Tíz szélesszájú orrszarvút telepítettek a nemzeti parkba a 2003-as nemzeti rinocéroszvédelmi program keretében, a két szökött nőstény is közülük való.
Előzőleg többször is megkísérelték, hogy visszatereljék a orrszarvúteheneket a rezervátumba
– mondta Sakabilo Kalembwe. – Ők azonban egyre távolabb kóboroltak, miközben egyre közeledtek az orvvadászok fenyegette területhez.
Hozzátette: ekkor már olyan nagynak éreztük a veszélyt, hogy a nemzeti parkok minisztériuma és más támogatók anyagi segítségével befogtuk és biztonságban visszaszállítottuk őket a Mosi-Oa-Tunyába.
A két állatot a kóborlás közben is folyamatosan figyelemmel kísérték a vadőrök.
A szóvivő szerint az orrszarvúk többek között azért szökhettek ki, mert az aszály miatt egyre kevesebb élelmet találnak a nemzeti parkban.
2003-tól visszatelepítési programokkal próbálják újra stabilizálni a populációt.
Az orrszarvúkat a tudományos bizonyíték nélkül gyógyító erejűnek gondolt tülkükért gyilkolják az orvvadászok.