„Gyűlölöm a háborúkat és az erőszakot..."
(Nancy Wake)
Mindig vonzották az izgalmak és a nem mindennapi események, de fiatal újságíróként Nancy Wake még biztosan nem gondolta volna, hogy egykor a világ egyik legrettegettebb kémnője válik belőle.
Az új-zélandi Wellingtonban született 1912-ben, és hat testvérével együtt sanyarú családi körülmények között nőtt fel. Kalandvágyó, lázadozó természete miatt tizenhat évesen elkötözött otthonról.
Először nevelőként, majd nővérként dolgozott, és szorgalmasan spórolt. A nagynénjétől örökölt pénzből Amerikába költözött, és egy ideig New Yorkban élt. A "nagy alma" azonban nem vonzotta, így Európát választotta: először Londonban, majd Párizsban telepedett le.
Végül a francia fővárosban találta meg a helyét, ahol szabadúszó újságíróként kezdett el dolgozni.
Egészen közelről látta és érzékelte Hitler hatalomra jutását: többször volt a szemtanúja olyan incidenseknek, amelyekben zsidó nőket és gyerekeket vertek össze az utcán.
Ez nagyon mélyen megérintette, ezért elhatározta, hogy
minden rendelkezésére álló eszközzel harcolni fog a nácik ellen.
A sors érdekes fintora, hogy 1933-ban az egyik párizsi napilap, az Australian felkérte, hogy utazzon Berlinbe, és készítsen egy interjút a német kancellárral, Adolf Hitlerrel.
Nancy Wake 1939-ben, a második világháború kitörésének évében ment hozzá Henri Edmond Fiocca-hoz, egy gazdag francia gyároshoz. Egy évvel később, 1940 májusában a Wehrmacht lerohanta Belgiumot, Hollandiát, és Hitler Franciaországot is térdre kényszerítette.
Franciaország 1940-ben történt német megszállása után a férjével együtt a földalatti francia ellenállási mozgalomhoz csatlakozott. Két évig mindketten fedett futárként ténykedtek, a francia ellenállás németekről szerzett információit továbbították a brit katonai felderítésnek.
Nancy Wake később szabotőrként, illetve kémként is bebizonyította vakmerőségét és elszántságát.
Később a német fogságba esett szövetséges katonák kimenekítésén ügyködött (csak 1943-ban több mint ezer embernek tudott segíteni), miközben a Gestapo ekkor már minden lépését igyekezett nyomon követni, megpróbálta lehallgatni a telefonjait és elfogni a leveleit.
Végül a talaj túl forróvá vált számára Franciaországban, így a férjét hátrahagyva Londonba menekült.
Röviddel a távozása után hitvesét, a gazdag francia gyárost elfogták és megkínozták a Gestapo ügynökei, hogy információkat szedjenek ki belőle felesége hollétéről.
A férfi a végsőkig kitartva hallgatott, amiért kivégezték. Nancy Wake egészen a háború végéig nem is értesült a férje haláláról.
Nagy-Britanniába való kalandos távozása idején kapta meg a „fehér egér" becenevet, mert egy kisegérhez hasonlóan, mindig ki tudott bújni az SS és a Gestapo karmai közül.
Csak jóval később árulta el sikeres taktikájának titkát: Nancy Wake a számára veszélyes helyzetekben hihetetlen hidegvérrel egyszerűen elkezdett flörtölni vagy kedvesen beszédbe elegyedni az utána kémkedő német ügynökökkel, hogy elaltassa a gyanakvásukat.
Egy kis púder és kedélyes italozgatás az úton épp elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy amikor a papírjaimat kacsintva átadtam a németeknek, megkérdeztem tőlük, hogy „engem keresnek-e?"
– mesélte később Nancy Wake.
A menekülés azonban így sem volt egyszerű. Amikor például Toulouse határán elfogták a vonaton, egy vad mesével állt elő.
Azt állította az ügynököknek, hogy feltétlenül el kell engedniük, mert ő az egyik magas rangú tisztségviselő szeretője,
és emiatt kénytelen titkolni személyazonosságát, hiszen a férje elől menekül.
A németek elhitték a történetet, és elengedték, így Nancy simán kiszökött Franciaországból,
majd a Pireneusokon át Spanyolországba, végül Nagy-Britanniába.
Nancy Wake Londonba érve speciális katonai kiképzést vállalt a szabotázsakciók kivitelezésére, a Churchill utasítására létrehozott Special Operations Executive, azaz a Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egységének tagjaként, amely szorosan együttműködött a francia ellenállással.
Számos hírszerzési és harci feladatot teljesített, miközben a legmagasabb szintű kémkiképzésben részesült, és nem mellesleg megtanult puszta kézzel embert ölni. A kiképzés során a tisztjei szinte kivétel nélkül megjegyezték, hogy
gyorsan tanul, igen ügyesen lő, és még a férfiakat is megszégyenítette az erejével, illetve tehetségével.
Nancy Wake hamarosan vezető szerepet vállalt az ellenállásnak szánt fegyverek beszerzésében és Franciaországba csempészésében, nem kevesebb, mint 7500 ember tevékenységét koordinálta.
Nancy Wake több akciót is személyesen hajtott végre a Gestapo emberei ellen,
és egy alkalommal magára vállalta még egy olyan feltételezett német kém lebuktatását is, akitől pedig mindenki más rettegett.
A gyönyörű, mindig mosolygós fiatal nő legemlékezetesebb akcióját akkor hajtotta végre, amikor a Special Operations Executive egy német fegyvergyár ellen indított támadást. Amikor az épületre vigyázó egyik SS-őrszem felfedezte a készülő szabotázst, és ezért riasztani akarta az őrszázadot, Nancy Wake, hogy ezt megakadályozza, a puszta kezével ölte meg.
A kiképzésen megtanították, hogyan tudjuk ezt a különleges technikát használni, és én csak alkalmaztam
– emlékezett később az esetre a híres kémnő. – De ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor élesben próbáltam ki, és működött. Én magam is nagyon meglepődtem."
Az ellenállás iránti elkötelezettségét azzal bizonyította, hogy számos akcióban, ejtőernyős műveletekben, valamint sok véres összecsapásban vett részt,
egy alkalommal pedig körülbelül 500 kilométert kerékpározott a küldetése teljesítéséhez,
hogy 72 órán belül át tudjon adni egy különösen fontos üzenetet.
Pályafutása során Nancy Wake több ezer életet mentett meg, és a források szerint körülbelül 1400 németet likvidált. Állhatatossága, feltűnő szépsége és rettenthetetlen bátorsága még a legnehezebb pillanatokban is megvédte őt.
A Harmadik Birodalom politikai titkosrendőrsége, a Gestapo 1943-ban
5 millió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére, ami akkoriban példátlanul magas összegnek számított.
Ám soha, egyszer sem kapták el. A híres kémnő számos magas francia kitüntetésben részesült: a Francia Köztársaság Becsületrendjének tisztjeként megkapta a Croix de guerre-t (Háborús kereszt), valamint a Médaille de la Résistance-t (az ellenállási emlékérmet), amit azok kaphattak meg, akik „hitről és bátorságról tettek tanúbizonyságot, valamint részt vettek a francia ellenállásban az ellenség és azok cinkosainak a legyőzésében".
Kiérdemelte az Elnöki Szabadság-érdemrendet, ami az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése; de megkapta a George Medalt 1945-ben, a Companion of the Order of Australia-t pedig 2004-ben.
Nancy Wake 1944-ben tért vissza Franciaországba, ahol fontos szerepet töltött be London és az ellenállás kapcsolattartójaként; de megszervezte a szövetségesek támogatását is a D-napi invázió előtt.
Ejtőernyőn dobták le 1944. március 1-jén, ám landolás közben fennakadt egy fán. Szerencséjére nem a németek, hanem Henri Tardivat, a francia ellenállás kapitánya bukkant rá.
Remélem, hogy Franciaország minden fája idén ilyen szép gyümölcsöt hordoz
– bókolt a katona a nőnek a feljegyzések tanúsága szerint.
A feltűnő szépségű Nancynek azonban a fontos küldetése miatt nem volt ideje a fecsegésére, ezért amikor kibontotta magát az ejtőernyő zsinórjai közül, csak ennyit válaszolt neki:
Ne próbálja már beadni nekem ezt a francia szart",
amiből a francia kapitány is azonnal rájött, hogy Nancy Wake bárki lehet, csak éppen nem egy bajba jutott olyan szegény lány, akit meg kell védeni.
A második világháború után a híres kémnő a brit hírszerzésnek dolgozott, és később többször is hangsúlyozta, hogy
mindig „túl elfoglalt volt ahhoz, hogy féljen".
Bár nehezen dolgozta fel férje halálát, és soha sem bocsátotta meg magának, hogy a szerelme miatta halt meg, 1957-ben ismét férjhez ment.
Ezután felváltva élte életét Angliában, illetve Ausztráliában. Magas kort megélve, 2011-ben, 98 évesen halt meg. Hamvait a saját kívánságára azon a hegyvidéken szórták szét, ahol a háború alatt harcolt.