Több mint száz gyerek halt meg agyvelőgyulladásban Kelet-Indiában

health Horizontal
Vágólapra másolva!
Több mint száz gyerek halt meg agyvelőgyulladásban június eleje óta az India keleti részén lévő Bihár szövetségi államban - közölték hétfőn az egészségügyi hatóságok.
Vágólapra másolva!

Az esetek többsége Muzáffárpur körzetben történt, amelyet egyúttal a fertőzés kiindulópontjának tekintenek. Viszonylag sok haláleset történt az utóbbi három napban, mert pénteken 67-ről számoltak be hivatalosan. A beteg gyerekek mind hét éven aluliak voltak, és kórházban haltak meg. Rajtuk kívül 291 gyerek került kórházba agyvelőgyulladással a körzetben és környékén.

Az agyvelőgyulladás (encephalitis) az agy akut gyulladása, amelyet leggyakrabban vírusfertőzés okoz. Néha bakteriális fertőzés is állhat a háttérben. A fertőzés veszélye nyáron és az esős hónapokban - június és október között - nagyobb.

Egy helyi kórházigazgató elmondta, hogy több oka is lehet a mostani megbetegedéseknek Bihárban. Egyes orvosok az alultápláltság okozta hipoglikémiára (alacsony vércukorszint) gyanakszanak, mások romlott licsi gyümölcs fogyasztására, amit a betegektől levett vizeletminták támasztanak alá, illetve e két ok kombinációjára - jelentette a helyi média. Indiában a leggyakoribb a japán agyvelőgyulladás-vírus, amely statisztikailag az esetek 35 százalékát okozza.

Forrás: AFP/Str

Bihár államban emellett az elmúlt hétvégén legkevesebb 76 ember veszítette életét a rendkívüli hőhullám következtében - közölték egészségügyi tisztségviselők hétfőn. Az áldozatok többsége földműves és munkás volt, akik a szabadban dolgoztak. A hőmérő higanyszála helyenként 46 Celsius-fokra kúszott fel. Ez az első eset ebben az indiai államban, hogy két napon belül ennyi áldozatot szedett egy hőhullám.

(MTI/dpa/TASZSZ)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!