„Most hozták a hírt, szegény Bottyán vak sógor tegnap nyolc óra tájban béhúnyta másik szemét is."
(Bercsényi Miklós kuruc főgenerális Bottyán János haláláról)
A Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezére, Bottyán János a legnagyobb valószínűség szerint 1643 körül születhetett Esztergomban, egy elszegényedett protestáns kisnemesi család sarjaként Az ifjú Bottyán az 1650-es években
a nagyszombati jezsuiták vágsellyei birtokára szegődött el lovásznak,
akik hatására áttért a katolikus hitre. A „hitehagyás" miatt apja kitagadta, ám amikor 1669-ben nőül vette Jósa Pál özvegyét, egy csapásra vagyonos emberré vált.
A magyar hódoltsági terület ellen vezetett utolsó nagy oszmán offenzíva, Köprülü Ahmed nagyvezír 1663-ban elkezdett hadjárata idején török kézre került Érsekújvár, és ezzel Vágsellye az észak-magyarországi végvári vonal egyik fontos erődítményévé vált.
Az ifjú Bottyán János a felújult török fenyegetés hatására állt be a végvári vitézek közé.
Kiváló képességei miatt 1676-ban a vágsellyei lovasság zászlótartója lett, és kinevezték udvarbírónak. A török helyőrségek ellen vezetett portyák során Bottyán János bátorságával, kezdeményezőkészségével, és kiváló taktikai érzékével kitűnt a társai közül, ami miatt hadnaggyá léptették elő.
Kara Musztafa nagyvezír 1683-ban Bécs ellen vezetett nagyszabású hadjárata az egyesített keresztény hadak ellentámadása miatt, a Khalenberg melletti síkon szeptember 12-én lezajlott ütközetben csúfos kudarcba fulladt.
A szultáni had Bécs alatti vereségével kezdődött el a 17. század végi nagy visszafoglaló háború, Magyarország és a balkáni területek felszabadítására.
Bottyán hadnagy 1685-ben Lotaringiai Károly herceg hadseregében szolgálva vett részt Érsekújvár visszavívásában. A későbbi kuruc tábornok egyik legvakmerőbb tette is ehhez az ostromhoz fűződik.
A virtus, és az életveszélyes egyéni akciók sohasem álltak távol a magyar végvári vitézek szellemiségétől. Lotaringiai Károly herceg serege
1685. június 11-én kezdte el a 6000 fős török helyőrséggel védett felvidéki erősség, Érsekújvár ostromát.
A vakmerő vállalkozásai miatt ekkorra már komoly hírnevet szerzett Bottyán hadnagy a táborban fogadást kötött társaival, hogy belopózik a törökök megszállta városba, és „kitekeri a nyakát" a főtéren álló mecset sejkjének, aki a „hitetlen gyaurok" elleni fanatikus ellenállásra buzdította az oszmán harcosokat.
Bottyán János parasztgúnyát öltött, és belopózott a városba,
ahol az ostrom ellenére éppen piacnapot tartottak.
Amikor délben a müezzin felment a minaret erkélyére, hogy imára hívja az „igazhitű muszlimokat", a tömegben elvegyült, jobbágynak öltözött Bottyán utána osont, majd a mélybe taszította az éneklést éppen hogy csak elkezdett müezzint.
A minaretből kidobott „szent ember" halála miatt hatalmas zűrzavar tört ki a főtéren,
Bottyán János pedig ezt kihasználva, futva igyekezett a várkapu felé, nyomában egy szakasz török katonával. Amikor a kapuhoz ért, egy janicsár állta el az útját, fenyegetően ütésre emelve görbe kardját.
A vakmerő Bottyán azonban nem rémült meg a janicsár látványától,
hanem hirtelen előrántotta a lajbijába rejtett kovás pisztolyát, és lepuffantotta a rátámadó törököt, majd kiszaladt a kapun. Az utána rohanó, hangosan kiáltozó és bosszúra szomjas török katonákat a várfal mellett elrejtőzött magyar vitézek mind az utolsó szálig levágták.
Az „érsekújvári csíny" még tovább erősítette Bottyán János rendkívüli bátorságának nimbuszát.
Bottyán János Esztergomnak a párkányi csata során történt 1683-as visszafoglalásában is kitüntette magát, amiért főhadnagyi rangban a városi lovasság parancsnokává nevezték ki.
Amikor Sejtán Ibrahim budai beglerbég 1685-ben megpróbálta visszaszerezni a félhold számára a Duna partján fekvő stratégiai fontosságú várost, Bottyán János hervadhatatlan érdemeket szerzett az oszmán ostromlók visszaverésében, majd 1686-ban Buda világtörténelmi jelentőségű visszavívásában is részt vett.
I. Lipót császár 1692-ben a török elleni hadjáratban szerzett érdemei miatt ezredessé léptette elő,
valamint egy ezred tulajdonosává tette az ekkor már messze földön híres magyar hadvezért.
Az 1690-es évek első felében a legendás törökverő, Bádeni Lajos őrgróf seregében hadakozott az elvesztett hódítások visszaszerzésért küzdő oszmánokkal.
Az egyik súlyos összecsapásban megvakult a fél szemére, ezért kezdték el Vak Bottyánként is emlegetni
a nagyhírű magyar ezredparancsnokot. 1697-ben Savoyai Jenő herceg főparancsnoksága alatt szolgált, aki a 17. századi törökellenes háborúk egyik legnagyobb és legvéresebb ütközetében, a zentai csatában végzetes csapást mért II. Musztafa szultán Magyarország visszafoglalására felvonult oszmán seregére.
Vak Bottyán vitézségével a főparancsnok, Jenő herceg őszinte elismerését is kivívta.
A törökellenes háborút lezáró 1699-es karlócai békekötése után Bottyán János - a Magyarországon berendezkedő császári katonaság és adminisztráció túlkapásaitól elkedvetlenedve - visszavonult esztergomi birtokára.
1701 decemberében, miután a spanyol örökösödési háborúban Bottyán Jánost ezredével együtt a Rajna mellé vezényelték a franciák ellen, a száműzött Rákóczival való konspirációval gyanúsították meg, de a vádakat nem tudták rábizonyítani.
1703-ban, amikor II. Rákóczi Ferenc, a „nagyságos vezérlő fejedelem" zászlót bontott, és szabadságharcot hirdetett az önkényeskedő Habsburg-hatalom ellen, Bottyán János ezredét Schlik császári tábornok csapataival együtt sietősen a Felvidékre vezényelték, ahol Zólyomban szállásolta be egységét.
Amikor Bercsényi Miklós kuruc serege a város alá érkezett, az ekkor még császárpárti Vak Bottyán kiüzent a fővezérnek, hogy párbajra hívja ki a legvitézebb katonáját.
A 23 éves Ocskay László brigadérossal vívott párharcban mindkét férfi súlyosan megsebesült.
Miután egyik éjjel Forgách Simon a katonáival együtt megszökött a várból, a magára maradt Vak Bottyán alkudozásba kezdett Bercsényi Miklóssal, a város átadásáról.
A tárgyalások eredményeként 1703 decemberében feladta Zólyomot, és átállt Rákóczi pártjára. A fejedelem december 10-én írta alá Vak Bottyán tábornoki kinevezését, és még abban a hónapban megtette a dunántúli kuruc seregek főparancsnokának.
A párbajban szerzett sérüléseiből odahaza, Esztergomban lábadozó Bottyán Jánost azonban a városparancsnok, Kuckländer császári kapitány elfogatta,
majd a vasba vert magyar hadvezért egy Dunán horgonyzó naszádra hurcoltatta,
hogy Bécsbe vigyék, és árulás vádjával haditörvényszék elé állítsák.
A Bécs felé tartó hajón azonban Vak Bottyán hűséges emberei, akik hírt kaptak vezérük letartóztatásáról, Nyergesújfalu térségében rajta ütöttek,
és kiszabadították parancsnokukat.
A sikeresen kiszabadított Vak Bottyán azonnal Rákóczi vinnyei táborába sietett, ahol megerősítette a fejedelemnek fogadott, töretlenül fennálló hűségét.
Az 1704 és 1706 között zajló hadjáratokban Vak Bottyán ismételten bebizonyította páratlan hadvezéri képességeit. 1704. november 16-án sikeresen bevette fiatalkori „hadicsínyének" színhelyét Érsekújvárt, majd december 26-án a nagyszombati ütközetben mért csapást a császári haderőre.
A rákövetkező évben seregeivel betört a császári fennhatóság alatt álló Morvaországba, és a nagy rémületet kiváltó portyáról gazdag hadizsákmánnyal érkezett haza.
A Duna-Tisza-közéről 1705 decemberében elindított hadjáratával - egyik győzelmet a másik után aratva-, kiszorította a „labancokat" vagyis az osztrákokat a Dunántúlról, Szentgotthárdnál pedig súlyos vereséget mért Heister tábornagy császári csapataira. Vak Bottyán kuruc serege 1706. augusztus 3-án elfoglalta Esztergomot, ami különös elégtételt jelenthetett a főparancsnok számára.
1707-ben a Dunántúl kuruc kormányzójaként sikeresen megvédte a gondjaira bízott országrészt a jelentős túlerőben lévő császári csapatok valamennyi offenzív kísérletével szemben. A magyar tábornok katonai zsenialitását még az ellenség is kénytelen volt elismerni.
1708-ban visszaverte a Vág-vidék elfoglalására indított osztrák támadást,
a császári csapatok parancsnokát, Max von Starhemberg altábornagyot pedig – súlyos szégyenszemre - Vak Bottyán portyázói egy október 8-i rajtaütés során foglyul ejtették.
Bottyán generális az értékes foglyot - őrizet alatt - Rákóczi fejedelem táborába küldte. A Rákóczi-szabadságharc legnagyobb ütközete, a kurucok számára katasztrofális vereséggel végződött 1708. augusztus 3.-i trencséni csata után
gyors eróziónak indult a fejedelmi sereg, és egyre több magyar egység állt át a császáriak oldalára.
Bottyán János azonban végig hű maradt Rákóczinak tett esküjéhez, és a kibontakozó súlyos válság idején sem hagyta cserben a fejedelmet.
1709 augusztusában még részt vett a Gyöngyösön megtartott megyegyűlésen, de alig egy hónappal később, 1709. szeptember 26-án a Tarnaörs melletti táborában váratlanul meghalt.
Halálát sokan összefüggésbe hozzák az ekkor dühöngő pestisjárvánnyal, de a legnagyobb valószínűség szerint nem a „fekete halál",
hanem agyhártyagyulladás végzett a kurucok legkiválóbb tábornokával.
Bottyán Jánost 1709 októberének első napjaiban fényes külsőségek mellett, hadi és díszlobogók tengerében, dobpergés valamint díszlövések közben helyezték örök nyugalomra a gyöngyösi ferences templom kriptájában.
Sírhelyét nem jelölték meg, azt titokként őrizték a barátok.
Az idő múlásával így a feledés homályába merült a magyar történelem egyik leghíresebb személyiségének és legsikeresebb hadvezérének nyughelye.
II. Rákócz Ferenc, a törökországi emigrációba kényszerült fejedelem ezt írta egykori, kedvelt hadvezéréről: „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt."