A különböző italkiszolgálási korlátozásokat természetesen nem csak a vendégek, hanem a bártulajdonosok is erős ellenszenvvel fogadták. Különösen az jelentett súlyos érvágást számukra, hogy
a törvényben megtiltották a bárok, kocsmák, ivók és minden olyan hely vasárnapi nyitvatartását, ahol nem szolgáltak fel „rendes ételt", csak különféle rágcsákat.
A törvény azonban engedélyezte az éttermek és szállodák étkezőinek vasárnapi működését, ahol az ételekhez lehetett italt rendelni.
A bártulajdonosok gyorsan alkalmazkodtak a helyzethez. Egyrészt sorra alakultak a „privát" klubok, ahol a vendégeknek tagsági kártyát adtak, és az alagsori helyiségekben a billiárdasztalokat abrosszal terítették le, mondván ez a hely nem kocsma, hanem étkező helyiség vagy egyenesen szálloda.
A legzseniálisabb ötlet viszont az volt, hogy rájöttek, a szendvics már ételnek számít, így ha az italokat szendviccsel szolgálják fel, akkor már teljesítik törvény előírásait.
Eleinte a lehető legócskább, de azért még ehető hozzávalókból készítették ezeket az úgynevezett Raines szendvicseket. A pincér kihozta a szendvicset az ital kíséretében, majd pár perc múlva visszavitte és egy újabb ital mellé csapva hozta ki ismét.
Egyes szendvicsek akár hetekig is cirkulálhattak a pult és a vendégek között. Ekkor találta ki néhány élelmes kocsmáros, hogy felesleges ennivalóból készíteni az alibi szendvicseket, hiszen úgyse ellenőrzi senki az ehetőségét. Így több helyen áttérték a gumiból vagy más tartósabb anyagokból készült műszendvicsek kiszolgálására.
A sok vita és kijátszási lehetőség ellenére a Raines-törvény érvényben maradt egészen 1919-ig, amikor a törvényhozás egy még keményebb törvényt fogadott el. Ez volt a teljes szesztilalom, ami 1920. január 16-án lépett életbe, és az Egyesült Államok egyik legdicstelenebb, maffiaháborúkkal, véres leszámolásokkal tarkított időszakát hozta el 1933 decemberi eltörléséig.
Forrás: Atlas Obscura