Neil Gemmell, az Új-Zélandi Otagói Egyetem professzora és csapata a közelmúltban négy népszerű hipotézist ellenőrzött Nessi kilétének és fajának megállapítására, miközben felmérték a titokzatos tó biológiai sokszínűségét is.
A napokban bejelentették: az egyik elmélet nagyon is „hihető".
A környezeti DNS-t (eDNS) tanulmányozó kutatók azokat a parányi maradványokat analizálták, amelyek a skót tó teljes hosszán, három különböző vízmélységből vett vízmintákból kerültek ki.
Ezekben keresték az analízis során az élőlények DNS-mintáit, ami segített nekik egy teljes listát készíteni mindazokról az állatokról, amelyek ebben a vízben élnek.
A tavaly júniusban elindított kutatás során a tudósok nem kevesebb, mint 250 vízmintát vettek a Loch Nessből.
Ezekből a mintákból kivontuk a DNS-t, amit aztán szekvenáltuk, így körülbelül 500 millió szekvenciát kaptunk, amelyeket összehasonlítottunk a már meglévő adatbázisokkal
– magyarázta Gemmell professzor. – Több mint ezer adat utalt valamiféle különös élőlényre Loch Ness-ben, ami a vízben élő szörny gondolatát erősítette meg.
Ezekből az adatokból és megfigyelésekből a kutatók négy fő hipotézist tudtak felállítani.
A jelenlegi kutatásunk alapvetően összefoglalja és rendszerezi az eddig felmerült elméletek többségét, amelyekből az egyik hipotézis nagyon is hihető és valószínűsíthető
– mondta a professzor.
Ahogy a tóban élő élőlények mozognak, apró DNS-töredékeket, genetikai információkat hagynak maguk után a bőrük, a pikkelyük, a tollaik, a szőrük, a székletük és a vizeletük révén.
Ezek a kutatók számára mind kincset jelentenek, mert kitűnően segíthetik az állatok beazonosítását.
Az új-zélandi csapat most ezeket használta fel a környezeti DNS-analízis során, amivel akár egy olyan faj jelenlétét is ki tudják mutatni a vízben, amit eddig még soha, senki sem látott.
Bár az eredmények egyelőre még nem hivatalosak, az már szinte biztosnak látszik, hogy a tudósok ki tudtak zárni jónéhányat a korábban népszerű elméletek közül.
A VisitScotland szerint a „Nessie jelenség" turisták ezreit vonzza Skóciába, ami óriási ajándék az ország gazdasága számára. Évente érkeznek a látogatók a misztikus tóhoz, akik mind a rejtélyes szörnyet szeretnék megpillantani.
Nekik tulajdonképpen jó esélyük van Nessie megtalálására, hiszen létére és nemlétére egyformán nincs bizonyíték. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy
a turisták valószínűleg csak az eredeti szörny sokadik leszármazottját láthatnák meg (ha létezik), hiszen a legendája már 1500 évvel ezelőtt felbukkant.
A Loch Ness-i szörny első felbukkanásának írásos nyoma 1933-ban tűnt fel, amikor az Inverness Courier című lap arról számolt be, hogy egy pár hatalmas lényt látott a tóban.
Amikor a lap túlzó megfogalmazásának köszönhetően a szörny létezésének gondolata szárnyra kapott, egyre többen szerették volna látni.
Ahogy írták, „a lény már időtlen idők óta a tóban élhetett, és most végre akadt, aki saját szemével is bizonyítékot szerezhet róla".
Ennél már csak egy fotó kavart nagyobb vihart, amit Colonel Robert Wilson, elismert angol orvos hozott nyilvánosságra egy év múlva.
A képet a világ minden tájáról leközölték az újságok.
A hosszú és görbe nyakú, dinoszauruszra emlékeztető, a vízből kiemelkedő lény képe azóta „beégett" az emberek képzeletébe, bár a felvételről 1994-ben kiderült, hogy hamisítvány.
A szörny népszerűsége az 1950-es években érte el a csúcspontját, amikor az első drámai felvétel után egy sor fotót és tanúvallomást tettek közzé, és ekkor publikálták Constance Whyte Több mint legenda című könyvét is.
Az író ebben arra a következtetésre jutott, hogy a lény nagy valószínűséggel az elzárt Ness-tó védelmében évmilliókon át fennmaradt plezioszauruszok egyik példánya.
A közvélemény képzelete egyre jobban szárnyalt, és még maga Sir David Attenborough is foglalkozott a témával egyik sorozatában. Egyre többen hitték el, hogy egy plezioszaurusz akár évmilliókig is rejtve maradhatott a 240 méteres mélységet is elérő, közismerten átlátszatlan felszínű skóciai tóban.
A vízi lényt alapvetően hosszú nyakkal és kis fejjel képzelték el (hogy hamar a felszínre tudjon jönni levegőért).
A hatvanas években már arra gyanakodtak, hogy Nessi egy óriási kétéltű, amely a már kihalt Eogyrinusra hasonlít.
A kutatók többek között nagy felbontású radarkészülékeket, elektronikus stroboszkóppal, mélyvízi pásztázó szonárral és masszív felderítő teleobjektívekkel keresték már a tudomány számára ismeretlen, nagy testű élőlényt a tóban.
Eddig azonban egyetlen kézzelfogható bizonyítékot, csont- vagy szövetmaradványt sem tudott felmutatni senki, nem is beszélve élő példányról.