Friedrichshafen, a Bodeni-tó menti német kisváros, a Dornier család hidroplánjai valamint Zeppelin gróf léghajója miatt már több mint egy évszázada híres a repülésről.
Ezért nem véletlen, hogy minden tavasszal, ez az ikonikus város lesz egy hétig Európa kisgépes fővárosa, ahol az Aero Friedrichshafen rendezvényen az új fejlesztések mindig a figyelem központjában állnak.
Az elmúlt három évben az elektromos és hibrid hajtás témája egyre nagyobb teret nyert a rangos nemzetközi seregszemlén.
2016-ban a magyar Magnus eFusion kétszemélyes Siemens elektromos hajtásrendszerű kisrepülőgép világpremierje még csak előkészületek alatt állt, de a következő évben a magyar gép a szintén elektromos hajtású német EXTRA műrepülő géppel a világ első ilyen páros repülését mutatta be a Zeppelin hangár előtt.
Még szintén 2017-ben egy norvég start-up kétéltű hibrid hajtású hidroplánjáról, az idén pedig a kínai-német kooperációban elkészült AutoflightX, egy helyből felszálló repülőgép bemutató példányáról húzták le ünnepélyes keretek között a leplet.
Az egyik kéz Tian Yu-é volt,
aki az általa alapított Yuneec cégnek köszönhetően az elektromos repülés egyik világhírű úttörőjének számít.
Két éve a zöld repülőgépek az „előszobából" beköltöztek az A7-es csarnokba, az idén pedig szinte már az összes kiállító csarnokban feltűntek.
Az elektromos és hibrid repülésfejlesztés térfoglalása világtendencia,
az új ágazat a nagy multi cégek és milliárdosok kedvenc befektetési területévé vált. A zöld repülést jelentősen ösztönzik a többi közlekedési ágazat elektromos és hibrid hajtásának eredményei is.
A szakértők szerint a zöld repülés legnagyobb előnye a csendes és – főleg - az olcsó üzemelés. Európában számos helyen a kisgépek a sportreptereket a hagyományos hajtómű zaja miatt időben korlátozottan vagy egyáltalán nem is használhatják, viszont ezekkel a gépekkel szinte már bárhol megnyílik a repülési lehetőség.
A csendes üzemmód miatt a fülkében az utasok képesek beszélni egymással, és nemcsak a fejhallgatón keresztül kommunikálhatnak.
Ahogy a fapados repülőgépek diszkont árai, úgy az elektromos hajtású repülőgépek üzemeltetésének relatíve olcsó volta is
egyre több ember számára fogja lehetővé tenni a kisgépes repülést, akár pilótaként, akár utasként.
Az olcsóbb önköltség több dologból tevődik össze, így például az elektromos motor a hagyományos motorhoz képest hozzávetőleg ötször hatékonyabb, és csak ötször annyi idő után kell nagyjavítani, mint egy hagyományos, belsőégésű hajtóművet.
Pöccintésre indul, nincs üzemi hőmérséklet elérés a felszállás előtt, és az áramot a hajtáshoz vezetékek viszik. (Részletek az elektromos hajtás előnyeiről az Origo korábbi cikkében.)
Ráadásul egy ilyen repülőgép sokkal kevesebb alkatrészből áll,
önsúlyként jóval kisebb haszontalan terhet kell a levegőbe emelnie és még folytathatnánk az előnyök felsorolását. Végül az áram hosszabb távon olcsóbb lesz a szénhidrogén eredetű üzemanyagoknál, főleg ha majd napenergiából nyerik azt.
A zöld repülésben szabadon szárnyalhat a tervező képzelete, például a légcsavarok számát tekintve, hiszen azok egybeépülnek az e-hajtóművekkel. Néhány példa erre. Az osztrák Diamond repülőgépgyár csak fényképen hozta el új zöld típusát.
A Diamond DA40 eredetileg négyszemélyes gép, a kabin előtt elhelyezett hagyományos hajtással és légcsavarral. A Siemensszel kialakított hibrid változatban a két elektromos hajtóművet a légcsavarokkal együtt oldalt szerelték fel a kabinra.
Az izraeli Eviation Alice már egy 11 személyes kisebb utasszállító, amely sajnos csak egy félméteres modellel volt jelen a kiállításon.
Ott a három tolólégcsavaros e-hajtóműből szokatlan módon kettőt a szárnyvégre szereltek, egy nagyobbat meg a törzs hátuljára. A már előzőekben említett AutoflightX V600 pedig hét légcsavaros.
Egy nagyobb a kabin végére került toló üzemmódban, a helyből felszálló repülőgép ezzel halad utazó üzemmódban.
A le-felszállás hajtásigényét igen szellemesen oldották meg. Az elől levő kis kacsaszárnyat és a „rendes" félszárnyakat mindkét oldalon egy-egy rúddal kötötték össze, végükön a függőleges vezérsíkkal, vagyis a „farokkal".
A rúd két végén lefelé, közepén pedig felfelé mutató kétágú légcsavarok emelik fel, illetve eresztik le a gépet, amelyek utazó üzemmódban szinte eltűnnek, rásimulnak a tartókonzolra.
A legtöbb rotor egyetlen gépen egyébként két éve volt látható Friedrichshafenben, a Volocopter-en, ahol a kétszemélyes kabint egy dupla körtartón elhelyezett 18 kis rotor emeli, süllyeszti, illetve utaztatja.
Ezt azonban felvásárolta a Daimler konszern fejlesztő vállalata, így az idén már nem jöttek el, mert kinőtték a kiállítás kereteit.
Az elektromos hajtás legnagyobb korlátja manapság a rövid üzemidő, ami általában fél és egy óra közötti. A félóra kötelező navigációs tartalékra vonatkozó előírás miatt ezért a már repülő elektromos hajtású gépek általában a repülőtér körül működhetnek, és kizárólag csak rövidebb útvonalon repülhetnek.
De az elektromos hajtás kapacitása a mobiltelefonokhoz hasonlóan fantasztikusan fejlődik,
és itt nemcsak az akkumulátorok teljesítményéről beszélhetünk. Az újabb akkumultátorokat sok ezer kis cellából építik össze, ezek pedig már jóval hatékonyabbak.
A Siemens egyik magyar vezetője elmondta, hogy az áramátalakító inverterrel és a számítógépes vezérlő rendszerekkel tovább lehet fokozni a teljesítményt, ezért is beszélünk elektromos hajtásrendszerről.
A teljesítmény növelésének egyik módja, hogy a gép szinte minden zugát telepakolják akkumulátorokkal.
Ezt az utat választotta a 11 személyes Eviation Alice,
ahol a gép súlyának 60 százalékát az akkumulátorok teszik ki, mivel a cellákat már hajlítani is lehet.
A teljesítmény növelésére jelenleg még sokkal inkább bevett megoldás egy áramfejlesztő motor beépítése.
A korábban említett Diamond-Siemens négyszemélyes hibrid gép orrában
egy eredetileg Nissan személygépkocsihoz gyártott és átalakított dízel generátor muzsikál a levegőben,
így az akkumulátoros hajtás fél óráját 5 órára, a hatótávolságot pedig 1000 kilométerre sikerült megnövelni.
A COMCO német könnyű repülőgépgyár Ikarus C42-es gépe a kedvencem, mert néhány éve ennek úszótalpas változatával repültem Finnországban, a vízről felszállva. Meghívóm egy DC 10 óriásgép kapitánya volt, aki leheletfinoman repülte ezt a kétszemélyes kis szöcskét.
Idén a C42 félig kész új hibrid változatával találkozhattunk az Aero-n, amely eddig ez az egyedül engedélyezett gép Németországban, e-hajtóművel.
A hibrid változatába egy 15 kilogrammos sportautó motort szereltek be a gép hátsó részébe,
amely a 35 liter üzemanyagból előállított árammal képes lesz akár 6-7 órát a levegőben tartanai a COMCO hibrid Ikaruszát.
Az olasz Alpi Aviation két legyet ütött egy csapásra. A repülés során a nagy teljesítmény igény csak a felszállás és az emelkedés időszakában szükséges, később elég ennek a fele-kétharmada is.
Az olasz gyár alapító-vezetője húsz év alatt több mint ezer különböző repülőgépet épített,
köztük kitben, nagy ládában alkatrészként eladottakat is.
Megfordította a képletet: a kisgépes repülésben szokásos autóbenzines Rotax hajtóműhöz hozzáadott egy elektromotort 20 percre elégséges akkumulátor kapacitással.
A két motor közös tengelyen, de külön-külön kapcsolhatóan az elől levő légcsavar felé dolgozik. A hibrid két eleme az indulás kritikus időszakában együtt hajt, így összeadódik a teljesítményük.
Ha véletlenül valamelyik hajtómű repülés közben elromlana,
akkor a másikkal repülve elkerülhető a vészhelyzet,
ráadásul még menet közben újratölthető az aksi. Igy 2-3 órával több repülési idő hozható ki a hibridből, a fokozott biztonság mellett.
Az e-Flight Expo vezérhelyeként működő A7 csarnok fő kiállítója idén is a német Siemens világcég volt. Míg korábban itt inkábba repülőgépeket láthattunk, most az elektromos motorok és hajtáselemek uralták a standot.
Dr. Frank Anton, a Siemens eAircraft részlegének vezetője az elmúlt években sokszor elmondta,
hogy a Siemens soha nem fog e-repülőgépeket gyártani,
így a látvány is jobban megfelelt a vállalati karakternek.
Az elektromos hajtás minden tervezőnek nagy szabadságot biztosít, hiszen az e-repüléshez kisebb-nagyobb erőforrásra van szükség. A Siemens standján öt különböző teljesítményű motort állítottak ki, 30 Kwh-tól egészen a 260 Kwh teljesítményig, mellettük meg inventereket, szabályozó rendszereket.
A kis repülőgépeket fejlesztő-építő gyárak általában csak a gép sárkányát készítik saját maguk, minden mást többnyire a beszállítóktól vesznek át .
A Siemens is árulni fogja az általa kifejlesztett hajtásrendszereket. Együttműködési megállapodás esetén a Siemens a gyártóval együtt részt vesz a fejlesztésben,és ha igénylik, hozzáadja ehhez a saját hibrid elemeit.
A zöld repülés mint üzlet, egyelőre még gyerekcipőben jár, ezért is fontos a kooperáció. Erről, paravánokon számoltak be a Siemens standján. A Siemens hajtásrendszer működteti a Cityairbus helyből felszálló pilóta nélküli négy üléses légi taxiját,
amely a kiállítás után pár nappal sikeres szűzfelszállást hajtott végre.
De már repül egy amerikai céggel közösen fejlesztett kétüléses Sun Flyer, és hamarosan jöhet a négy személyes és napelemes változata is.
A B1 csarnokban állított ki a német könnyűrepülőgép gyár, a Flight Desing, amely a F2 repülőgép családdal erősebb kabint, hatékonyabb szárnyat hozott, benne a modularitás elvét.
A vevő több motor, több légcsavar, több avionatika közült választhat.
A kétszemélyes gép egyik kiállított változata az F2e volt, amibe a Siemens rakott hajtásrendszert, de még dolgoznak rajta, ám nemsokára várható az első repülése.
Ivo Boscarol, a szlovéniai Pipistrel alapítója és vezérigazgatója a zöld repülés egyik legnagyobb alakja a világon. Nyolc évvel ezelőtt,
2011-ben a NASA és a Google addig elképzelhetetlenül nagy, egymillió háromszázezer dolláros első díjat ajánlott fel annak,
aki a Green Flight Challenge nevű versenyen elektromos hajtással közel 400 kilométert repül.
A versenyfeltételek szerint a távot kevesebb mint két óra alatt kellett teljesíteni, és a gép nem fogyaszthat többet egy személyre vetítve egy gallon, azaz 3,6 liter benzin egyenértéknél többet.
Az Amerikában rendezett légi versenyt egy addig ismeretlen szlovén gyökerű kis gyári csapat, a Pipistrel nyerte meg, egy csomó akkori esélyesnek tartott nagyágyú előtt.
Saját kettő kétszemélyes vitorlázógépüket Burt Rutan turista űrhajót hordozó repülőgépének szellemében összeépítették, középre helyezték el az elektromos hajtást és az akkumulátorokat, így vált négyszemélyesé a Taurus G4.
Ugyanez a tandem modell lett az egyik alapgépe a MAHEPA projektnek.
Különlegessége, hogy a levegőben az áramot egy hidrogén üzemanyagcellás rendszer termeli, amely a német DLR kutatóintézet 10 éves fejlesztésén alapul.
A német gyártású HY4 hibrid repülőgépben két hidrogéntartály adja az üzemanyagot a tandem törzsben. A közös szárny közepén pedig belőle kémiai reakcióban áramot termel négy üzemanyagcella víz melléktermékkel, ami az előtte levő elektromotort hajtja.
Kiegészítésként lítium akkumulátorok is adnak energiát felszálláskor, vagy emelkedéskor, és ezeket repülés közben is lehet tölteni.
A HY4 már túl van a szűzrepülésen és nemsokára képes lesz nagyjából 150 kilométeres óránkénti sebességgel 800-1500 kilométeres hatótávolság teljesítésére.
A MAHEPA átfogó célja az alacsony kibocsátású hajtómű-technológia kutatási és termék-szakasza közötti szakadék áthidalása, amit a másik, hagyományosabb vonalon, a belső égésű motoros hibriddel nagyon attraktívan mutattak be a Pipistrel négy személyes Phantera gépének átalakításával.
Beültem a pilótafülke makettba, kaptam egy virtuális szemüveget, így láthattam az egészet repülés közben. A projektben egyetemek, repülőterek is részt vesznek, és azért nyitottak a négyszemélyes gépekre, mert azok már alkalmasak a kereskedelmi repülésre.
Az idén 30 éves Pipistrel végül tartotta a hagyományokat, egyedül a világon sorozatban gyártott ALPHA ELECTRO-t nem a saját standján mutatta, hanem behozta az A7 csarnokba.
Ott állt mellette a szintén Pipistrel töltőoszlop, amely már egy 45 percig tartó „tankolással" 80 perces repülési lehetőséget, biztosít.
A magyar kisrepülőgépgyár két eltérő festésű Magnus Fusion 212 gépet mutatott be a B2 csarnokban, és egy szimulátorral tette élvezetessé az ismerkedést a gépével.
A főhelyen álló kétüléses fehér gép magyar nemzeti színekkel volt díszítve,
a másik pöttyös dizájnú mellé pedig egy állványt tettek, hogy könnyebben lehessen beszállni a pilótafülkébe.
Boros László vezérigazgató elmondta, hogy az új pécsi gyárukban már 5 darab gépet szereltek össze
és folyamatosan növelik a kapacitást, a terveik szerint évi 100 darabig.
Néhány paramétert is elmondott a Fusion 212-ről, amely egy kétszemélyes, kompozit, autóbenzinnel működő, főként oktatásra jól használható gép.
A kapacitásnövelést egy nyárra elkészülő pécsi kompozit üzem szolgálja.
A Fusion 212 kiváló túragépnek számít, hiszen Pécsről leszállás nélkül repültek el vele Friedrichshafenbe,
ami 1000 kilométeres távolság.
Két évvel ezelőtt itt a kiállításon világszenzáció volt az elektromos hajtású változat, a Magnus eFusion repülése, amely a tavalyi sajnálatos baleset miatt egyelőre parkolópályára került.
A vezérigazgató beszámolt az újra nyitási folyamatról, és nemsokára ismét repülhetnek a típussal.
Folyamatosan dolgoznak az egyórás üzemidő elérésén, amihez már közel állnak, ez is szükséges feltétel ugyanis az elektromos változat engedélyeztetési eljárásában.
Remélik, hogy jövőre itt az Aero-n már úgy állíthatják ki a Magnus eFusion-t, hogy rendeléseket is felvehetnek rá.
Az elektromos változat üzleti előnyét Boros László a benzines és elektromos hajtású Fusion-ok üzemóra költségének összehasonlításával támasztotta alá.
Az amortizációt is beleértve a benzines Magnus Fusion 212 kapcsán 45 euró ez a szám,
az eFusion gépé pedig ennek a tizede, óránként 4-5 euró.
A Magnus Aircraft jelenleg három kontinensen szervezi a gyártást helyi erők bevonásával, Kínában, Iránban, Nigériában és Amerikában. Magyar multi születik a repülőgépiparban?
(A szerző a Repülni JÓ blog kezelője)