„Az a szó, hogy lehetetlen, nem szerepel a szótáramban."
(Bonaparte Napóelon)
Bár Bonaparte Napóleon a világtörténelem egyik legsikeresebb hadvezéreként vonult be az utókor köztudatába, a kutatások szerint soha nem volt képes lazítani vagy elengedni magát.
Shannon Sellin legújabb könyve (Napoleon in America) szerint a francia hadvezér és a saját magát megkoronázó császár
kimagasló ambíciói, hatalmi őrülete, páratlan zsenialitása és kisebbségi komplexusai miatt sem ismerte a klasszikus értelemben vett szabadidő fogalmát.
Ez talán nem csoda, hiszen óriási súly nyomta a vállát:
tizenöt évnyi, 1799 és 1815 közti uralma alatt szinte egész Európát meghódította, miközben forradalmasította saját nemzetének katonai, jogi és oktatási intézményeit.
Napóleon hű szolgálója és inasa, Louis-Joseph Marchand a száműzetés éveiben követte urát Szent Ilona szigetére. Többször megemlékezett emlékirataiban az 1814-1821 közötti időszakról és a hadvezér-császár mellett eltöltött évekről.
Amikor a császár elkezdett énekelni, közben talán valami egészen másra gondolt, mert csak igen ritkán sikerült eltalálnia bizonyos hangokat, és ilyenkor leginkább csak ugyanazokat a szavakat ismételgette hangosan, körülbelül negyed órán át
– számolt be ezekről a ritka és különleges alkalmakról Louis-Joseph Marchand.
Amikor 1815-ben a belgiumi Waterloo mellett döntő vereséget szenvedett, Napóleont Szent Ilona szigetére száműzték. Az ekkor 47 éves bukott császár itt került baráti kapcsolatba egy tinédzserkorú, angol lánnyal.
Betsy Balcombe, aki később író lett és könyveiben többször említette, hogyan szórakoztatta a magányos Napóleont a „Vive Henri Quatre" című dallal.
Elkezdte zümmögtetni a levegőt, amit elég mulatságosnak találtam, majd felkelt és elkezdett énekelve körbe-körbe járkálni a helyiségben
– írta Betsy Balcombe.
" Valójában Napóleon éneke volt az egyik legszórakoztatóbb dolog az életemben, amit valaha hallottam, bár azt hiszem, talán botfülű lehetett, mert egyetlen ilyen alkalommal sem tudtam felfedezni, hogy vajon milyen dallamot próbál dúdolgatni."
A napóleoni háborúk nagyban megváltoztatták Európa étkezési szokásait.
A történelmi források szerint éppen a folyamatos katonai csapatfelvonulások miatt találták fel a konzervet, hogy a pépes állagú élelmiszer sokáig ehető és ízletes maradjon.
A franciák szerint a hosszúkás alakú kenyér, a bagett is Napóleon hadjáratai során született meg,
és a francia forradalom miatt alakult ki a híres kávéházi-éttermi kultúra.
Betsy Balcombe szívesen mesélt a császár étkezési szokásairól, aki szerint a férfi csúnyán elszíneződött fogazata az édesség iránti rajongásának volt a következménye.
Napóleon „...felvette az állandó szokásai közé az édesgyökér fogyasztását, amiből mindig akadt utánpótlás a mellénye zsebében".
Hortense Bertrand, Henri Bertrand tábornok lánya szerint a császár édesgyökér-por valamint barna cukor keverékével orvosolta a gyakori emésztési problémáit, de szintén ezt használta megfázás elleni gyógyszerként is.
Kért egy kis üveget, valamint édesgyökeret, amit kis mennyiségben összekevert és azt mondta nekem, hogy a jövőben más italt nem kíván meginni
– írta Hortense Bertrand azokról a napokról, amikor Napóleon már haldoklott, és csak édesgyökérrel kevert vizet volt hajlandó fogyasztani.
Napóleon egyszerűen gyűlölt veszíteni, a hadszíntéren éppúgy, mint a szerelemben vagy a szerencsejátékokban. Imádott kártyázni és sakkozni, de mindent megtett azért, hogy elkerülje a vereséget. Ennek érdekében pedig
nem riadt vissza a csalástól, megvesztegetéstől vagy akár az erőszaktól sem.
Nem mindig volt türelme leülni kártyázni, de ha játszott, akkor a Vingt-et-un volt a kedvence, mert ott sokkal gyorsabb partikat tudott lejátszani, és ez a játék adott neki legtöbb lehetőséget a csalásra
– számolt be Napóleon kártyázási szokásairól Louis Antoine Fauvelet de Bourienne francia diplomata.
"Például kért egy lapot, és ha az kedvezőtlennek bizonyult, akkor semmit sem mondott, csak letette az asztalra, és megvárta, amíg az osztó felhúzta. Ha az osztó jó lapot adott, akkor Napóleon az asztal alá tette a kezét anélkül, hogy megmutatta volna, hogy mi van nála. Olyan eset is akadt, amikor félretette a kártyáit anélkül, hogy megmutatta volna őket, és kérte a tét emelését."
A francia diplomata beszámolója szerint ezekkel a kis trükkökkel könnyedén elterelte a többiek figyelmét. Ráadásul Napóleon gyakran észrevétlenül játszotta ki őket, amihez néha még a játék nézői is udvariasan asszisztáltak.
Bonaparte Napóleon imádott hosszú, forró fürdőket venni, és a történelmi feljegyzések szerint talán a fürdő volt az egyetlen olyan hely számára, ahol képes volt relaxálni és felfrissülni. Louis Antoine Fauvelet de Bourienne ezekről az alkalmakról is készített beszámolókat.
Kijelenthetjük, hogy a fürdés volt a gyengéje, és előszeretettel töltött el szükségtelenül hosszú időt a fürdőben, ahol általában minimum két órát maradt
– említi meg feljegyzéseiben a diplomata.
– Ilyenkor felolvastam neki az aznapi újságokat és röpiratokat, mert szeretett mindig a legjobban tájékozott lenni. A fürdőben folyamatosan engedte a meleg vizet, hogy növelje a hőmérsékletet, így olykor olyan sűrű gőzbe burkolóztam, hogy nem tudtam olvasni, és kénytelen voltam kinyitni az ajtót.
A császár viszont betegesen gyűlölte a festékszagot, és minden zavarta, ami erre emlékeztette.
Fel-le sétált a gyepen és vadul gesztikulált, miközben olyan haragra gerjedt, ami szinte megfojtotta
– írta Betsy Balcombe arról az időszakról, amikor a Szent Ilona szigetén fekvő Longwood House épületét festették. – Kijelentette, hogy a festék szagát annyira utálja, hogy soha nem fog egy olyan házba beköltözni, ahol valaha is ezt érezte.
Tény, hogy Napóleon gyakran szorongott mások társaságában és számos komplexussal küzdött.
Szegény nemesi családból való származása, valamint alacsony termete miatt gyakran gátlásosan viselkedett, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a termete nem éppen daliás.
Hatalma és hírneve növekedésével azonban egyre vonzóbbá vált a nők szemében, ezért az önbizalma is megnőtt.
Büszke volt a kezeire és nagy gondot fordított körmei ápolására.
Övé volt a világ legvékonyabb és legszebb keze; az ujjpercei gödrei pont olyan tökéletesen illeszkedtek egymáshoz, mint egy csecsemőnek, az ujjai egyenletesen vékonyodtak el és a körmei is tökéletesek voltak
– írta némi elfogultsággal Betsy Balcombe.
Napóleon őrnagya, Louis Étienne Saint-Denis szerint a császár „tökéletes kézmodell lehetett volna, akinek felső végtagjai nagyban hasonlítottak egy gyönyörű nő kezeihez".
Nem véletlen, hogy a hadvezér soha nem viselt kesztyűt, csak akkor, ha kilovagolt.
Napóleon – valószínűleg korzikai származása miatt – hitt az előjelekben, a démonokban és a szerencsét vagy szerencsétlenséget hozó dolgokban, fogadalmakban, hiedelmekben. Nem szerette a pénteket, és egyenesen rettegett a 13-as számtól.
December 2-át, az 1804-es koronázásának, valamint az 1805-ös austerlitzi csata győzelmének napját az év legszerencsésebb napjának nyilvánította, és előszeretettel tartott hatalmas ünnepségeket ilyenkor.
Mindig figyelt a „jelekre", és bármi jó vagy rossz történt vele, azt szívesen ezekre fogta, amelyeket azonnal beépített a szokásrendjébe, hogy legközelebb is szerencsés legyen, vagy pedig el tudja kerülni ezzel a kellemetlenségeket.
Egy furcsa, ám figyelemreméltó sajátossággal is rendelkezett, mert a császár szinte soha nem érezte a saját szívverését
– írta Constant. – Gyakran beszélt erről az orvosának és nekem is, majd többször rátetette a kezünket a mellkasára, hogy mi is megtapasztaljuk e különös jelenséget; és valóban, soha nem éreztük ilyenkor a szívdobogását.