Amikor az üstökösök a Naprendszer külső pereme felől megérkeznek, jeges részeik gázokat és port kezdenek kibocsátani, ahogy közelednek a Nap felé. Ezeknek a robbanásszerű kilökődéseknek a hatására jön létre a hullócsillagok látványos jelensége, amely felvillan a Föld éjszakai égboltján.
Az üstökösök kozmikus útja régóta vitatott téma volt a szakértők között egészen mostanáig - olvasható a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az üstökösök kiemelt jelentőségűek a csillagászok számára, mivel olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek tökéletesen megőrződtek a Naprendszer születésének korából.
Az Arizonai Egyetem csillagászati laboratóriumának tudósai felfedeztek
egy térséget a Jupiter gázóriás mögött, amely úgy viselkedik, mint egy "üstökösbejáró".
Ezen a bejárón érkeznek a jeges, üstökösszerű égitestek, az úgynevezett kentaur típusú objektumok a Naprendszer óriás bolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felől a Naprendszer magjának irányába. Innentől kezdve ezeket az üstökösöket csapdába ejtheti a Föld közelsége.
A kentaurok a Jupiter és a Neptunusz pályái között keringő kis égitestek, amelyek - nevükhöz híven - kettős természetet mutatnak.
Egyfelől ugyanis a klasszikus kisbolygókra hasonlítanak,
nem mutatnak az üstökösökre jellemző gáz- és porkibocsátási aktivitást, amely kóma és csóva kifejlődéséhez vezet, másrészt azonban mégis mutatnak valamilyen üstökösszerű aktivitást.
A kentaur típusú objektumokról úgy vélik, hogy a Kuiper-övből származnak, egy fagyott objektumokban gyakori, a Neptunusz mögötti régióból. Ez a terület mintegy 50 csillagászati egységnyi távolságra terjed ki. (Egy csillagászati egység a Nap és a Föld átlagos távolsága, nagyjából 150 millió kilométer.)
A Neptunusz közelsége beljebb löki ezeket az objektumokat és így "kentaurokká" válnak.
A Naprendszer szíve körül mintegy ezer rövidperiódusú üstökös kering. Ezek között az úgynevezett Jupiter-család üstökösei (JFC) között vannak azok, amelyeket meglátogattak már űrszondák, például a NASA Deep Impact, a Stardust, és a Rosetta missziója során.
Kathryn Volk, az Arizonai Egyetem kutatója szerint ezeknek az objektumoknak kaotikus a pályája,
így nem követhető, milyen úton haladtak,
míg JFC-vé váltak. "Ez megnehezíti annak kiszámítását, honnan érkeztek pontosan és merre tarthatnak a jövőben" - emelte ki. A kutatók tanulmányukat az Astrophysical Journal Letters című szaklapban mutatták be.
(Forrás: MTI)