„Erre aztán előadta a pap, hogy a szép Nádasdyné dolga hogy kezdődött; arcul ütötte egyszer a kiszolgáló frájját oly erősen, hogy annak a vére kiserkedt, és az ő arcára freccsent. Mikor letörülte a tükörbe nézett, s az idegen vércsepp alatt az ő arcbőre mintha virulóbbá, üdébbé vált volna egy lehelettel. Így támadt benne a szörnyeszme, leányok vérében mosdani, fürödni."
(Mikszáth Kálmán: Csejte vára és asszonya, részlet)
A hírhedt grófnő élete magányosan indult, és nem véletlenül vált zárkózott különccé. Báthory Erzsébet a magyar főnemesi rend tagjaként 1560. augusztus 7-én látta meg a napvilágot Nyírbátoron. Az ecsedi várkastélyban töltötte gyerekkorát, családjának előkelő rokonsága pedig a szépreményű és gondtalan élet lehetőségével kecsegtette az ifjú Erzsébetet.
Erzsébet családja uralkodói famíliának számított, nagybátyja, Báthory István Erdély fejedelme, majd 1576-tól Lengyelország királya lett.
Az elkényeztetett kislány mindig ennek megfelelően viselkedett:
kitűnő magatartással rendelkezett, és előkelő modorral fordult az emberek felé. Ennek ellenére gyakran kiütközött, hogy erős hajlamot mutat a haragra és az erőszakra.
Néha erős dühkitörései, rohamai voltak, és gyakran szenvedett szörnyű migréntől.
Egyszer a saját szemével látott közvetlen közelről egy szörnyű bestiális kivégzést,
amikor a hóhér felvágta egy még élő ló hasát, majd a nyílásba beletuszkolt egy bűnözőt, azt bevarrta, és megvárta, amíg borzalmas kínok közepette a ló és az ember is elpusztul.
Ez a borzasztó jelenet mélyen megérintette a fiatal lányt, aki élete végéig cipelte e kép rettenetes élményét.
A kitűnő oktatásban részesült nemes hölgyet tizenegy évesen eljegyezte a magyar rendi ellenzék vezéralakja, és a végvári harcok hősi hadvezére, a "Fekete bég". Erzsébet és a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróf végül 1575-ben keltek egybe.
Frigyükre nem kisebb méltóság, mint II. Miksa német-római császár és magyar király is hivatalos volt, aki végül az út veszélyeire hivatkozva mégsem tudott részt venni a ceremónián. A fiatal arisztokrata pár élete bonyodalmakkal kezdődött:
Nádasdy Ferenc ugyanis egy rivális magyar arisztokrata család örököse volt, ami számos intrikát szült személye ellen.
A gróf nászajándékként Erzsébetnek adományozta a mai Szlovákia területén található csejtei várat, a körülötte lévő tizenkét faluval együtt.
A férjet lekötötték az Oszmán Birodalom ellen vívott csatározások. Győztes csatái és várvívásai nyomán kiérdemelte a rettegett „Fekete bég” nevet a törökök körében.
Nádasdy Ferenc a fennmaradt beszámolók szerint gyakran keveredett „sötét dolgokba”:
kegyetlenül megkínozta az oszmán foglyokat;
kedvenc módszere szerint papírdarabokat rakatott a rabok lábujjai közé, majd meggyújtatta azokat.
Miközben a férje csatázott, Erzsébet a csejtei vár magányában várta őt. Egyre zárkózottabbá vált, és mély depresszióba esett.
Pártfogásába vette a török által kirabolt-fölégetett falvak legyilkolt férfiainak özvegyeit, de befogadta otthonába a megerőszakolt, vagyonuktól megfosztott lányokat és asszonyokat is.
Szerelmük gyümölcseként hat gyermekük született: Anna, Katalin, Pál, András, Miklós és Orsolya, bár a legtöbbjük nem érte meg a felnőtt életet.
Nádasdy Ferenc végül 1603 őszén tért haza, ám egy Buda környékén vívott csatában szerzett sérülései miatt már nagyon betegen és legyengülten.
A "Fekete bég" 1604. január 4-én váratlanul meghalt, Erzsébet pedig férje halálával egy hatalmas, stratégiai fontosságú birtokrendszer úrnője lett.
A magyar grófnő igazi kálváriája ekkor, férje halál után vette kezdetét. A több százezer holdas birtokot irányító özvegy hamarosan komoly támadások céljává vált annak ellenére, hogy lelkesen támogatta a külföldön tanuló peregrinus diákokat, és a jobbágyaival is mindig nagy szeretettel bánt.
A grófnő gyógyítással is foglalkozott, ezért a csejtei kastély alkalmi kórházként működött. A fennmaradt és hitelesnek tekinthető levelezéséből egy egyértelműen nagyfokú szociális érzékenységgel megáldott, istenhívő nemesasszony képe rajzolódik ki.
Szoros kapcsolatot tartott unokaöccsével, Báthory Gábor erdélyi fejedelemmel, aki egy nagy Habsburg-ellenes hadjáratot tervezett, ám ez hibának bizonyult.
Erzsébet hamarosan egy nagy port felvert politikai bűnügy kellős közepén találta magát.
A vagyonára vágyó nemesek kegyetlenséggel, kínzásokkal és szadista gyilkosságokkal vádolták meg, a vádak igazolására pedig számos tanúvallomást gyűjtöttek össze.
Az a hír járta, hogy Erzsébet még híresen kegyetlen férjét is felülmúlta, és kifinomult módszerekkel kínozta a körülötte élőket, különösen a szolgálólányokat.
Egy vajákos asszonytól különös és bizarr átkokat tanult, például az ellenségei legyőzéséhez szükséges mágia egy fekete tyúk agyonveréséből, majd az állat vérének szétlocsolásából állt.
Az ellene felhozott vádak szerint a grófnő a férje halála után a korábbiaknál is extrémebb praktikákat alkalmazott; szívesen és élvezettel tűket szúrt a fiatal lányok körme alá vagy az arcukba, beleharapott a testükbe, vagy éles fogóval csípte meg a mellüket.
E vádakból táplálkoztak a modern vámpírtörténetek is, amelyek egy lépéssel tovább mentek, és nemcsak harapásról, hanem vérszívásról is beszéltek.
A pletyka azonban tovább terjedt, és az asszonyról már olyan hírek is felreppentek, hogy a megkínzott fiatal lányok vérében fürdött, abban a hitben, hogy ettől örökké fiatal és gyönyörű marad.
Az Erzsébet ellen koholt vádakat kínvallatással csikarták ki, és a tanúknak feltett kérdések eleve "rávezető" jellegűek voltak.
A hajmeresztő történetekből álló repertoár egyre szélesebbé vált, aminek már csak a fantázia szabott határt.
Ezek szerint a grófnő a fiatal lányokat tüskével bélelt ketrecekbe záratta, másokat meztelenül dobatott a hóba, és hideg vizet öntött rájuk, hogy halálra fagyjanak.
Élvezte, hogy forró, tüzes érméket rak a szolgálólányok tenyerébe, miközben megégette az arcukat, vagy egyesével tépte le a körmeiket.
Állítólag a férje javaslatára kente be a lányok testét mézzel, majd kizavarta őket a mezőre,
hogy a méhek halálra csípjék őket.
Korlátlan libidója messze földön hírhedtté tette a nagy étvágyú grófnőt, aki „boszorkányi vágyainak" sem a férfiak, és egyes híresztelések szerint a nők sem tudtak ellenállni. Még olyan vádakat is felhoztak, miszerint
Nádasdy gróf maga küldte el válogatott kínzási ötleteit nejének a csatatérről, egyfajta bizarr szerelmes levélként
A legborzalmasabb pletykák Erzsébetet kannibalizmussal vádolták, amelyek szerint a nő szívesen vágott ki egy-egy darab húst a bebörtönzött lányok testéből, hogy azokat megfőzze és megegye.
A súlyos vádakkal illetett és hírbe hozott, végletekig meghurcolt özvegyasszonyt végül 1610. december 29-én tartóztatta le egy meglepetésszerű látogatás alkalmával Thurzó György nádor, aki köztudottan alig várta az alkalmat, hogy visszavágjon valahogy a Báthory családnak, egy korábban elszenvedett sérelem miatt.
A nőről sok pletyka keringett, hogy okkult tudományokat és ördögi praktikákat űz.
A processzusról felvett korabeli jegyzőkönyv szerint a csejtei kastély udvarában több fiatal lány holttestét találták meg elásva, amelyeken borzalmas sérülések voltak.
Az állítólagos bűncselekményeket több tanú kierőszakolt vallomásával igyekeztek alátámasztani,
ám beszédes tény, hogy a "tanúk" a koholt eljárást követő néhány napban mind elhunytak, lefejezték vagy megégették őket.
Báthory Erzsébetet azonban nemesasszonyként nem állíthatták bíróság elé, ezért büntetésként a csejtei várba zárták, és szobájának ajtaját befalazták, hogy ne jusson be a fény a cellájába. Csak egy erre vágott kis nyíláson át kapott enni és inni.
Az itt eltöltött négy év során a grófnő megőrült,
és végül 1614. augusztus 21-én meghalt. A történelemtudomány jelenlegi álláspontja szerint Báthory Erzsébet semmivel sem volt rosszabb, mint a kortárs arisztokrata nők, a személye ellen felhozott vádak politikailag motiváltak és alaptalanok voltak.