A Current Biology című folyóirat legfrissebb számában ökológusok azzal az ötlettel állnak elő, hogy a vadállomány nyomon követését nyugodtan lehetne a hagyományos nyomkövetés helyett a turisták fotóira bízni. A kutatók 26 turistacsoport által készített 25 ezer fénykép elemzésével megmutatják, hogy az alternatív módszer tökéletesen alkalmas az érintett terület öt csúcsragadozója – az oroszlán, a leopárd, a gepárd, a foltos hiéna és a vadkutya – népességsűrűségének felmérésére. Az Észak-Botswanában végzett tanulmány az elsők között aknázza ki tudományos célra a turistafotókban rejlő információs aranybányát.
Az ötlet azután ütött szöget a cikket jegyző Kasim Rafiq fejébe, hogy egy alkalommal hosszú órák küzdelme árán szabadította ki Land Roverét egy elhagyott varacskosdisznó-lyuk fogságából. Rafiq, aki akkoriban a liverpooli John Moores University doktorandusz hallgatója volt, a Pavarotti névre keresztelt félfülő leopárd nyomait követve került kelepcébe. Addigra már hónapok óta hiába próbálta lencsevégre kapni az állatot.
Végül valahogy kiszabadultam a lyukból, és beszéltem a szafarivezetőkkel, akikkel a közeli út mentén találkoztam – emlékszik vissza Rafiq. – Jót nevettek rajtam, közölve: ők épp aznap reggel látták Pavarottit. Ez volt az a pont, amikor rádöbbentem, milyen hihetetlen mennyiségű információ gyűlik össze a túravezetők és a turisták kezében, és hogy ez mind veszendőbe megy."
A fiatal kutató aztán elkezdte görgetni az ötletet, és most már ott tart, hogy Fulbright ösztöndíjasként a Kaliforniai Egyetemen nyílik lehetősége tovább szélesíteni a projektet.
Az állati populációk felmérését Afrikában hagyományosan három módszerrel végzik: rejtett kamerák, nyomkövetés és betelefonáló állomások segítségével. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A rejtett kamerák például különösen hasznosak a fajok sokféleségének és állománysűrűségének meghatározásában, viszont a telepítésük óriási anyagi befektetést igényel rögtön az elején, a berendezések élettartama pedig finoman szólva nem garantált. „Az egyik projektemben egy elefánt döntötte le a rejtett kamerámat, amit aztán oroszlánkölykök vittek magukkal. Mire megtaláltam, a gép szó szerint lyukas volt" – meséli Rafiq.
Hogy felmérjék, vajon a szafarizók által készített fotók valóban alkalmasak lehetnek-e a vadállomány becslésére, a kutatók eredetileg házimacskák számára tervezett apró GPS-nyomkövetőket adtak a résztvevő turistáknak, amelyek segítségével később pontosan helyhez tudtak kötni minden felvételt. A fényképeket aztán nemcsak faj szerint, de a csúcsragadozók esetében konkrét egyedekre lebontva szortírozták, majd az egyedsűrűség becsléséhez számítógépes modellezést alkalmaztak.
Rafiq és munkatársai saját maguk végezték az állatok azonosítását a bunda színmintázata, illetve az oroszlánoknál a teljesen egyedi elhelyezkedésű bajuszpöttyök alapján. A turistafotók mellett természetesen mindhárom hagyományos adatfelvételi módszert is bevetették ugyanazon a területen, hogy összehasonlíthassák a konvencionális eljárásokkal és az új módszerrel nyert egyedsűrűség-becsléseket, valamint az ezek kinyeréséhez szükséges költségeket.
"Eredményeink azt mutatják, hogy bizonyos fajok esetében, és a vadturizmus által érintett területeken a turisták által szolgáltatott információ képes lehet ugyanazt a funkciót betölteni, mint a hagyományos adatfelvételi eljárások, ráadásul az utóbbiak költségének törtrészéért" – szögezte le Rafiq. Sőt: a gepárdokat például csak a turistafotó-módszerrel sikerült azonosítani a kísérleti területen. A turistafotók alapján becsült egyedsűrűségek a többi ragadozófaj esetében nagy vonalakban összevethetők voltak a többi módszer alapján számítottakkal. A turistafotó-módszer költségei jobbára az emberi képfeldolgozásból származtak, ezt a feladatot azonban mesterséges intelligencia veheti át a jövőben, ami tovább fogja csökkenteni az eljárás költségigényét.
„Ha a mesterséges intelligenciával támogatott automatizált képkategorizálást össze tudnánk kötni a képek begyűjtésének koordinálásával, mondjuk úgy, hogy előre egyeztetünk a szafariszervezőkkel, komoly esélyünk lenne a turisztikailag és természetvédelmileg egyaránt értékes területek vadállományának folyamatos és gyors követésére" – összegezte Rafiq.
Az állatpopulációk követésének ez a turista-orientált módja nyilvánvalóan csak a közérdeklődést vonzó nagyvadak – tudományos szóval élve: a megafauna – esetében, és a szervezett turistaprogramok érintette területeken lehet működőképes. „Nincs egyetlen varázstrükk, ami minden helyzetet egyaránt megold – fűzte hozzá a kutató. – Természetvédőként és tudósként rendelkezünk egy eszköztárral, amelyből mindig kiválasztjuk a projekt kívánalmainak és lehetőségeinek megfelelőt. Jelen munkánk csatlakozik azon tanulmányok egyre gyarapodó sorába, amelyek rámutatnak a 'civil tudományban' rejlő óriási potenciálra a természetvédelem terén. Ez a megközelítés nemcsak a tudósok kezébe ad hasznos eszközt a társadalom által nagyra értékelt, közfigyelmet élvező megafauna nyomon követéséhez, de útmutatóul is szolgál a civileknek ahhoz, hogyan vállalhatnának maguk is fontos részt a természeti kincsek megőrzésében."