Tengerbiológusok egy csoportja azt találta, hogy a nagy fehér cápák (Carcharodon carcharias) kevesebb élelemhez jutnak akkor, ha orkák (Orcinus orca) jelennek meg a közelben.
Amikor szembe kerülnek a kardszárnyú delfinekkel, a fehér cápák inkább hátrahagyják vadászterületüket, és legalább egy évig nem is térnek vissza, még akkor sem, ha az orkák egyébként idő előtt továbbállnak"
– mondta Salvador Jorgensen, a Monterey Bay Aquarium tengerökológusa.
A kutatócsoport két fő forrásból gyűjtött adatokat:
Ezek mellett a biológusok négy cápa-orka összetűzést is dokumentáltak a Kalifornia partjai környékén található Greater Farallones National Marine Sanctuary területén, a csetepatékból levont konklúziókat pedig összevetették a fenti vizsgálatokból származó adatokkal.
Az eredmények azt mutatták, hogy amikor a kardszárnyú delfinek felbukkantak egy régióban, a cápák minden alkalommal villámgyorsan eliszkoltak, és csak a következő évben tértek vissza elhagyott vadászterületükre.
Ez akkor is így volt, ha az orkák csak nagyon rövid ideig (kevesebb mint egy óráig) úszkáltak a cápák territóriumában.
Az elefántfókák (Mirounga angustirostrous). A faj képviselői a cápák kedvelt prédaállatai.
A vadászidény során átlagosan 40 elefántfókát ejtenek a fehér cápák a délkeleti Farallon-szigetnél. Ám miután az orkák megjelennek, és a cápák kereket oldanak, egyetlen fóka sem válik prédává"
– mondta Scot Anderson tengerbiológus. Bár a kardszárnyú delfinek étlapján is szerepelnek elefántfókák, a megfigyelések alapján az alkalmi látogatók inkább a halakat részesítik előnyben.
A fehér cápák egyébként nem úsztak túlságosan távol az eredeti vadászterületüktől, csupán biztonságos távolságot igyekeztek tartani az orkáktól. Néhány merészebb példány azonban távolabbi vizekre kalandozott, és a Csendes-óceán közepén vert tanyát. Ezek a cápák ráadásul nem kis példányok, testhosszuk az 5,5 métert is elérheti.
Ennek ellenére a kardszárnyú delfinek riasztó hatékonysággal képesek legyilkolni a nagy fehéreket is; az utóbbi időben több helyen is cápatetemek vetődtek partra, nem kivételek ez alól a Farallon-szigetek sem.
Mindegyikükre az volt a jellemző, hogy a májuk hiányzott, vélhetően az orkák erre a vitaminokban gazdag, tápláló szervre pályáztak.
Hogy az elkerülő magatartás egy ösztönös vagy tanult viselkedési forma a cápáknál, még nem tudni.
Úgy gondolom, ezek az esetek azt demonstrálják, hogy a táplálékláncok nem minden esetben lineárisak"
– adott hangot véleményének Jorgensen. Hozzátette: szárazföldi csúcsragadozóknál ilyen jellegű interakciók sokkal sűrűbben figyelhetők meg, mint tengerekben élőknél, így dinamikájuk sem ismert a szakértők előtt.
Az eredményeket ismertető publikáció a Scientific Reports legújabb számában jelent meg.