Jessica Thomas a walesi Bangor Egyetem és a Koppenhágai Egyetem doktoranduszaként tanulmányozta az óriásalka múzeumban őrzött 41 példányának csont- és szövetmintáit.
A nagyjából 80 centiméter magas tömzsi madár egykor az Északi-Atlanti-óceán egész területén előfordult, Észak-Amerikától Grönlandon át Izlandig, Skandináviáig és az Egyesült Királyságig.
Röpképtelen madárként mindig is célpontja volt a helyieknek, akik húsáért és tollazatáért vadászták. Úgy 1500 körül aztán, amikor az európai hajósok felfedezték maguknak az Új-Fundland körüli gazdag halászterületeket, a vadászata még intenzívebbé vált"
- magyarázta a szakember.
A Brit-szigeteken a skóciai Saint Kilda-szigetcsoport szirtjein ölték meg az utolsó példányt 1840-ben, állítólag azért, mert boszorkánynak nézték. Annyi biztos, hogy nagyjából 1850-re az óriásalka kipusztult.
A populáció hanyatlását előidéző tényezőket kezdtük el keresni 1500 előttről"
- mondta Thomas. Ilyen lehet például a genetikai sokszínűség hiánya, ami beltenyészetre utal, és aminek nyomán a faj teljes egészében sebezhetőbbé válik a betegségekkel és a környezeti változásokkal szemben.
A szakember szerint azonban ennek a fajnak jelentős volt a genetikai sokszínűsége, sőt az óriásalka intenzív vadászata kezdetén a faj "egyenesen virágzott", vagyis egyáltalán nem állt a kihalás szélén.
A kutatók szerint az eredmények jól mutatják, hogy még egy nagy területen elterjedt, magas egyedszámú faj is mennyire védtelen az emberi tevékenységekkel szemben.
(BBC\MTI)