Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az 50-60 méter magasra felcsapó lángcsóva fénye messzire világított, a gáz dübörgő hangja pedig félelemmel töltötte el azokat, akik Zsanán éltek, vagy dolgoztak. A kitörés egészen banális okok miatt következett be. Az olajbányászok a kút alatt éppen béléscsövezést végeztek, majd a magfúráson kezdtek el dolgozni.
Az 1800 méter mélyen lévő földgáz egyszer csak önálló életre kelt, beindult, a nyomás kidobálta a béléscsöveket.
A helyszínen dolgozó szakemberek azonnal elzárták a kitörésgátlót, de a gáz utat talált felfelé, és belobbant. A hatalmas lángnyelvek két irányba terjedtek és törtek a magasba.
Az óriási tűztengerben a kút tornya megrogyott és bedőlt. Nyolc lánctalpas traktort és egyéb vontatóeszközt kellett a helyszínre vezényelni, hogy a lángok közé esett toronydarabot ki tudják vontatni a tűzből. Ez volt az első és legfontosabb feladat annak a közel 100 embernek, akik a mentésen dolgoztak. Kezdetben.
Mert később volt olyan nap, amikor 760-an tevékenykedtek a kút körül.
A továbbiakban teljesen meg kellett tisztítani a kút környékét, azaz minden mozdítható dolgot ki kellett hozni a veszélyeztetett területről. Sokkal nagyobb problémát okozott, hogy záros határidőn belül kellett olyan kutakat fúrni, amelyből összesen 5-6 ezer köbméter víz nyerhető. Az oltóberendezéseknek ugyanis ennyi kellett, hogy a lángokat megfékezzék. Bár mindenki emlékezetében ott élt még a 11 évvel korábbi, 1968-as algyői kitörés, arra senki sem gondolt, hogy 23 napon át tartó emberfeletti küzdelem veszi kezdetét.
Ugorjunk most vissza az időben 11 évet, 1968. december 19-re, Algyőre. Ott reggel 8.20-kor tört ki a 168-as számú olajkút. A kút felett álló torony fél órán keresztül bírta az ezerfokos hőséget és a lángnyelveket – ezt követően az egész szerkezet összeroskadt és izzani kezdett. Bár a fellobbanó tűztornyot egy hét alatt, 1968. december 26-ra, azaz karácsony másnapjára sikerült eloltani, a baj ezzel nem szűnt meg Algyőn. Az oltást kezdetben 42 fecskendővel kezdték meg, ezzel nem sokra mentek.
Végül a szovjetek segítettek, egy, akkor idehaza még ismeretlen turbóreaktoros tűzoltógép fékezte meg a lángokat.
A lángok eloltásával még nem ért véget a dráma, mert a kút továbbra is öntötte magából a kőolajat és a földgázt.
A napi egymillió köbméter kitörő olaj mindent elárasztott. A fákon a mínusz 15 fokos hidegben megdermedt olaj csillogott.
Az egész környéket hermetikusan le kellett zárni, mert mindenki tudta, hogy egyetlen szikra is lángra lobbanthatja a területet.
1969. január 8-án tudták csak elfojtani a kutat, a kitörő olaj addigra egy tavat alakított ki a környéken. A 168-as kút nyolc nappal később, 1969. január 16-án csendesedett el, amikor a szovjet és a magyar szakemberek távirányítással egy
torpedót nyomtak be a kút száján, majd azt a földben felrobbantották.
A robbanást követően folyékony iszappal tömték el a kút száját, majd ezek után sikerült feltenni a zárófejet is.
Térjünk vissza Zsanára, ahol 1979. január 26-án, pénteken két, egymástól független lángoszlop világította meg a horizontot.
Az egyikben a feketés lángok azt jelezték, hogy egyre több kőolaj tör a felszínre, a másikban a kékes lángok a földgáz jelenlétét is megmutatták.
Ennek a napnak a legfontosabb eseménye az volt, hogy a tűzoltók két turbóreaktoros berendezést a helyszínre vontatva megkezdhették a kút körüli vízfüggöny kialakítását. Az óriási fecskendőkkel támadó oltók azonban jól tudták, hogy ez a munka napokig tarthat majd. A függöny a lángoló kút és a mentést irányító szakemberek között helyezkedett el. A lángok közé speciális védőruhában (az öltözet 500 Celsius-fokig bírta a hőséget) bemerészkedő olajbányászoknak volt szükségük erre a vízfüggönyre.
Január 26-ra már a sajtó munkatársai is tábort vertek a faluban. A TV-Híradó este fél nyolckor jelentkező kiadásában innentől kezdve Zsana volt a vezető hír. A tanyasi iskola tanítója, Kövecses Pálné is a kamerák és az újságírók előtt mondta el élményeit. A pedagógus egy tompa puffanásra riadt fel a kitörés pillanatában. Amikor meglátta a lángtengert, óhatatlanul a baleset helyszíne felé indult.
Azt hittem, hogy egy repülőgép zuhant a földekre
– mondta a tanítónő. „Csúnya világ volt az, minden égett és ezer fokon izzott.”
A mentést az a dr. Hingl József irányította, aki ekkor az Országos Kőolaj – és Gázipari Tröszt fúrási főosztályának vezetője volt. (Hingl József a 11 évvel korábbi, algyői kitörésénél is dolgozott.) Götz Tibor, az OKGT biztonságtechnikai vezetője a jelenlévő újságíróknak arról adott tájékoztatást, hogy
Magyarországon 1964 óta nem követelt emberéletet egyetlen kitörés sem.
Természetesen mindenki azt akarta megtudni, hogy mikorra érhet véget a zsanai gázkitörés. Erre azonban a helyszínen senki sem tudott választ adni.
1979. január 30. kedd, a zsanai kitörés hatodik napja. A bajai laktanyából egy T34-es tank érkezett a baleset helyszínére. A szakemberek még mindig nem kaptak képet arról, milyen állapotban van a lángok fogságába került csőfej. A berobbanás pillanatában a kitörésgátló teteje a csőre dőlt, ezt kellett onnan eltávolítani.
Ezt azonban emberi erővel képtelenség lett volna végrehajtani.
Ezért kellett a tank, ezzel akarták lelőni a felső kitörésgátlót a csőről. 12.45-kor dördült el a tank lövése, amely talált, így a művelet sikerrel járt. Az egyik lángcsóva függőleges irányú lett, és az eddigieknél is magasabbra tört. A másik lángoszlop azonban a kilövés után sem egyesült, így ezt a problémát továbbra sem tudták megoldani.
Miközben a tűzoltók percenként 16 ezer liter vizet lőttek a két lángoszlopba, a munkagépek egy 25 méter hosszú, 1 méter mély és 4 méter széles árok ásásába kezdtek. Erre azért volt szükség, hogy az akna oldalsó betonfalát kimozdítva megközelíthető legyen a kútfej.
1979. január 31-én, szerdán az okozott gondot, hogy a tűzoltóság hogyan biztosítsa azt a rendkívüli mennyiségű vizet, amely a mentéshez elengedhetetlen volt.
A két turbóreaktoros berendezés mellett sugárcsövekkel, haboltókkal, vízágyúkkal, gépjárműfecskendőkkel támadták a lángokat.
A helyszínre vezényelt lajtoskocsik is a víz utánpótlását biztosították, miközben kiépült egy 1300 méteres csővezeték, amely közeli termelőszövetkezetből is szállította a vizet. Az egy nappal korábban megkezdett árok addigra már 40 méter hosszú volt.
1979. február 1-én, csütörtökön érkezett meg Zsanára a szovjet Alekszej Kutyepov, aki Szevasztopolból utazott a Bács-Kiskun megyei faluba.
A mentést vezetők erre a napra remélték a döntő fordulatot, azaz a lángok megfékezését.
Ez azonban nem sikerült. Az embertelen mennyiségű víz ugyan az egyik, a magasabb lángoszlopot többször „kettétörte”, majd megölte, azaz eloltotta, de a másik, oldalirányban égő lángoszlop visszarobbantotta a víz által csaknem megfékezett tüzet.
Egy nappal később, 1979. február 2-án, pénteken már-már úgy tűnt, hogy sikerrel jár a megfeszített küzdelem. Az összehangolt oltást követően
a nagy, függőleges lángoszlop 18 percre teljesen kialudt,
ám ez után ismét belobbant. A több mint egy hete tartó küzdelem tehát nem ért véget. Ekkor már a politikusok is a helyszínen figyelték a mentési munkálatokat. Dr. Simon Pál nehézipari miniszter és dr. Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes is Zsanára érkezett. Az Állami Biztosító helyszínre küldött szakemberei az eddigi károkat 25 millió forintra becsülték.
Február 3-án, szombaton sem sikerült megfékezni a lángokat. A szovjet szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg a kútfej közelében izzó vasdarabok hevernek a földön, nem lehet eloltani a tüzet, ugyanis ezek bármikor belobbanthatják a 200 atmoszféra nyomással a felszínre törő gázt.
1979. február 5-én, hétfőn, a kitörés 12. napján reggel 9 óra 10 perckor hatalmas örömujjongás vette kezdetét Zsanán.
A Népszabadság másnapi, február 6-i kiadása a címlapon jelentette, hogy az oltás sikerült, a lángokat megfékezték.
A gáz azonban továbbra is 200 atmoszféra nyomással tört a felszínre. Az erős szél a vártnál nagyobb területre hordta szét a gázt, éppen ezért rendkívüli biztonsági intézkedéseket kellett életbe léptetni. A gáz félelmetesen sisteregve tört a magasba. Elég lett volna egyetlen szikra, egyetlen meggyújtott gyufa, hogy az egész környék lángba boruljon.
1979. február 8-án, csütörtökön azonban újra belobbant a zsanai kút.
Ekkorra derült ki, hogy a kútfej tetején lévő kitörésgátló annyira összeégett és összeroncsolódott, hogy azt emberi erővel képtelenség onnan eltávolítani. A szakemberek arra jutottak, hogy a szerkezetet le kell robbantani a csőről.
A robbantást a Honvédség szakemberei végezték el.
Az első nem járt sikerrel, mert a kitörésgátló szélét roncsolta csak össze, a másodiknál viszont a kiáramló gáz újra belobbant, és az egész környéket lángtengerbe borította. Ennél sokkal nagyobb baj volt, hogy ez a robbantás sem távolította el a sérült kitörésgátlót. Minden kezdődhetett előröl. Ismét tankokat kellett a helyszínre vezényelni.
Február 9-én, pénteken sem sikerült a tűz- és gázelfojtási akció. A tűzoltókat le kellett vezényelni a helyszínről, mert amíg a kitörésgátló a helyén maradt, szó sem lehetett az oltás újbóli megkezdéséről. A nap folyamán a tüzérségi lövegek hiába támadták a sérült részt, nem sikerült azt lelőni onnan. Február 10-én, szombaton a sokadik támadás sikerrel járt, mert
a löveg letépte a kútfejről a sérült berendezést.
A sikeres találat után az oldalsó láng megszűnt, csupán egyetlen, 40 méter magas oszloppal kellett megküzdeniük a tűzoltóknak. Február 11-én, vasárnap ezt a lángoszlopot is sikerült megfékezni.
Február 12-én, hétfőn végre meg lehetett közelíteni a csőfejet. A mentést vezetők megállapították, hogy bár a cső elhajlott, annyira nem sérült meg, hogy arra ne lehessen feltenni az új kitörésgátlót. Ne feledjük, hogy a gáz még ekkor is szabadon tört magának utat az ég felé. Az első felszerelés nem járt sikerrel. A második sem.
Aztán a kitörés 22. napján, február 14-én, szerdán sikerült a felszerelés.
A 3,5 tonnás szerkezetet egy daru emelte be a megdőlt cső fölé, miközben a csövet tartó drótköteleket a helyszínre vezényelt lánctalpas traktorok feszítették meg. Három kísérlet után végre a helyén volt az új kitörésgátló, amelyen ugyan továbbra is szabadon áramlott ki a gáz, de már sokkal szűkebb sugárban. Ekkor a szakemberek úgy döntöttek, hogy nyitva hagyják a kitörésgátlót, a gáz elzárását csak másnap kezdik meg.
Február 15-én, csütörtökön délelőtt 11.50-kor csend lett Zsanán. A több mint három hete tartó események utolsó momentuma a kitörés elfojtása volt. Negyed 12-kor a gázt a négy lefuvató vezetékbe terelték, majd elzárták azt.
Ekkor jött az igazán kritikus pillanat, mert nem lehetett tudni, hogy a cső ellenáll-e a gáz hatalmas nyomásának.
Mikor ez is kiderült, azonnal megkezdték az iszap sajtolását, amelynek segítségével a gázt visszaterelték a földbe. A 23. napon tehát befejeződött a zsanai gázkitörés megfékezése.
Ezzel a kitöréssel úgy voltunk, akár a falusiak az elszabadult bikával. Nem volt szabad ingerelni, még kevésbé a közelébe menni, viszont meg kellett fogni. Hát, megfogtuk
– adott győzelmi jelentést a sajtónak Trombitás István, a Kőolaj –és Földgázbányászati Vállalat vezérigazgatója.
A poltavai kitörésvédelmi szervezet főmérnöke, a szovjet Alekszej Kutyepov a következőket mondta:
Húsz kisebb-nagyobb kitörés van a hátam mögött, de ez volt a legmakacsabbak egyike. Nehéz volt a feladott lecke, de magyar kollégáim áldozatvállalásból és hozzáértésből is jelesre vizsgáztak. Kemény ütközet volt, és elhiheti nekem, hogy a 23 nap ennek a munkának az elvégzésére éppen optimális idő volt.
Az ország lakosságát is megmozgatta ez a történet. A kitörés 23 napja alatt az OKGT számtalan telefonhívást kapott. A vonal túlsó végén beszélő civilek saját ötleteikkel bombázták a szakembereket,
volt, aki homokheggyel, volt, aki a MÉH-ből odavontatott vastömeggel „oltott” volna. De érkezett olyan távirat is, amelynek feladója csak személyesen volt hajlandó elárulni a saját, különleges oltási módszerét.
A Kossuth rádióban a Szabó család című sorozatban is témát szolgáltatott a zsanai gázkitörés. Egy lakatos például ahhoz ragaszkodott, hogy az ő megoldását jegyzőkönyvben rögzítsék. Szerinte az lett volna a tökéletes megoldás, hogy egy vasúti tartálykocsi félbevágott hengerét, azaz egy harangszerű testet kellett volna ráereszteni a kitörő gázra. Ez persze teljes képtelenség lett volna, mert a 200 atmoszféra nyomású gáz
a harangot kilőtte volna a levegőbe.
Mások azzal jöttek, hogy egy helikopterről leengedett nagy acéldugóval lehetett volna ezárni a gázt.
Az ország – látva a zsanai küzdelmet – összefogott. Egy budapesti elektromos szövetkezet például ingyen építette ki azt a hangágyút, amelynek segítségével a lakosságot tájékoztatni tudták. Ennek akkor volt nagy jelentősége, amikor az első és második oltás után a gáz szabadon áramlott a magasba.
A kút elcsendesedése után történt még két olyan esemény, amely említésre méltó.
A 23 napon át tartó zsanai gázkitörés az 53. ilyen eset volt Magyarországon.
Mégis, abban a tekintetben az első – és unikális –, hogy a média naponta számolt be az eseményekről. 1968-ban, az algyői kitörés során nem volt annyira erős a média jelenléte, mint 11 évvel később, Zsanán.
A szocialista Csillagok háborúja a zsanai kút elcsendesedésével ért véget.
Hogy miért nevezték ennek? A George Lucas által rendezett film IV. epizódját (Egy új remény) 1977-ben mutatták be az Egyesült Államokban. A magyar bemutató 1979. augusztus 16-án történt. A sci-fiben látható fehér ruhás had (Darth Vader serege) ránézésre nagyon hasonlított a Zsanán dolgozó emberek speciális öltözékére. Nem sokkal a zsanai kitörés után ráaggatták a zsanai eseményekre ezt az elnevezést.
1980. október 21-én a zsanai földgázmező újra termelni kezdett. A lelőhely naponta 1 millió köbméter gáz kitermelésével járult hozzá Magyarország földgázfogyasztásához.
A cikk megírásához az Arcanum Digitális Tudománytárat használtuk.
