„A vezér teste lángokban áll! Nem akarod megnézni?"
(Egy SS-őr Rochus Mischnek, a kancellária távírászának, 1945. április 30-án)
1945. április 20-án, Adolf Hitler 56. születésnapján egyre jobban felerősödő félelmetes dübörgésre ébredt a romokba dőlt birodalmi főváros, Berlin lakossága. Sajátos születésnapi ajándékként, Georgij K. Zsukov marsall 1. belorusz frontjának a keleti külvárosokba aznap hajnalban betört egységei kora reggeltől megkezdték a kormányzati negyed és a birodalmi kancellária környékének nehéztüzérséggel való lövetését.
Az egymás után becsapódó és felrobbanó gránátok pokoli zajában még a legfanatikusabb nácik számára is egyértelművé vált, hogy nincs tovább, elérkezett a vég.
Az 1. belorusz front, valamint Ivan Konyev marsall 1. ukrán frontja által harapófogóba zárt Berlin központjában fekvő Birodalmi Kancellária földalatti bunkerének szürreális világában, az akkorra már teljesen leépült, és a valóságtól mindenben elszakadt
Adolf Hitler számára kétségek és fel-fellángoló irreális remények között teltek az utolsó napok.
Az április 20.-i nyomott hangulatú születésnapi fogadás után a Führer legközelebbi hívei és harcostársai, így többek között Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője, Wilhelm Keitel vezértábornagy, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) a német véderő főparancsnokságának feje, valamint Albert Speer fegyverkezési miniszter és még sokan mások sietősen távoztak az apokaliptikus képet mutató fővárosból.
A náci vezetők közül egyedül csak Joseph Goebbels, a „Herr Doktor", a nagyhatalmú propagandaminiszter és berlini gauleiter, valamint Martin Bormann, a pártkancellária főnöke maradtak Hitler mellett.
Adolf Hitler először az április 24.-én megtartott szokásos napi helyzetértékelő megbeszélésen mondta ki nyíltan, hogy vége mindennek, és elvesztették a háborút.
Ám ezután ismét hamis illúziókba ringatta magát, arról ábrándozva, hogy Wenck tábornok 12., illetve Steiner SS-Obergruppenführer 9. hadserege majd felmenti Berlint, és az oroszok a birodalmi főváros falai alatt fogják elszenvedni „a világtörténelem legnagyobb vereségét."
Senki sem merte felvilágosítani az ekkor már álomvilágban élő Führert arról,
hogy sem Wenck, sem pedig Steiner tábornok nem siet Berlin felmentésére,
hanem hadseregeik maradványaival nyugat felé tartanak, hogy az oroszoktól elszakadva, lehetőség szerint amerikai fogságba kerüljenek.
Az 1. belorusz front erre kijelölt egységei április 30-án hajnalra tervezték a végső roham megindítását a Reichstag elfoglalására. Georgij K. Zsukov marsall elszánta magát, hogy kerül amibe kerül, de még a május elsejei moszkvai díszszemle előtt elfoglalja a Harmadik Birodalom szimbólumának számító épületet, ünnepi meglepetésként a „gazda", Joszif V. Sztálin számára.
Sztálin, aki korábban szinte paranoiás módon rettegett attól, hogy az amerikaiak esetleg a Vörös Hadsereget megelőzve érnek Berlin alá, most, hogy a „fasiszta fenevad odúja" az 1. belorusz, illetve az 1. ukrán frontok szoros harapófogójában éppen az utolsókat rúgta, már nem szólt bele harctéri parancsnokainak döntéseibe, Zsukovra bízva a győzelem gyümölcsének learatását.
A nagy trófea, Berlin megszerzése még ékesebbnek bizonyulhatott volna Zsukov számára, ha – élve vagy holtan – Adolf Hitlert is a Reichstaggal együtt szervírozhatja fel Sztálin számára.
A marsall parancsára ezért az 1. belorusz front kötelékébe tartozó 3. csapásmérő hadsereg SZMERS – különítményét, - speciális hírszerző illetve felderítő egységét -, arra utasították, hogy törjön a kormányzati negyed szíve, a birodalmi kancellária felé, és ha lehetséges, fogják el élve Hitlert.
A szovjet hírszerzés Adolf Hitler hollétével kapcsolatos információi azonban rendkívül hiányosak és zavarosak voltak.
A parancsnokságon senki sem tudta biztosan, hogy a Harmadik Birodalom feje egyáltalán Berlinben tartózkodik-e még.
„A hírszerzés információja elégtelen, ellentmondásos és megbízhatatlan volt „ – írta erről később Jelena Rzsevszkaja, a SZMERS - csoporthoz kirendelt orosz-német tolmács.
A bizonytalanságot még tovább fokozta az az április 28.-án befutott jelentés, amely szerint a kancellária közvetlen közeléből egy kisgép emelkedett a magasba, és a szórványos légvédelmi tűz ellenére sikerült sértetlenül elhagynia a kormányzati negyed légterét.
A hír hallatán, a szovjet parancsnokságon sokan úgy vélték,
hogy maga Hitler menekülhetett el a Fieseler Fi-156 típusú egymotoros gép fedélzetén.
(Valójában Robert Ritter von Greim, az „árulása" miatt leváltott Göring helyére frissen kinevezett új Luftwaffe főparancsnok távozott a „Führer-bunkerból" a fanatikus náci női mesterpilóta, Hanna Reitsch társaságában. )
A csoport előreküldött felderítői a kancellária közelében elfogtak egy fiatal katonát, ám a halálra rémült,
és mint utóbb kiderült, alig 15 éves Hitlerjugend semmi használhatót sem tudott mondani a kihallgatóinak.
Április 29-én este már nagyobb szerencsével jártak, mert sikerült elkapniuk egy civil ruhában menekülő ápolót, aki át akart surranni a szovjet vonalakon.
A férfiről kiderült, hogy a birodalmi kancellárián ápolta a sebesülteket,
és ő azt hallotta ott az előző napon, hogy Hitler még „az alagsorban van".
A SZMERS - alakulat április 30.-án alig 300-400 méterre a céltól azonban átmenetileg elakadt a kancelláriát védő Wilhelm Mhonke SS-Brigadeführer (vezérőrnagy) fanatikusan küzdő SS-egységeinek elhárító tüzében.
A bunker mélyén meglapuló Adolf Hitler csak április 28.-án látta be végleg, hogy nincs tovább, és számára is elérkezett az idő. Ezen a napon futott be ugyanis a kancellária rádiósközpontjába a volt szövetségese és harcostársa, Benito Mussolini csúfos haláláról szóló hír.
A svájci határ felé igyekvő Mussolinit valamint a vele tartó barátnőjét, Carla Petaccit olasz kommunista partizánok fogták el menekülés közben, és mindkettejüket a helyszínen agyonlőtték.
A Duce és szeretője meggyalázott holttestét Milánó egyik terén a lábuknál fogva felakasztva állították ki közszemlére.
Az erről szóló telexet Hitler gondosan végigolvasta, ceruzával külön is aláhúzva a „lábánál fogva felakasztva" kitételt.
Hitler nem akart ilyen sorsot magának még holtában sem. Ekkorra már eldöntötte, hogy végez magával, ám Mussolini halálhírére az is megmásíthatatlan elhatározásává vált, hogy az öngyilkossága után el kell égetni a holttestét.
Bizalmasai körében határozottan kijelentette, hogy sem élve, sem pedig holtan nem kerülhet az oroszok kezébe, mert ha élve elfognák, egészen biztos, hogy Sztálin ketrecbe zárva mutogatná őt a moszkvai állatkertben,
ha pedig csak a holtteste jutna szovjet kézre, akkor kitömve állítanák ki közszemlére.
A Führer megbomlott elméjében az a prózai lehetőség fel sem merült, hogy az állatkerti ketrec helyett a szörnyű háborús bűntettek értelmi szerzőjeként
esetleg majd inkább bíróság elé állítják.
Ezért arra utasította adjutánsát, hogy szervezze meg az ő, valamint az önként választott halálba vele tartó Eva Braun holttestének elégetését, miután öngyilkosok lettek.
Otto Günsche Hitler személyi sofőrje, Erich Kempka segítségével összesen 180 liter benzint tudott összegyűjteni a vezér utasításának végrehajtásához. Április 30-án a kora délutáni órákban - miután előző nap feleségül vette szeretőjét, Eva Braunt,- a Führer elbúcsúzott a vele maradt munkatársaitól, és az újdonsült Frau Hitlerrel együtt visszavonult a szobájába.
Günschének szigorúan meghagyta, hogy senkit se engedjen be hozzájuk, majd magukra csukta az ajtót.
Az idegfeszítő várakozás csendjét csak a bunker alsó szintjéről felszűrődő részeg mulatozás zaja,
valamint a félőrült módjára betoppanó Magda Goebbels sikoltozása törte meg,
aki mindenáron be akart jutni Hitlerhez, hogy lebeszélje a Führert elhatározásáról. Így szinte alig hallatszott ki az ajtón túlról az a tompa csattanás, ami azt jelezte, hogy Hitler sorsa bevégeztetett.
A főnökétől korábban kapott utasítás szerint eljárva, Günsche néhány SS-katona segítségével egy-egy tábori pokrócba csavarva felvitte a holttesteket a kancellária romos kertjébe. Hitler és Eva Braun földi maradványait egy bombatölcsérbe tették, majd a katonák a már előre odakészített marmonkannákban lévő benzint rálocsolták a holttestekre.
Günsche ezután meggyújtott egy rongydarabot és bedobta a gödörbe.
A felcsapó lángok rőt fényében a Führer bizarr sírhelyét körülállók, Goebbels, Bormann, Krebs és Burgdorf tábornokok önkéntelenül is vigyázzállásba meredtek, és karjukat előrelendítve náci tisztelgéssel búcsúztatták Hitlert, és a vele együtt sírba szálló Harmadik Birodalmat.
Zsukov főhadiszállásán minderről azonban semmit sem tudtak.
Hitler haláláról Csujkov hadseregtábornok értesült először hivatalosan, május elsején kora hajnalban.
Még április 30-án, az esti órákban, rádióüzenet érkezett a birodalmi kancelláriáról a Vörös Hadsereg berlini parancsnokságára.
Az üzenet szerint Krebs tábornok vezetésével egy német delegáció szeretne tárgyalni a fegyverszüneti feltételekről, és ezért ideiglenes tűzszünetet elrendelését kérik.
Mivel a kancellária a 8. gárdahadsereg sávjában feküdt, Csujkov a tárgyalások biztosítására április 30-án este 10 órától másnap reggel 6 óráig tartó fegyvernyugvást rendelet el ebben a körzetben.
Az oroszul jól beszélő Krebs tábornokot és kíséretét Csujkov hajnali négy órakor fogadta a főhadiszállásán.
Amit mondani fogok, teljes titok. Önök az első külföldiek, akik megtudják, hogy Adolf Hitler április 30-án öngyilkosságot követett el"
– kezdte mondandóját Hans Krebs tábornok, majd hatásvadász szünetet tartva várta bejelentésének hatását. „Tudjuk" – vágta rá pókerarccal Csujkov, pedig majd felrobbant az izgalomtól e rendkívüli hír hallatán, de a lódítással össze akarta zavarni a német tábornokot.
Krebs ezután ismertette Hitler politikai végakaratát, valamint az új kancellárnak megtett Goebbels üzenetét. A tűkön ülő Csujkov még a tárgyalás közben kiment, és felhívta Zsukov főhadiszállását, hogy rögvest megtelefonálja a rendkívüli hírt.
Zsukov véletlenül sem szerette volna, hogy a „gazda" ne őtőle tudja meg a szenzációs hírt,
ezért azonnal felhívatta személyes vonalán a dácsájában tartózkodó Sztálint, de néhány percet várnia kellett, mert a szovjet diktátor már lefeküdt aludni.
Sztálin csendben végighallgatta Zsukov jelentését, majd így kommentálta Hitler öngyilkosságának hírét:
Akkor most megkapta a magáét. Kár, hogy nem tudtuk élve elfogni."
Sztálin kérdésére, hogy hol van most Hitler holtteste, Zsukov Krebs tábornok állítására hivatkozva közölte, valószínűleg elégették.
Sztálin még röviden tudatta Zsukovval, hogy nem lesz semmilyen fegyverszüneti megállapodás a németekkel, majd visszafeküdt az ágyába aludni.
Miután május elsején délután, a gyerekeik meggyilkolása után Joseph és Magad Goebbels példaképükhöz, a halott Hitlerhez hasonlóan öngyilkosságot követtek el, az itt-ott még tomboló ellenállás gyorsan összeomlott, és május 2-án Berlinben végleg elhallgattak a fegyverek.
Az április 29-én a kancellária körüli harcokban elakadt SZMERS - egység Berzarin tábornok parancsára kordont vont a birodalmi kancellária épülete köré, és az ott lebzselő katonákat elzavarták az épület környékéről.
A kémelhárító egység egyik speciális alakulata azonnal hozzáfogott, hogy tüzetesen átkutassa a kancellária épületét és a bunkert. Berzarin
a Szovjetunió Hőse kitüntetés aranycsillagát helyezte kilátásba annak a katonának , aki felfedezi Hitler holttestét.
A kutatást egy utászalakulat segített, a feltételezett aknák és robbanószerek miatt.
Legelőször a Goebbels házaspár összeégett holttestét találták meg
a kancellária törmelékekkel és bombatölcsérekkel elborított udvarán.
Goebbelst a nagy feje és ortopéd cipőinek maradványai alapján viszonylag könnyen azonosították, ám a legfőbb feladat, Hitler holttestének agnoszkálása még váratott magára.
Pedig igen nagy nyomás nehezedett a kutatást személyesen irányító Alekszandr Anatoljevics Vagyisz altábornagyra, mert a Pravda, a központi pártlap aznap reggeli számában a Hitler haláláról szóló hírt egyszerű „fasiszta cselfogásként" kérdőjelezte meg.
Magát Sztálint is komoly kétségek gyötörték Hitler halálhírének valódiságával kapcsolatosan, amit emiatt nem is hoztak nyilvánosságra.
Végül az egyik elfogott SS-katona, -aki Günsche utasítására részt vett a holttestek elégetésében - vezette nyomra az idegesen kutakodó kémelhárítókat, felfedve előttük azt a bombatölcsért, amiben Hitler és Eva Braun felismerhetetlenségig összeégett holtteste feküdt.
A holttestek megtalálásról szóló hírt Berija személyesen jelentette Sztálinnak, aki még aznap délután Berezovszkij professzor vezetésével a legkiválóbb moszkvai patológusokból és igazságügyi orvosszakértőkből álló csoportot küldött Berlinbe egy különgép fedélzetén, hogy derítsék ki, valóban Hitler holtteste fekszik-e a kancellária kertjének bombatölcsérében.
A Berlinben tartózkodó Ivan Szerov állambiztonsági tábornoknak - akinek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc miatt csenghet ismerősen a neve - pedig megparancsolta, hogy külön egy erre a célra összeállított NKVD-csoporttal segítse a szakértők munkáját.
Szerov csoportja több mint hatékonyan dolgozott, ugyanis alig két napon belül felkutatták és előállították Hitler személyi fogorvosának volt asszisztensét, aki a szovjet szakértőknek átadta a birtokában maradt kezelési kartonokat.
E dokumentumok segítségével Berezovszkij professzor csoportjának a kétséget kizáró bizonyosság szintjén sikerült megállapítania, hogy a bombatölcsérben fellelt férfiholttest fogazata mindenben megegyezik Adolf Hitler fogazatával, tehát az összeégett holttest a Harmadik Birodalom egykori Führeréé.
Hitler földi maradványait Berlinből Moszkvába szállították,
de mind a mai napig nem tudni pontosan, hogy ott mi történt velük.
Egyes források szerint mindaz, ami Adolf Hitler testéből megmaradt, 2001-ben semmisült meg végleg, amikor a maradványokat elhamvasztották.