsége pedig arra az eredményre jutott, hogy a halvány körvonalak anyagát vér, mégpedig az igen ritka, és leginkább a közel-keleti népeknél előforduló AB csoportú emberi vér alkotja.
Dr. Giovanni Tamburelli, a Torinói Egyetem hematológusa számítógépes képfeljavítással fedezte fel még korábban az arcon lévő, és megpattant hajszálerekből származó vérfolyás nyomokat, ami valószínűtlenné teszi a szakértő szerint, hogy a lenvásznon kirajzolódó alak emberi kéz műve lenne.
A lepel rostjaiba beégett kontúr eredetével kapcsolatosan Roberto Hedges, az Oxfordi Egyetem sugárlaboratóriumának vezetője, aki az 1988-as elhíresült C14 radiokarbon kormeghatározásban is részt vett,
határozottan állítja, hogy a leplet erős neutronkisülés érte.
Ian Wilson brit magfizikust – akinek „A torinói lepel” című, 1978-ban kiadott könyve tette széles körben ismertté a relikviát –, a kontúr vászonba égése egyenesen a nukleáris robbanáskor felszabadult sugárzás hatására emlékeztette.
Wilson az oldószerrel is kitörölhetetlen lenyomatról egyértelműen kizárta, hogy azt emberkéz festhette volna rá a vászonra,
mint ahogyan azt a leplet hamisítványnak tartók közül sokan vélelmezik. (A korábban ateista tudós azt is megvallotta, hogy a lepel vizsgálata után hívővé vált.) Az olasz Országos Technológiai és Energiaügyi Fejlesztési Ügynökség kutatócsoportja majd négy évig vizsgálta a kontúr reprodukálásának lehetőségét.
Az alak körvonalai leginkább egy lézerrel textilre rajzolt képre emlékeztették a kutatókat.
Sokéves kísérletezés után, speciális lézertechnika segítségével kibocsátott rövid, de rendkívül intenzív fényimpulzusokkal sikerült a lepelhez hasonló módon elszínezni kisebb szövetdarabok felszínét, de minden erőfeszítés ellenére, csak az alak tört részét tudták reprodukálni.
Paolo Di Lazzaro, a kutatócsoport vezetője szerint: „A teljes kép rekonstruálásához 14 ezer lézerforrásra lenne szükség, ami jelenleg megvalósíthatatlan.”
Mark Antonacci és Arthur Lind „Részecskesugárzás a testből” című, 2010-ben megjelent közös tudományos publikációjukban összegezték a lepellel kapcsolatos kutatásaik eredményét.
A leplen lévő kontúr, illetve a textilrostok 29 fizikai jellemzőjét vizsgálták.
Megállapításuk szerint a testkontúr által fedett rostok felszíne dehidratált és oxidálódott; az elszíneződés ellenáll a víznek, a savaknak, valamint a hőhatásnak.
További megállapításuk, hogy az alak frontális és háti része egyforma intenzitással rajzolódik ki a lenvásznon,
és Secondo Pia 1898-ban készített híres felvételéhez hasonlóan, a halvány lenyomatról készített kép negatívja 3D-formában rajzolja ki a testet.
Lind arra a következtetésre jutott, hogy ismeretlen eredetű intenzív sugárzás égette bele a lenyomat képét a textilrostokba. Hasonlóan vélekedik Alexander Beljakin orosz magfizikus is, aki úgy gondolja, hogy:
Ilyen fizikai sugárzást a földön nem ismerünk.
Annak ellenére, hogy sok még a megválaszolandó kérdés, érdekes az egybeesés a hagyomány szerinti, a feltámadáskor a sírból áradó bibliai fényjelenség, valamint a modern kor fizikusainak intenzív sugárzással kapcsolatos megállapításai között.
Az amerikai, nagy-britanniai és svájci egyetemek kutatói által elvégzett 1988-as tesztek eredményét a hívők egy része megkérdőjelezi, arra hivatkozva, hogy a leplen végzett helyreállítási munkálatok az elmúlt évszázadokban befolyásolhatták az eredményeket.
A lepel tulajdonosa, a római katolikus egyház 1988-ban hozzájárulását adta ahhoz, hogy három független sugárlaboratórium elvégezze a lepelből kivágott minták C-14 szénizotópos radiokarbon kormeghatározást.
Egyenként három, jelölés nélküli mintát küldtek el az oxfordi, a zürichi és egy arizonai laboratóriumnak.
A kormeghatározást végzőknek arról sem lehetett tudomásuk, hogy mit vizsgálnak. Mindhárom laboratóriumban arra az eredményre jutottak, hogy a lepel 1200 és 1304 között keletkezhetett.
E vizsgálati eredménnyel kapcsolatban egyes szakértők felvetették, hogy az oxfordi, zürichi és arizonai mérések kétséget kizáró bizonyossága megkérdőjelezhető, mivel egy 1532-ben keletkezett tűzben a lepel megpörkölődése eleve kizárja a pontos radiokarbon kormeghatározást.
A lepel alapanyagát vizsgáló textilszakértők az anyagból és a szövési technikából pedig kivétel nélkül arra a következtetésre jutottak,
hogy az az i. u. 1. századból származik,
azt is megjegyezve, hogy a szövési stílus a korabeli Palesztinára volt jellemző.
Gilberto Raes, a Genti Egyetem kutatója határozottan kizárta a szövetanyag középkori eredetét.
Ezért a most publikált új kutatási eredmény is nagy valószínűséggel nem zárja a lepel eredetével összefüggő további vitákat.
Az olaszok által La Sacra Sindoneként emlegetett leplet a torinói Keresztelő Szent János székesegyházban őrzik, és csak különleges alkalmakkor tárják a nyilvánosság elé.