Aki már búvárkodott a fokföldi nagy Vals-öböl (False Bay) keleti partját szegélyező, vagy a Dyer-sziget környékét övező kiterjedt, és rendkívül gazdag élővilággal rendelkező barnamoszat erdőségekben, talán még emlékszik a merülés előtti eligazítások egyik vissza- visszatérőtérő biztonsági tanácsára:
abban a nem várt esetben, ha valaki a nyílt vízen összetalálkozna esetleg az errefelé viszonylag gyakori nagy fehér cápák egy-egy portyázó példányával, azonnal húzódjon vissza a közeli moszaterdőségbe, mert oda sohasem úsznak be ezek a félelmetes nagyragadozók.
De nem csak a hivatásos merülésvezetők,
hanem a tengerbiológusok is mindeddig úgy vélték, hogy a nagy fehér cápák elkerülik a sűrű víz alatti moszaterdőségeket.
A Biology Letters tudományos szakfolyóiratban április 3-án publikált tanulmány, - ami egy igen részletes terepi megfigyelés-sorozat eredményeit dolgozza fel-, azonban határozottan cáfolja ezt az eddig tényként kezelt feltételezést.
A Dél-afrikai Köztársaság partvidékén az 1990-es évek közepe óta vizsgálják a nagy fehér cápák (Carcharodon carcharias) prédálási szokásait. A két és fél évtized alatt összegyűjtött megfigyelési eredmények mindeddig azt sugallták, hogy a nagy fehér cápák a fő zsákmányuknak számító dél-afrikai medvefókákat (Arctocephalus pusillis pusillis) kivétel nélkül a parti öv nyílt vizein ejtik el akkor, amikor a fókák a kora reggeli órákban kisebb csoportokban elhagyják a partközeli sziklás zátonyokat.
Az aprólékos megfigyelésekkel sikerült feltárni a cápák rendkívül hatékony vadászati taktikáját is, amelyről mindeddig azt gondolták, ez az egyetlen, a medvefókákat elejtő prédálási módszerük.
A parttól a nyílt tenger felé tartó igen gyors és rendkívül fordulékony úszólábú tengeri emlősök elejtésére a nagy fehér cápák a komplex érzékelési rendszerük bevetésével egy egészen különleges, és rendkívül ravasznak mondható taktikát alkalmaznak.
A dél-afrikai medvefókák általában a kora reggeli szürkületben hagyják el az éjszakai pihenőhelyüket, a kisebb-nagyobb zátonyokat, és apróbb sziklaszigeteket.
A nagy fehér cápák a feszín alatt körözve várnak a fókákra, olyan mélységben,
ahol a hátuk fekete színe még teljesen beleolvad a reggeli homálytól sötét víz tömegébe,
így a fókák nem tudják kellő időben kiszúrni a mélyben ólálkodó ragadozót.
Igaz, hogy ebből a mélységből többnyire a cápák sem látják a fókák sziluettjét, de ez számukra nem jelent problémát. A várakozási mélységben ugyanis még nem a szemükkel, hanem az oldalvonal-rendszerükkel, ezzel a különleges „biológiai radarral" követik a zsákmányt.
Az oldalvonal-rendszer a felszínen úszó fókák keltette lökéshullámokat érzékeli,
és a nagy fehér az impulzusok intenzitásának növekedése vagy gyengülése alapján manőverezi magát a préda alá.
Amikor a cápa a zsákmányként kiszemelt fóka alá ér, felveszi az áldozat sebességét, majd kissé feljebb emelkedve, vizuálisan is azonosítja azt. Ezután hirtelen függőleges testhelyzetet vesz fel, majd teljes erőbevetéssel megindul felfelé.
( A felszínt elérve akár 54-60 km/órára felgyorsul, az alig 22-25 méteres távon!) Amikor a fóka észreveszi a viharos gyorsasággal, torpedóként közeledő hatalmas ragadozót, villámsebes kitérő manőverekbe kezd.
Az utolsó métereken a nagy fehér már vakon támad, mivel ilyenkor az áldozat harapása elleni védekezésként - egy feltételes reflexnek köszönhetően- a szemgolyóit befordítja a jól védett szemüregekbe.
Ez az átmeneti vakság sem gátolja meg azonban a pontos célra tartásban,
mert a látás helyett az utolsó métereken az orrán lévő speciális szerve, az úgynevezett Lorenzini-ampullák segítségével navigál, amelyek az áldozat testét övező mikrofeszültségű mező impulzusait érzékelik.
Ezt a típusú prédálást az elmúlt két évtizedben rendkívül jól dokumentálták víz alatti, valamint a felszíni megfigyelésekkel. Semmi sem utalt rá, hogy a nagy fehér cápák a nyílt vízi terepen kívül máshol is zsákmányolnak, arra pedig főleg nem számított senki, hogy ezek a ragadozók a számukra „zárt" térnek számító barnamoszat erdőségekben is felbukkanhatnak.
Oliver J. D. Jewell, Adrian C. Gleiss, és Salvador J. Jorgensen kutatócsoportjának a Walker-öböl keleti partján fekvő Gansbaai közelében, az egyik leghíresebb nagy fehér cápás „hot spot", a Dyer-sziget környékén nyolc nagy fehér cápára sikerült nagy felbontású, vízhatlan fémtokba zárt apró kamerát rögzítenie. A kutatással alapvetően az állatok aktivitását akarták részletesebben megvizsgálni.
A tengerbiológusok többségi szakmai álláspontja szerint ugyanis a nagy fehér cápák diurnális, azaz nappal aktív ragadozók, bár akadnak ezzel ellentétes megfigyelési adatok is.
Chris Fallows dél-afrikai kutató bizonyította be először a Vals-öbölben végzett megfigyeléseivel,
hogy a nagy fehér cápák a napnyugta utáni sötétségben, az éjszakai órákban is aktivitást mutatnak,
legalább is a másik híres „hot spot", a Fóka-sziget környékén.
Oliver J. D. Jewell és kollégái összesen 28,5 órás anyagot rögzítettek, a cápákra szerelt kamerák segítségével. A megjelölt nyolc egyed teljes testhossza 275 és 365 cm közötti volt, tehát valamennyi cápa felnőtt, kifejlett példánynak számított.
( Ennek azért van jelentősége, mert az újszülött, illetve még nem ivarérett, 180 cm alatti példányok a nagyobb ragadozók ellen védekezve gyakran behúzódnak olyan sekély és szűk lagúnákba, öblökbe, amit a kifejlett méretes egyedek mint számukra „zárt" teret elkerülnek.)
A felvételek kielemzése megdöbbentette a kutatókat.
Mind a nyolc megjelölt cápa ugyanis behatolt az eddig „tiltott területnek" feltételezett moszaterdőségbe, amit a felvételek képmezőjébe kandikáló moszatformációk bizonyítanak.
Az állatok közül hét egyed ismételten visszatért a moszaterdőbe, négy példány pedig a víz alatti erdőség kifejezetten sűrű részeibe is behatolt.
Két megjelölt nagy fehér, miközben a moszaterdőben úszott, más nagy fehér cápákkal is találkozott. A felvételek a moszaterdőbe beúszó nagy fehér cápák és a dél-afrikai medvefókák között tíz interakciót rögzítettek.
A képfelvételek szerint a fókák sűrű buborékfelhő kifújásával jelezték társaiknak a veszélyt, a cápák elől pedig a víz alatti erdőség sűrűbb részeibe próbáltak visszahúzódni, illetve lemerülve egész szorosan a tengeraljzathoz tapadtak.
Ez az első olyan megfigyelési-sorozat, amely kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy a nagy fehér cápák prédálási célból, rendszeresen behatolnak a kiterjedt és sűrű barnamoszat telepek közé is.
A tudósok – amint már említettük - korábban azt feltételezték, hogy a tengeri moszaterdők biztonságos menedéket nyújtanak a fókák számára, hogy elrejtsék őket egyik legfőbb ellenségük, a nagy fehér cápák elől,
az új felvételek azonban egyértelműen azt sugallják, hogy ez nem így van.
Ezzel tehát megdőlt az a tényként kezelt teória, hogy a nagy fehér zsákmányolása kizárólag a nyílt vízi területekre korlátozódik.
A Murdoch Egyetem tengerbiológusai bebizonyították, hogy a nagy fehér cápák prédálási szokásai még annál is jóval összetettebbek, mint ahogyan azt eddig feltételezték.
A kutatók között régóta ismert, hogy a nagy fehér úgynevezett opportunista ragadozó,
amely mindig a rendelkezésre álló zsákmányhoz igazítja a prédálási taktikáját. Hogy ez a fajta képességük a vadászati területhez való alkalmazkodásra is kiterjed, további bizonyíték a faj eddig is ismert magas intelligenciájára.
„
Az általunk összegyűjtött filmanyag új perspektívát ad a faj zsákmányolási szokásainak megítélésében"
– nyilatkozta Oliver J. D. Jewell, a Murdoch Egyetem tengerbiológusa.
A felvételek alapján egyértelműen kiderült, hogy a moszaterdőben – a nyílt víztől eltérő környezeti feltételekhez adaptálódva – a cápák teljesen más zsákmányolási taktikát alkalmaznak, mint a parttól távolabbi zátonyokon, tehát lényegében a nyílttengeri körülmények között élő fókakolóniák esetében.
A barnamoszat erdőségekben a nagy fehér cápák megkeresik azokat a folyosókat, amelyeken át mélyen be tudnak hatolni a moszatligetekbe,
és a szűkös tisztásokon a fókák üldözése közben akár 180 fokos villámgyors fordulókat téve
igyekeznek félelmetes állkapcsaik elé terelni a zsákmányt.
Az új felfedezés további inspirációt adhat a világtenger ma élő legnagyobb húsevő ragadozó hala még sok titkot rejtő viselkedésbiológiájának kutatásához.