A Mexikói Országos Antropológiai és Történeti Intézet (INAH) egy különleges barlangra bukkant a Yucatán-félszigeten, ahol több mint százötven műemléket, köztük füstölő égőket, vázákat, valamint az ókori istenek és más vallási ikonok arcával díszített dekoratív lemezeket találtak.
A régészek úgy gondolják, hogy a kincslelet egyike lehet a Balamku néven ismert alagutak hálózatának hét, szent kamarájának, amelyet az ősi maják a Jaguár Istenként tiszteltek. A földalatti rendszer a festői rengetegben megbújó romváros, Chichén Itzá alatt helyezkedik el, amely a 13. században az évezredes maja civilizáció dicsőségét hirdette. Kevés ennél vérfagyasztóbb hely létezik a világon.
Az INAH szerint a most felbukkant műalkotások és tárgyi leletek valószínűleg az emberi kéz által több mint ezer éve érintetlenek. Bár a kincseket feltehetőleg szándékosan zárták el a kincskeresők elől, a rituális barlangot (egykor különösen kegyetlen emberáldozatok színhelyei voltak) 2018-ban fedezték fel újra az egykori városrészek között keresgélő régészek.
A barlangot 1966-ban még Víctor Segovia Pinto régész fedezte fel, aki a felfedezéséről jelentést is írt, de eddig még soha nem tárták fel a kincseit.
A régész inkább a mai napig ismeretlen okokból megbízta a helyi gazdálkodókat, hogy zárják le örökre a barlang bejáratát.
Segovia a felfedezésről szóló feljegyzései azonban eltűntek a történelem viharában, és az eset megoldatlan rejtélyt hagyott hátra, ami aztán további öt évtizedig kitartott. Egészen mostanáig.
Tavaly a régészek órákon át mászkáltak a város alatti szurokfekete alagutak klausztrofóbiát okozó hálózatain keresztül, hogy elérjék a barlang lezárt bejáratát
– mondta Guillermo de Anda vezető nyomozó, az INAH régésze a National Geographicnak. – A barlangban felfedezett, érintetlen tárgyi leletek tanulmányozásával talán jobban megérthetjük a maják barlang rituáléinak kultúráját.
A kutatók szerint a most újra felfedezett barlang további tanulmányozása – beleértve a telephely geológiáját és mikrobiológiáját is – kritikus részletek árulhat el a Chichén Itzában élő maják felemelkedéséről és bukásáról, valamint az akkori időszak víz- és éghajlati ciklusairól. A dzsungel közepén elterülő síkság templomvárosa a maja civilizáció legnagyobb politikai és gazdasági központjának számított.
Balamku nemcsak a Chichén Itzá kultúrájának összeomlásának pillanatát tudja pontosan beazonosítani, hanem a virágzó maja kor kezdetének momentumát is
– tette hozzá De Anda. – Most rendelkezésünkre áll egy zárt környezet, amely nagy mennyiségű információt is szolgáltat, beleértve a használható szerves anyagot is ahhoz, hogy megértsük Chichén Itzá fejlődését.