Bemutatták Teleki Pál miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit

TELEKI Pál
Budapest, 2019. április 3. Teleki Pál levelei a Szenzációs iratok Budapest Főváros Levéltárában - Teleki Pál búcsúlevelei címmel tartott sajtótájékoztatón Budapest Főváros Levéltárában 2019. március 3-án. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Gróf Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök eddig ismeretlen búcsúleveleit mutatták be szerdán Budapesten, az egykori miniszterelnök halálának 78. évfordulóján a Fővárosi Levéltárban. A leveleket a politikus Incze Péter magántitkárának írta öngyilkossága előtt. A levelekből kiderül, mi vezethetett a miniszterelnök öngyilkosságához, amelyre hosszú ideig készülhetett - hangzott el a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A fővárosi önkormányzat támogatásával kerültek a levéltár tulajdonába Gróf Teleki Pál eddig ismeretlen búcsúlevelei az Incze család irataival együtt.

- hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Teleki Pál levelei a Szenzációs iratok Budapest Főváros Levéltárában - Teleki Pál búcsúlevelei címmel tartott sajtótájékoztatón Budapest Főváros Levéltárában Forrás: MTI/Mónus Márton

Ablonczy Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa kifejtette, hogy eddig ismert volt az 1950-es évek végén előkerült, Horthy Miklós kormányzónak írt búcsúlevél,

de Teleki feleségének írt búcsúlevele a mai napig nem került elő.

A most bemutatott, a személyi titkárának szóló két levél közül az egyik sokkal személyesebb, szikár hangvételű dokumentum, amelyben Teleki többek között az írja, hogy visszavonhatatlanul

megutálta az embereket, valamint azt kéri Inczétől, hogy mindenféle külsőség nélkül temessék el, és a sírkövére ne írják fel a nevét.

A levél borítékján az Inczének sürgősen felirat olvasható - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a levelen nem szerepel dátum, ezért

lehetséges, hogy nem az utolsó éjszakán keletkezett.

A levélben a diákjait, a cserkészeket is megemlíti, amely ugyancsak jelzés lehet arra, hogy a levél nem a halála éjszakáján íródott.

A másik, többször átdátumozott iratban puritán rendelkezés olvasható a temetéséről és a könyveiről, ebben azt kéri Inczétől, hogy búcsúztatására csak ő kísérje el.

Teleki régóta készült a halálra

Ablonczy felhívta a figyelmet arra, hogy Teleki folyamatosan, már 20-as évek végétől készült a halálra. Erre utal a levél többszöri átdátumozása: Incze Péter 1929-ben kapta meg, de szerepel rajta az 1930-as, 1932-es, 1935-ös dátum is. A keltezéseket maga Teleki húzta át, majd 1938. május 15-én zárta a levelet azzal, hogy "mindez ma is változatlanul fennáll". Ekkor lett az Imrédy-kormány kultuszminisztere - magyarázta a történész.

Ablonczy arról is beszélt, hogy a miniszterelnök többször is próbált más állást találni a hozzá nagyon közelálló Inczének, erről több levél is tanúskodik. Elmondta, hogy az

Horváth J. András főlevéltáros emlékeztetett, hogy a levéltár régóta gyűjti a személyes és családi iratokat, 2006 óta számos jelentős irategyüttesre tettek szert. Hangsúlyozta: a most átadott iratokból kirajzolódik a két személy kapcsolatának a jellege, jelentősége és intenzitása.

Kenyeres István, a levéltár főigazgatója elmondta, hogy a dokumentumok hamarosan elérhetőek lesznek a fővárosi levéltár honlapján. Az Incze család hagyatéka a Teleki Pált érintő iratok mellett számos más dokumentumot és korabeli fényképeket is tartalmaz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!