A macskák az egymás közti kommunikációjukban elsősorban vizuális és szagjeleket, valamint vokalizációt használnak, a nyávogás így leginkább az embernek szól.
Noha a kismacskák még nyávognak az anyjuknak ha félnek, fáznak, vagy éhesek,
de velük szemben a felnőtt macskák már nem nyávogással, hanem sziszegéssel, dörmögéssel, szagjelekkel, valamint egyéb vokalizációval kommunikálnak egymással.
A nyávogás különböző dolgokat jelenthet különböző szituációkban, ráadásul egyedileg is jellemző a házi kedvenceinkre.
Ha a macska nyávog a gazdájának, minden esetben valamit mondani akar neki, például enni szeretne,
vagy simogatást kér, szeretné, ha gazdi kinyitná az ajtót, panaszkodik, vagy egyszerűen csak így köszön neki.
Ha alaposan odafigyelünk a kedvencünkre, egy idő után meg tudjuk különböztetni egymástól a nyávogás különféle formáit, és megértjük, mit is szeretne tőlünk a macskánk.
Attól függően, hogy milyen válaszokat kap, a macska képes megtanulni, hogy nyávogás útján kommunikáljon a gazdájával. Ez a fajta „beszéd" az együttélés során alakul ki,
és erősíti a macska, valamint gazdája közötti kapcsolatot.
Minél többször meghallgatjuk és válaszolunk a kedvencünknek, annál szívesebben fog társalogni velünk.
Ha valamiért távol kerül tőle a gazdája, a macska valósággal szenved a számára bensőséges társalgás megszűnésétől.
De nem minden macska egyformán beszédes, ez függ a fajtától, sőt egyénileg is változó lehet. A sziámi és a keleti macskák például beszédes fajtának számítanak, hozzájuk képest az abesszin, a perzsa, a karthauzi és a maine coon viszont igen szűkszavúak.
Van, amikor a macska tátog, de nem jön ki hang a torkán.
Ilyenkor ultrahangon kommunikál a fajtársaival.
Mi ezeket a magas frekvenciájú hangokat nem érzékeljük, de ők kitűnően elbeszélgetnek egymással ezzel a módszerrel.
Suzanne Schötz a svéd Lund University etológusa a macskák kommunikációját vizsgálva azt is kutatta, a nyávogásnak léteznek-e fajta vagy egyed specifikus formái, illetve, hogy mint az embereknek, a macskáknak is lehet-e akcentusuk. Bár a macskák másként kommunikálnak mint az emberek,
az állatoknak is van azonban egy jól azonosítható és kifinomult saját nyelvrendszere.
Az avatatlan fül számára a macskanyávogás egyneműnek tűnik, holott számos, egymástól jól elkülöníthető variánsa létezik. Suzanne Schötz az egyik kísérletével a Lundban és Stockholmban élő macskák valamint gazdáik kapcsolatát elemezte,
ugyanis mindkét svédországi régiónak jól felismerhető és egymástól eltérő dialektusa van.
Schötz egyebek mellett kíváncsi volt arra , hogy vajon a macskáknak is lehet-e „tájszólásuk".
A kísérlet során különféle emberi beszédnek tették ki a macskákat, és megfigyelték, hogyan válaszolnak:
vajon jobban szeretik-e, ha kisgyerek módjára gügyögve szólnak hozzájuk,
vagy inkább azt kedvelik, ha velük is felnőtt módjára kommunikálunk? Azt is megvizsgálták, hogy képesek-e felismerni az ismerős hangot a hanglejtés valamint a beszédstílus alapján.
Ebből a célból különböző beszédstílusokat rögzítetteka kutatók, majd elmentek a macska otthonába, és hangszórókat rejtettek el egy képernyő mögé. Ezután visszajátszották a különböző hanglejtéseket illetve emberi beszédhangokat, miközben a videoszalagokat is lejátszották.
A kutatók gondosan rögzítették a macskák válaszát, valamint megfigyelték testbeszéd jeleiket, a fül és fejmozgásuk, továbbá a testtartásuk változásait.
A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a legtöbb ember olyan beszédstílust használ a macskákkal, mint amikor kisgyerekkel beszélget, azaz a szokásosnál magasabbra vált a hanghordozás, és a hangmagasság terjedelme is sokkal változatosabb lesz.
Ezért a házi kedvencekkel folytatott beszélgetéseknek a normál beszédtől eltérő speciális hangtani mintázatuk van,
amit a macskák képesek egyedileg azonosítani.
Schötz a saját otthonában Donna, Rocky, Turbo, Visman, és Kompis nevű macskái viselkedését is megfigyelte. Mikrofonokat és videokamerákat helyezett el a ház körül, amelyek rögzítette macskái kommunikációját, illetve viselkedését.
Az eredmény még a svéd kutatónőt is megdöbbentette,
aki – nem tévedés - 538 különböző hangzást azonosított, melyeket akusztikai analízissel vizsgált, a különböző hangok frekvencia-eloszlását, intenzitását, hosszúságát, és a vokalizáció alapfrekvenciáját tanulmányozva, más jellemzőkkel együtt.
A mérések szerint a macskák által kiadott hangoknak rendkívül széles a terjedelmük, amelyek 25-től egészen 1.100 hertzig terjedhetnek.
A mérések megerősítették, hogy a macskák a hangok rendkívül széles repertoárját használják,
és a vokalizáció tónusa valamint a dallama is nagyon változatos. Erre vezethető vissza az a képességük, hogy a nyávogással megdöbbentően sok mindent tudnak közölni.
Schötz szerint a megfigyelések bebizonyították, minden macska képes kialakítani a gazdájával egy kifejezetten személyre szabott, és igen változatos kommunikációs formát, amit egyaránt alakíthat a gazdi beszéde, és az a nyelv is, amit a macska tulajdonosa beszél. Mindez újabb érdekes bizonyíték a macskák rendkívül magas intelligenciájára.