Menkauré, görög nevén Mükerinosz, Hafré fáraó fia, a 4. dinasztia uralkodója volt, aki a gízai fennsík harmadik és egyben a legkisebb, 65,5 méter magas és 103,4 méter élhosszúságú piramisát építtette fel 4500 évvel ezelőtt.
A piramis, amit az óegyiptomiak er Menkauré Netjer, azaz az isteni Menkauré piramisa néven emlegettek, valamint a hozzá épített komplexum befejezetlen maradt,
valószínűleg a fáraó korai halála miatt.
Utóda olcsóbb vályogtéglával fejezte be az építkezéseket.
A hagyomány szerint csak a VI. dinasztia utolsó uralkodója, Neithiqret (vagy görögösen Nitókrisz) királynő fejezte be a piramis építését, aki ide is temetkezett, ám ezt a történetet semmi sem támasztja alá. Viszont ugyancsak
a királynő személyéhez fűződik az időnként Menkauré piramisánál megjelenő gyönyörű női kísértet népszerű legendája is,
mert a babonás helybéliek szerint a „kísértet” Neithikret bolyongó lelkével azonos.
Az viszont sajnos már nem legenda, hogy az Ezeregyéjszaka meséiből is ismert Hárún ar-Rasid bagdadi kalifa fia, al-Mamún, miután a Hufu, vagy ismertebb nevén a Kheopsz-piramist feltörte, és azt üresen találta, elhatározta, hogy Menkauré piramisával próbál szerencsét.
Ma is jól látható e 9. századi „kutatás” nyoma
a piramis északi oldalán fekvő hosszú, függőleges és kürtőszerű nyílás formájában.
Az építmény rongálása később is folytatódott, Mohamed Ali egyiptomi alkirály a 19. század elején a Menkauré piramis rózsaszín gránit burkolatát használta fel ugyanis az alexandriai Arzenál építéséhez.
A piramisok sohasem önmagukban álltak, hanem mindig egy úgynevezett piramiskomplexum központi részeit alkották,
ami a következő építményekből állt:
a komplexumot kerítő falból, szatellit piramisból és az ún. királynőpiramisokból, magából a fő piramisból, és az előtte álló halotti templomból, a völgytemplomból, valamint ezt a két templomot összekötő útból.
A piramisok, minden egyéb híreszteléssel szemben, valóban a fáraók nyughelyei voltak.
Az egyiptomi hitvilágban az istenkirályként tisztelt fáraó gondoskodott a világrend fenntartásáról.
Az uralkodó halálával egy igen érzékeny periódus következett be, amikor is biztosítani kellett a fáraó túlvilági létét, hogy az egyiptomiak hite szerint a világrendben ne következzen be törés.
A piramiskomplexum azzal volt hivatott szolgálni ezt a folytonosságot,
hogy a fáraó átváltozását és túlvilági utazását segítette a halála után.
A komplexum a fáraó halotti szertartása után is élettel volt tele, hiszen a papság rendszeres áldozatokat mutatott be a helyszínen. Mark Lehner már több mint 30 éve kutatja a gízai fennsík titkait.
Legfontosabb felfedezésének és ásatásának a piramisépítők városának feltárása számít, ahol egykor valószínűleg a Hafré és Menkauré fáraók piramisait építő munkások éltek.
Az évezredek során a sivatag homokjába eltemetett, és Mark Lehner által felfedezett romváros modern régészeti eszközökkel történt vizsgálataiból fény derült többek között a piramisépítő munkások étkezési szokásaira, életkörülményeikre, sőt, még a betegségeikre is.
Korábban az Origo már készített egy exkluzív beszámolót a romváros nagy nemzetközi visszhangot kiváltó feltárásáról, ami idén tovább folytatódik.
Mark Lehner nemzetközi kutatócsoportját Pabeschitz Virág magyar ókorszakos régész is erősíti,
aki 2015 óta tagja a gízai régészcsapatnak.
(Pabeschitz Virág az ELTE-n végzett régészet és történelem szakokon, majd utazó archeológusként dolgozott több jelentős egyiptomi, szudáni, jordániai és iraki ásatáson. Jelenleg a kairói Holland-Flamand Intézet óraadó tanára.)
Menkauré völgytemplomát már korábban is kutatták, kisebb-nagyobb eredménnyel.
A 19. század elején, 1837-ben Vyse és Perring még meglehetősen destruktív módon,
robbantásokkal nyitottak utat a piramis belsejébe, és hat hónapos munkával sikerült is eljutniuk egészen a sírkamráig.
Itt megtalálták Menkauré díszes szarkofágját, benne a fáraó bebalzsamozott holttestével, amit Európába akartak szállítani.
Ám az Alexandriából kifutott Beatrice vitorlás 1838. október 13-án egy heves viharban fedélzetén Menkauré fáraó szarkofágjával a Földközi-tenger mélyére merült.
A Beatrice katasztrófáját egyes babonás lelkek azonnal a fáraó átkának tudták be.
A templom modern tudományos szempontok szerinti első ásatója George Andrew Reisner, a Harvard University és Boston Museum kutatócsoportjának vezetője volt, az 1900-as évek elején.
Reisner 1906 és 1924 között végzett ásatásainak köszönhetjük többek között azokat a mesterműveket, amelyek Menkauré fáraót, valamint a feleségét is ábrázolják, és amelyek valóban az óbirodalmi szobrászat kiemelkedő darabjainak számítanak.
Reisner korának régészeti tudása szerint hagyományozta ránk a templom alaprajzát és történetét.
E szerint a templomot két részletben építették: Menkauré idejében kapta meg a helyben bányászott mészkőből épült alapot, ám az épületet talán Menkauré hirtelen halála miatt már a következő uralkodó idején fejezték be agyagtéglával.
Ezután nem sokkal az egész épületcsoportot újjáépítették, mivel az a Nílus áradása miatt súlyos károkat szenvedett.
A 2000-es években a Giza Plateau Mapping Project új kutatást indított a völgytemplom modern ásatási technikákkal való feltárására. A régészek munkáját nagyon nehézzé teszi az a tény, hogy a templomot többször elmosta a Nílus áradása, ami a vályogtégla falakat szinte szabályosan elolvasztotta.
Ezt tovább nehezíti, hogy a templom területén a későbbi időszakokban kisebb házakat választottak le, amiket lakhatási célra használtak. Ez rendkívül bonyolulttá teszi a datálást és a modern vizsgálatok elvégzését.
2019-ben a kutatás újraindul modern ásatási technikák alkalmazásával, hogy így egy teljesebb képet kapjunk Menkauré piramisának történetéről. Ezzel remélhetőleg a gízai fennsík egy újabb puzzle-darabja fog a helyére kerülni.
Az izgalmas régészeti expedíció eseményeit a magyar kutató, Pabeschitz Virág közösségimédia-felületein követhetjük.
(A szerző, Pabeschitz Virág ókor szakos régész, PhD. doktorandusz, a Giza Plateau Mapping Project archeológusa és a kairói Holland-Flamand Intézet tanára)