A háziasítás óta eltelt több ezer év alatt a kutyák igen szoros kapcsolatot alakítottak ki az emberekkel. Ez a kötelék tette lehetővé a házikedvenceink számára, hogy hathatósan megfigyeljék az emberi viselkedést és erre megfelelően tudjanak reagálni.
Sok esetben, amikor a kutyánkat rajtakapjuk, hogy csendesen bámul ránk, akkor ezt betudhatjuk egy teljesen átlagos, mondhatni normális viselkedésnek.
Az ebek ugyanis ilyen módon próbálják meg a tudomásunkra hozni érzelmeiket, de ezzel az eszközzel igyekeznek kommunikálni felénk aktuális vágyaikat vagy szükségleteiket is.
Bár a bámulásnak számos oka lehet, egy biztos: a kutyánk semmiképpen sem szeretne szándékosan furcsa vagy ijesztő enni, egyszerűen csak szeretetre és figyelemre vágyik.
A kutya a farkas háziasításából jött létre, amint azt a mitokondriális DNS adatok is bizonyítják. És bár a háziasítás kezdetének pontos időpontját évek óta tudományos viták övezik, a legtöbben 10 ezer és 100 ezer évvel ezelőttre teszik.
A legtöbb lelet Izraelből és Palesztina területéről származik, ami a kutya délnyugat-ázsiai eredetét látszik igazolni, a koponyaszerkezet alapján viszont a kelet-ázsiai kialakulás, és a kínai farkastól való származás is lehetségesnek tűnik.
A farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban ekkor kezdett csökkenni az ember iránti agresszió,
ezután a letelepedéssel nőtt a farkasfalkák szaporodási izolációja.
Krisztus után az 1. században kezdődött azoknak a kutyafajtáknak a tenyésztése, amelyek küllemben is eltértek a farkastól, majd
csak a 19. században indult el a tudatos, fajta szerint szelektált kutyatenyésztés.
Közben pedig a háziasítás során ember és kutya egyre szorosabban összecsiszolódott, érdekszövetség lépett fel közöttük.
A sokáig fenntartott szemkontaktus a kutyánkkal azt jelzi, hogy az eb nagyon figyel ránk és tudni szeretné, hogy mit akarunk tőle. Nem véletlen, hogy kutyák már kölyökkorukban spontán reagálnak az együttműködő emberi mozdulatokra, amilyenek például az elrejtett ennivaló vagy játék megtalálását segítő mutató kézjelek.
A bámulásnak egyik legnyilvánvalóbb oka lehet a várakozás vagy vágy.
A legkézenfekvőbb példa vacsora közben válik egyértelművé: amikor eszünk és a kutyánk pislogás nélkül bámul, akkor arra vár, hogy a padlóra essen egy darabka a finom falatokból vagy esetleg pont mi adjunk neki belőle.
Sajnos ez a fajta viselkedés gyakran tanult folyamat: ha néhányszor már „megszántuk" a házikedvencünket egy-egy finomsággal étkezés közben, akkor ő mindig arra fog várni, hogy ezúttal is hasonló jutalomban részesül.
A bámulás egyik másik vággyal vagy várakozással kapcsolatos, kézzelfekvő oka, ha az eb játszani szeretne vagy épp szüksége van ránk és segítséget kér, mert a kedvenc labdája például begurult az asztal alá, ahonnan nem tudja kivenni. A szükséglet hívta életre azt a speciális bámulást is, amikor a kutya a szükségét intézné és addig néz ránk, amíg ki nem engedjük.
A szemkontaktus keresése egyfajta iránymutatási kérés is lehet a kutyáktól. Ha ugyanis az eb jól nevelt és esetlegesen még kiképzésben is részesült, akkor amint meglátja a gazdát, azonnal egy jelre vár. Többek között ha sétálni indulunk vele, akkor egy kereszteződést megközelítve egészen biztosan felnéz majd ránk, hogy egyértelmű utasítást adjunk arra vonatkozóan, hogy leüljön vagy folytassa a sétát.
Az sem ritka, hogy a házikedvenc egyszerűen szeretne örömet okozni a gazdájának,
ezért a bámulása egy egyszerű kérdést takar: „mit kell tennem ahhoz, hogy a kedvedben járjak?"
A kutyák feltétel nélküli szeretetének gyakran nehéz ellenállni. Amikor egy kiállat és a gazdája között szoros érzelmi kötődés alakult ki, akkor az eb sokszor azért bámulja őt, hogy ezzel is bizonyítsa szeretetét.
Amikor a kutyánk ilyen szeretetteljesen bámul ránk, akkor egyfajta lágy kifejezést láthatunk az arcán, a szemei pedig tágra nyíltak. A kutatások kimutatták azt is, hogy a kutya és az ember közötti szeretetteljes bámulás növeli az oxitocin szintjét, amelyet gyakran „szeretethormonnak" neveznek.
Bizonyos esetekben a bámulás oka a védelem kérése: ezért alakulhat ki az a bizarr helyzet, hogy a kutyánk ránk szegezi a tekintetét, miközben a nagy dolgát végzi.
Erre a legjobb magyarázat a kutatók 2009-es vizsgálatában rejlik, ahol arra voltak kíváncsiak, hogy miben is áll a lényege a kutya és az ember közötti szemkontaktusnak. Kiderült, hogy hasonló reakciók játszódnak le, mint egy anya és gyermeke között.
Ez azt jelenti, hogy a kutya akaratlanul egyfajta „szülő-figurának" tekinti a gazdáját.
A „gyermek" viszont a védtelen helyzetekben az oltalmazójának a tekintetét keresi. A kutyát a guggolás sebezhetővé teszi és amikor ebben a helyzetben a gazdájára bámul, akkor az megnyugtatja őt, hogy biztonságban van.
A kutyák kitűnően tudják olvasni és értelmezni az emberek arckifejezéseit. Ebből kifolyólag a házikedvencünk már csak azért bámulhat ránk, hogy leolvassa az arcunkról az érzelmeinket és az aktuális hangulatunkat. Ezután tudja ugyanis eldönteni, hogy mit kell tennie.
Ha például aggódunk valami miatt és ennek szembetűnő jelét adjuk, akkor a kutyánk könnyen úgy dönthet, hogy megnyalja az arcunkat vagy megpróbál valamilyen módon megnyugtatni minket. Brit kutatók megállapították, hogy
a kutyák célzottan használják kommunikációs célokra a mimikájukat és ezt nagyban befolyásolja az ember figyelme.
A kutatók következtetése szerint a mimika és a bámulás is aktív kommunikációs eszköz, nem csak egyszerű érzelmi megnyilvánulás.